További Magyar cikkek
Egy hétfői 25 bázispontos kamatvágással kezdődhet meg az a lazítási ciklus, amely év végéig a jelenlegi 8 százalékról 6,5-re mérsékli a forintra vonatkozó irányadó rátát – ért egyet több, a Világgazdaság által megkérdezett elemző. Az állampapír-piaci kimagasló kereslet és a tegnap megjelent béradatok ugyanis kellő munícióval vértezték fel a monetáris tanács lazítást pártoló tagjait.
Adamecz Péter, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke még a hét elején közölte: a megugrott állampapír-piaci kereslet nyomán szűkülő kockázatifelár-csökkenés a bizonytalan inflációs szint ellenére is teret enged a kamatvágásra. A lazítás melletti érvekre pedig a februárban 8 százalékkal csökkenő reálbéradat teheti fel a pontot. Az elemzők annak ellenére monetáris lazításra számítanak, hogy megtorpanni látszik az optimista külső befektetői hangulat.
Vigyázó szemetek Kínára vessétek
Az elmúlt hetekben is tomboló carry trade-et (az alacsony kamatszintű valutákban felvett tőke magas kamatozású országba történő kihelyezése) a rohanó kínai gazdasági bővülés hűti. A továbbra is 10 százalék feletti GDP-növekedést produkáló országban ugyanis egyre többen félnek attól, hogy a kormányzat előbb-utóbb újabb központi szigorítással próbálja letörni a gazdasági túlfűtöttséget. Ennek hatására a sanghaji tőzsde tegnap több mint 5 százalékot zuhant, és ez rányomta bélyegét a világ többi tőkepiacára is.
Felgyorsultak az események, így 50 százalék fölé emelkedett annak az esélye, hogy a monetáris tanács már a jövő hét elején 25 bázisponttal, 7,75 százalékra módosítja az alapkamatot – közölte Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Az eddig 2008 közepére várt 6,5 százalékos szintet pedig akár már év végére elérheti az irányadó ráta.
Nincs veszélyben a forint
Az árfolyam ugyan a távol-keleti események hatására egészen 248,23 forintig gyengült a tegnapi nap folyamán. Abban szinte az összes elemző egyetért, hogy az euró ára csak globális pánik esetén érhetné el ismét a 250 forintos szintet rövid távon. A forint árfolyama így a hétfői döntéstől függetlenül a 245-248 forintos sávban maradhat, míg a második fél évben a makrogazdasági javulás eredményeként akár spekulációs támadás nélkül is az erős sávszélhez tapadhat.
Az erős forintárfolyam, az állampapír-piaci kockázatifelár-csökkenés és a Magyarországgal kapcsolatos kedvező rövid távú kilátások megfelelő terepet biztosítanak a hétfői monetáris lazításra – fejti ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője, aki szintén 25 bázispontos lazításra számít hétfőn. Emellett szól még, hogy egyre nagyobb azoknak a monetáris tagoknak az aránya, akik szívesebben látnák a 250-255 forintos árfolyamsávban az eurót. A Raiffeisen várakozásai szerint a jegybank negyedévenkénti 25 bázispontos vágással érheti el az év végi 6,5 százalékos alapkamatot.
Hétfőre még nem vár kamatvágást Németh Dávid, az ING Bank elemzője. Az MNB ezzel a lépéssel várhatóan megvárja a következő hónapot, amikor a májusi inflációs jelentéssel a kezében már makrotényezőkkel is alátámasztva vághat neki a lazítási ciklusnak. Augusztusig minden hónapban 25 bázisponttal mérséklődhet az irányadó ráta az elemző szerint, amely év végéig várhatóan további 50 bázisponttal, 6,5 százalékra esik.