Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Kavarás a kisadók körül

2007.10.08. 11:41
A kormány úgy döntött, megszünteti a rehabilitációs járulékot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium erre nem figyelt: közleményt adott ki az e címen 2008-ban fizetendő összegekről.

Teljes a káosz a kisebb járulékok összevonása körül, írtuk néhány nappal ezelőtt.. Azóta újabb fejezettel bővült a történet.

Az elmúlt hónapban háromszor változott a kormány elképzelése arról, hogy mely kisebb terheket milyen módon házasítson össze, az új elvonást mi után kelljen fizetni, és mekkora mértékű legyen. (A munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei mindegyik ötletetellenzik, mondván, az adóegyszerűsítésnek titulált lépéssel nemhogy mérséklődne az adminisztrációs terhük, de még az elvonás nagyobb is lenne a mostaninál.)

Eddig a legérdekesebb fejlemény az volt, amikor a pénzügyminiszter a kormány döntését ismertetve bejelentette, hogy a rehabilitációs, a szakképzési és az innovációs hozzájárulást felváltó új sarc mértéke az iparűzési adóalap 0,9 százaléka, 0,95 százaléka, illetve 1,22 százaléka lesz attól függően, hogy hány embert foglalkoztat az adott gazdálkodó szervezet, aztán a rá két napra az Országgyűléshez beterjesztett adócsomagban már 0,3, 0,35, illetve 0,6 százalékos kulcsokat szerepeltetnek.

Mindez a jelek szerint nem befolyásolta a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot. Hiába a kormánydöntés, a tárca úgy gondolja, a három említett hozzájárulás mégsem fog megszűnni. Pár nappal ezelőtt az SZMM közzétette a 2008. január 1-jétől fizetendő rehabilitációs hozzájárulás összegét, hívták fel lapunk figyelmét az Ernst & Young adótanácsadói. A közlemény szerint jövőre annyiszor 13 696 forintot kell fizetniük az érintetteknek (a legalább 20 főt foglalkoztató szervezeteknek) havonta, illetve 164 400 forintot évente rehabilitációs hozzájárulásként, ahánnyal kevesebb megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztatnak a teljes létszám öt százalékánál. Vagyis ha például 100 alkalmazottal működik a cég, és közülük csak ketten megváltozott munkaképességűek, akkor évente 3*164 400 forintot kell lerónia, hiszen a foglalkoztatotti létszám öt százaléka 5 fő.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?