Egy héttel csúszik a költségvetés első változata

2007.07.26. 16:09
Alig lehet valami érdemi információra bukkanni a pénzügyi tárca által nyilvánosságra hozott tervezési köriratban. A központi közigazgatásban nem változik az illetménytábla. Készülnek a hároméves keretprogramra.

A korábban gondolthoz képest kitolt határidőt szabott meg a Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés első változatának megalkotásához - lényegében ezt az egyetlen érdemi információt tartalmazza az Indexen már ismertetettekhez képest az a tervezési körirat, amelyet a szaktárca nemrég a honlapján tett közzé.

Egy héttel később

Mint beszámoltunk róla, nem sokkal ezelőttig úgy volt, hogy augusztus 8-ára el kellett volna készíteni a törvényszöveget és a részletes indoklást, ám a most nyilvánosságra hozott körirat egy héttel kitolja a határidőt. Ennek hátterében az állhat, hogy a jövő évi adóváltozásokról történő elhatározást késleltették a tavaszi hónapok koalíciós huzavonái, emiatt pedig később foghattak hozzá a tárcánál a 2008-as büdzsé megtervezésének és a szűk határidőt most korrigálták. Mindez azonban nem veszélyezteti azt, hogy a rendelkezésre álló időpontig, szeptember végéig a kormány benyújtsa a parlamentnek a 2008-as költségvetési törvényjavaslatot.

Figyelemre méltó, hogy a PM honlapjára most felkerült dokumentumot egy picit szépítették. Összevetettük az anyagot a lapunk birtokába került korábbi dokumentummal, amelyből kitűnt, hogy a nyilvánosság elé szánt anyagban már nem szerepel egy, a jelenlegi rendszer problémáját elismerő bekezdés.

A mostani szisztémában nemcsak a vonatkozó költségvetési év előirányzatait, hanem a következő két esztendő előirányzatait is tartalmazza a törvény, ám utóbbi számok lényegében semmire sem használhatók, információtartalmuk szinte nulla. A tervezési körirat lapunk birtokába került korábbi változata elismerte, hogy "semmilyen kötelező erővel nem bírnak ezek a kitekintő számsorok, így a tájékoztató és a tervezést segítő jelleg is hatásában csekély marad, mivel a számadatok valóságtartalma és tényleges adatokon és számításokon való megtervezettsége egyes esetekben igencsak kérdéses." Ez a beismerés a hivatalos írásban már nem olvasható.

Nincs makropálya, pedig kellene hogy legyen

A PM által feltett tervezési köriratból sajnos nem lehet megtudni azt a makropályát sem, amire tervezik a költségvetést. A szaktárca nem kívánja elárulni, hogy például mekkora gazdasági növekedésre komponálják a büdzsét, noha ennek már rendelkezésre kell állnia. Mint megírtuk, pár hete több makropálya alapján számoltak a PM munkatársai. Csak annyit említ a dokumentum, hogy a gazdaság élénkülhet jövőre (idén 2,5 százalék körüli GDP-bővülést valószínűsítenek gazdasági szakemberek) és 2009-ben 4 százalék feletti lehet az expanzió.

Az anyagban szó van arról, hogy jövőre a központi közigazgatásban az illetménytábla, az alapilletmény mértéke nem változik. Ez azonban nem mond semmi arról, hogy a köztisztviselők bruttó bére és reálkeresete hogyan alakul: a 13. havi bér kifizetésének időzítésével játszhat a kormány, így lehet olyan verzió, hogy jövőre is csökken a közszolgák reálbére, de lehet olyan változat is, ahol erre már nem feltétlenül kerül sor.

Startol a hároméves keretprogram

A dokumentum megerősítve az Index korábbi értesülését kiemeli a hároméves költségvetési keretprogramra fontosságát. Ráadásul a költségvetési szigorra való törekvés jegyében a tervezettnél korábban is vágnának bele ebbe. A jövő évi költségvetés készülne úgy, hogy az elkövetkező három évi előirányzatokat jóval szigorúbban kellene venni. A középtávú kitekintés kötelező erővel bírna (legalábbis ott, ahol a kormány diszponál a fejezet felett, tehát például a minisztériumokra ez lenne érvényes), és csakis a kormány módosíthatná a számokat.

Ezek a hároméves előrejelzések a kormány és az irányítása alá álló közigazgatás kezét kötik. A 2008. évi költségvetési törvény elfogadását követően, a kabinet 2009 elején - a tervek szerint február végéig - határozatban tenné közre a hatáskörébe tartozó fejezetek három éves kitekintő időszakra vonatkozó (2009-2011) irányszámait, ezeket pedig a fejezetgazdák, azaz a miniszterek tovább bontják intézményenként. Ezeket a keretszámokat a fejezetek csak a kormány engedélyével módosíthatják majd.

A jövőben nem lehet hasraütésszerűen beírni a számokat, két okból sem. Deklarálnák, hogy a következő esztendők költségvetésének tervezésekor ezekből kell kiindulni, másrészt pedig a tárgyév során ezeket kell a kötelezettségvállalások korlátjainak tekinteni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

tegnap, 20:05