További Magyar cikkek
Egyértelmű és a népszavazás előtti retorikáját, cselekedeteit meghazudtoló hátraarcot hajtott végre Gyurcsány Ferenc kormányfő a mini-adócsomag mai parlamenti szavazásán. A miniszterelnök igen gombot nyomott arra a módosító javaslatra, amely gyakorlatilag visszacsinál mindent, amit a kabinet tavaly év végén kiharcolt az érték alapú ingatlanadó terén, és lényegében az adó halva születését eredményezi a 2009-es hatálybalépéskor.
De nincs ezzel egyedül, sőt. Az a Kóka János is megszavazta a szóban forgó, az érték alapú ingatlanadót tehát lenullázó indítványt, aki tavaly SZDSZ-elnökként még a bevezetés élharcosa volt. Kóka most egyébként frakciója ellen szavazott, ugyanis a liberális képviselőcsoportból tizenegynéhányan az indítvány ellen voksoltak.
A kormánytagok most máshogy gondolták
A kormány MSZP-s tagjai - Veres János pénzügyminiszter kivételével - úgyszintén az érték alapú ingatlanadó halálát kívánták. A fajsúlyosabb szocialista politikusok közül Kiss Pétertől kezdve Hiller Istvánon és Lendvai Ildikón át Katona Béláig szavazatukkal a szakmailag egyértelműen indokolt érték alapú ingatlanadó ellen foglaltak állást. (Szili Katalin házelnök viszont Veres Jánossal együtt a kormánytöbbség ellen szavazott.)
Tették ezt úgy, hogy tavaly ősszel a szocialista miniszterek szembehelyezkedtek frakciójukkal és voksaikkal az érték alapú ingatlanadó 2009-es bevezetésében segédkeztek. Sőt: a kormány a múlt heti ülésén is még az érték alapú ingatlanadót "kiherélő" módosító javaslat ellen foglalt állást, a szavazás előtti felszólalásában pedig Veres János pénzügyminiszter is megerősítette ezt. Mindez azonban mit sem számított, a szocialista kormánytagok - egy kivétellel - megváltoztatva véleményüket a pokolra küldték az érték alapú ingatlanadót.
Erről szól
Az a módosító indítvány, amely döntő többséggel átment a Házon és amely az érték alapú ingatlanadó 2009-es halva születését eredményezi, megengedi az önkormányzatoknak, hogy háromféle adóaalap-számítási mód közül válasszanak jövőre. A mai kettő mellett az érték alapú számítási módot is választhatják, ám szinte biztos, hogy nem fogják, mivel a mai kétféle adómegállapítási mód sokkal kisebb adóterhet rak a települések lakóira, illetve az ott működő cégekre, mint amit az érték alapú ingatlanadó róna.
Az érték alapú ingatlanadóba már háromszor beletörött a mindenkori kormány bicskája. Először még Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején merült fel komolyabban az érték alapú ingatlanadó bevezetésének gondolata, de elvetették. Aztán 2003 őszén László Csaba minisztersége idején táncolt vissza a koalíció. A mostani kabinet eredetileg 2008-ban akarta bevezetni az adót, végül nagy nehézségek árán az egy évvel későbbi, 2009-es életbe lépést foglaltatta törvénybe a parlamenttel. Most azonban - formálisan nem, de valójában - ismét meghátrált a koalíció.
Az érték alapú ingatlanadó halálát egyébként nemcsak a szocialista frakció kívánta, hanem a liberálisokon kívül minden más képviselőcsoport is, köztük természetesen a Fidesz frakciója is. A pártok közötti konszenzus egy szakmailag abszolút indokolt adó ellen jött létre tehát.
Volt más is szerencsére
A ma megszavazott mini-adócsomagban egyébként nemcsak az érték alapú ingatlanadó halva születését biztosító paragrafusok vannak. A már hatályos, a közbeszerzésekhez szükséges nullás adóigazolásokra vonatkozó szabályt gyorsan hatályon kívül helyezik úgy, hogy 2009. január 1-jén ismét életbe léptetik azokat. Addig a kifizetésekhez nem kell adóigazolást beszerezni.
Több ponton korrigálják még az újrakodifikált áfatörvényt is. Ennek keretében szűkítik azoknak a szolgáltatásoknak a körét, amelyekre fordított áfafizetést kell alkalmazni. Május 1-jétől így a fordított áfafizetés csak "az ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására és egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési és egyéb szolgáltatásokra" terjed ki. Korrigálják az ingatlanok bérbeadására vonatkozó szabályokat, áfamentessé teszik a közszolgáltató szerv, intézmény által nyújtott szolgáltatásokat - mint például az óvodai, iskolai étkeztetést. És még egy-két pontot változtatnak, de erről bővebben már nemrég írtunk.