Karvalits Ferenc lesz a jegybank új alelnöke

2007.03.08. 17:00
Simor András jegybankelnök Karvalits Ferencet jelölte az MNB alelnökének. A Szapáry György távozásával még februárban megürült pozíciót betöltő Karvalits a monetáris tanács tagjává is válik, személyét Gyurcsány Ferenc már elfogadta, és felterjeszti kinevezésre a köztársasági elnöknek.

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Karvalits Ferencet javasolja az MNB alelnökének, egyúttal a monetáris tanács tagjának. Az új alelnök feladatköre a közgazdasági és monetáris politikai, valamint a piaci műveletek és statisztikai szakterületek felügyelete. A jelölt személyével a miniszterelnök egyetért, és felterjeszti köztársasági elnöki kinevezésre - közölte csütörtök délután a jegybank.

Karvalits Ferenc neve a széles közvélemény előtt ugyan kevésbé volt ismert, de már májusban is a jegybankelnöki esélyesek között szerepelt. Surányi Györggyel együtt futott párhuzamosan a neve, ahogy korábban pályája egy szakasza is: Karvalits volt az MNB ügyvezető igazgatója 1998 és 2001 között, majd a CIB-nél az elnök Surányi alatt 2002 és 2005 között vezérigazgató volt. A korábban a Wallisnál Bajnai Gordonnal is együtt dolgozó Karvalits most a Földhitel és Jelzálogbank elnöki székéből ül át az MNB-be. Bajnaival közös múltja miatt többen is úgy vélték, jól fekszik az immár papírforma szerint is Gyurcsány vezette szocialistáknál. Karvalits ugyanakkor 1988-94 között a Fidesz gazdaságpolitikai tanácsadója volt.

A leendő alelnök szakmai megítélése alapvetően pozítivnak mondható: bár a portfolio.hu által szervezett jegybankelnöki szavazáson az elsősorban közgazdász olvasótábor csak a hetedik helyre tették a 12 potenciális jelölt közül, azt lapunknak nyilatkozó szakemberek is kiemelték, hogy integratív személyiségről, illetve - az elsősorban Surányit övező várakozásokkal szemben - olyan jelöltről van szó, aki a Járai Zsigmond alatt meghonosított, a modern jegybanki politikának tartott inflációs célkövetés híve.

Az Index saját szavazásán 12 jelölt közül Karvalits Ferenc a hatodik helyen futott be, az ötös skálán szinte a közepet jelentő eredményt ért el, köszönhetően a megítélésének bizonytalanságát tükröző kiemelkedően sok kettes és hármas osztályzatnak.