Az ügylet szépséghibája, hogy a BÁT és a BÉT időközben - az MNB lépése miatt - elállt az üzlettől, így az eladó aligha fogadja el a jegybanktól a vételárat. A történet akár hosszú pereskedéssel is folytatódhatna (a BÉT-BÁT szerződés - amint az a BÉT közgyűlésén kiderült - a Tőkepiaci Választott Bíróság illetékességét mondja ki), ha nem lennének utalások egy másfajta végkifejletre. A Figyelő csütörtöki, a tőzsdei tulajdonosváltásról szóló cikke idézi Missura Gábort, a jegybank szóvivőjét, aki elmondta a lapnak: az MNB megállapodást kötött a tőzsde új tulajdonosaival arról, hogy az MNB 5 százalékos részvénycsomagot vesz meg a BÁT-tól.
A jegybank így kialakuló 55 százalékos többsége már minden fontos döntéshez elegendő. A Keler sorsát eldöntő háttérmegállapodás a jelek szerint ugyanolyan csendben köttetett, mint a BÉT-BÁT részvények eladása. Minden bizonnyal napokon belül kiderül, hogy a két egymásnak ellentmondó információból melyik a valós, az MNB 16,67 százalékot vesz meg úgy, hogy az eladó nem akar semmit sem eladni, vagy beéri a kisebb, de biztosabb 5 százalékos pakettel.