Finomítások a készülő jegybanktörvényen

2004.10.28. 07:38
Draskovics Tibor az Európai Központi Bank elnökével egyeztet a készülő jegybanktörvényről, kormánypárti politikusok azonban már most finomító javaslatokat nyújtottak be.
A közeli napokban létrejöhet a találkozó Jean-Claude Trichet-vel, az Európai Központi Bank elnökével - jelentette ki Draskovics Tibor újságírók előtt. A megbeszélésen a jegybanktörvény-módosítására benyújtott javaslatról tárgyalnak. A pénzügyminiszter nem számít arra, hogy jelentős változtatásokat kérne Trichet, de mint mondta, a kormány csak a megbeszélést követően alakítja ki végső álláspontját a javaslatról.

Finomítás

Eközben kormánypárti képviselők már finomító javaslatokat nyújtottak be, mintegy elébe menve a frankfurti kritikának. Az egyik indítvány szerint minden jelenlegi alelnök megtarthatná tagságát a monetáris tanácsban mandátumának lejártáig.

Ezzel körvonalazódhat egy olyan megoldás, amelyben nem az eredeti 11 lenne, hanem 13 főre emelkedne a MT tagjainak létszáma - ezzel kapcsolatban a pénzügyminiszter megjegyezte, hogy Dániában 25 tagú a monetáris döntéshozó testület.

Egy másik beadvány kötelezővé tenné az MNB elnökének véleményét is kikérni a miniszterelnöki jelölés során. Az MNB vezetése azzal is érvelt, hogy nincsen monetáris politikáért felelős alelnöke az intézménynek (pedig az eredeti javaslat csak őt tartotta volna az MT-ben), ezt a kifejezést szocialisták most a "monetáris politikát előkészítő" alelnök kitételre cserélnék.