A Lidl előtt osztogatták zöldségeiket a gazdák

2004.12.03. 19:42
A termelők ingyen adták terményeiket, hogy ezzel is jelezzék: az áruházlánc dömpingáraival ellehetetleníti őket. A helyszínen a környékbeli települések gazdái - 15-20 termelő - kisteherautóikról osztották a sárgarépát, káposztát az arra járóknak.
Ingyen osztottak maguk termesztette zöldséget a gazdák pénteken Dunaharasztiban a Lindl Áruház előtt, hogy ily módon hívják fel a figyelmet: a bevásárlóközpontok a dömpingáron kínált zöldségekkel lehetetlen helyzetbe hozzák őket. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az ügyben a törvényi feltételeket kellene elsősorban felülvizsgálni, ugyanis a jelenlegi viszonyok között nehezen ellenőrizhető a beszerzési ár alatti értékesítés szabályszerűsége.

Petíció

A tiltakozó gazdák egyik vezetője, Sákán Antal az MTI-nek példaként elmondta: a káposzta önköltsége kilónként 35 forint, a kereskedő 20 forintért veszi át, az áruház viszont 11 forintért adja, hogy a dömpingárral növelje forgalmát. Ez az üzletpolitika azonban sérti az agrárrendtartási törvényt, amely szerint beszerzési ár alatt nem szabad forgalmazni a termékeket - hívta fel rá a figyelmet.

Ezért a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma már néhány hete hasonló ügyben petícióval fordult az agrártárcához, felszólítva: hasson oda, hogy a nagykereskedő cégek ne élhessenek vissza erőfölényükkel, ám érdemi választ mindmáig nem kaptak - húzta alá.

A helyszínen a környékbeli települések gazdái - 15-20 termelő - kisteherautóikról osztották a sárgarépát, káposztát az arra járóknak. Szabó László Bugyi községbeli gazda elmondta: számítása szerint hektáronként 300 ezer-500 ezer forint a vesztesége a dömping káposztaár miatt, mivel nem tudja eladni a termést. Az ingyenes zöldségosztó akciónál több rendőr is megjelent, akik igazoltattak néhány gazdát, s felvették adataikat.

Panasz

Buzek Menyhért Bugyin lakó gazdálkodó az MTI-nek elmondta: magyar zászlóval érkeztek, ám a rendőrök bevonatták velük a nemzeti színű lobogót, s ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartják. Frankovics Gábor rendőr alezredes, a rendőrök vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy jogszerű az igazoltatás. Hozzátette: az akció nem minősül be nem jelentett demonstrációnak, mivel az összegyűlt gazdák nem emeltek transzparenseket a magasba.

A gazdák, a szerintük jogszerűtlen igazoltatás miatt, panaszukkal - ahogy az MTI-t tájékoztatták - a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz kívánnak fordulni. Az MTI telefonon megkereste a földművelésügyi tárcát az akcióval kapcsolatban, ám kora délutánig nem kapott választ a kérdésére. A zöldségosztó akción nem volt rendbontás.

Vámos György az MTI-nek kifejtette: a belföldi beszerzésű termékeknél még könnyebben, azonban a importárunál és különösen a saját márkás termékeknél már nehezen ellenőrizhető, hogy a beszerzési ár felett kínálják-e az üzletláncok portékáikat. "Gyanúsan alacsony számlaárnál lehet ugyan panaszt tenni, ám a rendtartási törvény alapján nehéz annak utánajárni" - mutatott rá a főtitkár.

Szerinte meg kell vizsgálni azt, hogy a törvény az Európai Unióban jellemző viszonyok mellett betöltheti-e továbbra is a szerepét. Vámos György hangoztatta: gazdasági erőfölénnyel való visszaélésről nem lehet szó sem a Lidl, sem más diszkontáruház-lánc esetében, ugyanis egyikük sem rendelkezik olyan jelentős piaci részesedéssel, amely alapján vizsgálni lehetne ennek a jogosságát.