Kevésbé bízunk a bankokban

2008.12.09. 12:47
Jelentősen csökkent a lakosság megtakarításokkal rendelkező része a pénzügyi válság hatására – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya. A pénzügyi válság egyelőre a lakosság hozzáállásában idézett elő változást a pénzintézetekkel, pénzügyi termékekkel kapcsolatban. A lakosság később rendezi át a megtakarítások szerkezetét.

Történelmi mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkező népesség aránya 2008 novemberében. A jelenlegi adatgyűjtés szeptemberben megállapított 23 százalékos mértéke az egyik legalacsonyabb érték volt a felmérés történetében, azonban novemberben tovább csökkent a számottevő pénzügyi tartalékokkal rendelkezők aránya – derül ki a Gfk Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című legfrissebb tanulmányából.

Jelentős mértékben változtak a megtakarítással rendelkezők céljai is. Előtérbe került, vagyis 10 százalékkal (68 százalék) emelkedett azok aránya, akik a váratlan kiadásokra való felkészülést említik a megtakarítási célok között. Nyolc százalékkal többen (39 százalék) veszik figyelembe a hosszú távú (például nyugdíjra) takarékoskodás szempontjait is. Ezzel ellentétben jelentősen csökkent a beruházásokra (lakásvásárlás, autóvásárlás) félretevő lakosság aránya. A lakásvásárlást megtakarítási célként említők aránya jelenleg 14, az autóvásárlásra félretevőké pedig 6 százalék.

Érdekes megfigyelni, hogy a lakásvásárlást tervezők arányának csökkenésével egyidejűleg jelentős mértékben megugrott a nagyobb értékű lakásfelújítást tervezők száma (25 százalék). Valószínűleg sokan gondolják úgy, hogy lakásvásárlás helyett inkább jelenlegi lakásukban rendezkednek be hosszabb távra.

Bár a megtakarításokkal rendelkezők arányával párhuzamosan a célok is megváltoztak, 2008 első félévéhez képest alig változott az egyes megtakarítási formákkal rendelkezők aránya. Míg 2 százalékkal nőtt (16 százalék) azok aránya, akik megtakarásaikat készpénzben tartják, addig az értékpapírral és devizabetéttel rendelkezők aránya 2 százalékos csökkenést mutat. Az egyes eszközökben elhelyezett megtakarítási összegek természetesen változhattak.

A pénzügyi válság hatására tehát leginkább a lakossági attitűdök terén figyelhető meg változás. A lakosság bizalmatlanabbá vált a pénzintézetekkel szemben. Ezt mutatja az is, hogy a 2008. első félévi 46 százalékkal szemben, novemberre 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint fennáll annak a veszélye, hogy egy esetleges bankcsőd miatt sokan elveszíthetik megtakarításaikat. Ennél lényegesen kisebb mértékben emelkedett azok aránya, akik nem bíznak meg a hazai pénzintézetekben. A felnőtt lakosság körében az első féléves 17 százalékhoz képest most 21 százalék az arányuk.