További Magyar cikkek
Magyarországon az első félév végén 7,71 millió bankkártya volt forgalomban, 10,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank magyarországi fizetésikártya-üzletágról szóló elemzéséből. A kártyák zöme a két nemzetközi kártyatársaság, a MasterCard (65 százalék) és a Visa (32 százalék) logóját viselte, a többi Diners, Amex és saját védjeggyel ellátott kártya (együttesen 3 százalék) volt.
A forgalomban lévő kártyák 82 százaléka betéti (debit) kártya, ideértve azokat is, amelyek hitelszámlához kapcsolódnak ugyan, de kamatmentes periódus nélkül működnek. A fennmaradó 18 százalék hitel (credit) kártya, illetve terhelési (charge) kártya (az utóbbiak esetében a számlázási periódus végén a tartozás teljes összegét ki kell egyenlíteni). A credit kártyák száma egy év alatt 50 százalékkal nőtt, június végén meghaladta az 1,3 millió darabot, arányuk egy év alatt 4 százalékkal 17 százalékra emelkedett. A charge kártyák száma mérsékeltebben, 10 százalékkal bővült, számuk június végén nem érte el a 20 ezret.
Terjed a chip
Az üzleti kiadások kiegyenlítésére használt úgynevezett business kártyák száma 350 ezer volt június végén, arányuk mindössze 4,5 százalék, ám számuk az elmúlt öt évben másfélszeresére nőtt. Az MNB adatai alapján egyre népszerűbbek a kereskedői (co-branded) és nonprofit szervezetekkel közösen kibocsátott (affinity) kártyák is, együttes számuk az idei év közepén meghaladta az 1 millió darabot, s arányuk egy év alatt 8,9-ról 13,6 százalékra emelkedett. A kizárólag internetes vásárlásra használható, úgynevezett virtuális kártyák száma (90,3 ezer darab) 61 százalékkal gyarapodott tavaly június végéhez képest.
Az első félévben folytatódott a chipmigrációs folyamat, amelynek keretében az idei év közepére a betéti kártyák 25 százalékára, valamint a hitel- és terhelési kártyák 12 százalékára a mágnescsík mellé felkerült a chip is. Bővült a bankkártya-elfogadói hálózat is: az ATM berendezések száma az MNB adatai szerint egy év alatt 11 százalékkal (3712 darab), a kereskedői pénztárakban felszerelt POS berendezéseké pedig 12 százalékkal (32 197 darab).
Használjuk is
A hazai és külföldi kibocsátású kártyákkal az év első felében 110,6 millió készpénzfelvételi és vásárlási műveletet bonyolítottak le Magyarországon, 2864 milliárd forint értékben. A műveletek száma 12, értékük 17 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit. A műveletek számának 3 százalékát, értékének 4 százalékát külföldi kibocsátású kártyákkal bonyolították le, akárcsak korábban. A bankkártyával lebonyolított vásárlások száma folyamatosan nő: az első félévben százból 46 (egy éve 43) alkalommal használták vásárlásra a kártyát, míg öt éve ez az arány még csak 29 százalék volt.
A kártyabirtokosok havi 2,66 alkalommal használták betéti kártyáikat itthon és külföldön, míg a hitelkártyáknál 1,52, a terhelési kártyáknál pedig 1,05 volt a kártyahasználat átlagos gyakorisága az első félévben. Az öt üzemanyag-társaság (Agip, Esso, Mol, OMV, Shell) által kibocsátott kártyák száma az év közepén 504 ezer volt, egy év alatt gyakorlatilag nem változott. A hazai kibocsátású kártyákkal belföldön az első félévben 7 milliószor vásároltak üzemanyagot (14 százalékos emelkedés) 112 milliárd forintért (31 százalékos emelkedés). Külföldön 1,2 millió alkalommal tankoltak honfitársaink az első félévben 34 milliárd forintért, míg a külföldiek hazánkban 155 ezer alkalommal fizettek benzinkártyáikkal, 2,4 milliárd forint értékben.