További Magyar cikkek
A fejpántot később a Lengyelországi Lidl üzletekben is bevezették, de olyat is lehetett hallani, hogy a pénztárosoknak felnőtt pelenkát kellett hordaniuk, hogy addig se kelljen kimenniük vécére. Ezt a hírt ugyan nem erősítették meg az illetékesek.
Big Brother Díj a Lidlnek
A Lidl munkaadóinak magatartása miatt idén elnyerte a Big Brother Díijat, amit a fejpántos ügy mellett azzal érdemelt ki, hogy állítólag titkos kamerákkal figyeltette dolgozóit. A Der Spiegel hetilap szerint a cég ezekkel az embertelen módszerekkel azóta felhagyott.
A svájci székhelyű európai szakszervezeti szövetség, az UNI európai részlegének is szemet szúrtak a Lidl módszerei, és levélben szólították fel az üzletlánc tulajdonosát, hogy kérjen elnézést alkalmazottaitól. Dieter Schwarz, a tulajdonos végül cáfolta a vádakat, és azt nyilatkozta a Spiegelnek, hogy nem kérhetnek bocsánatot olyan dologért, ami nem történt meg.
Az UNI kereskedelmi osztálya azonban továbbra sem bízik a Lidlben. Az osztály vezetője a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az áruházlánc semmibe veszi a szakszervezeteket, és alkalmazottjaik tagságát sem nézik jó szemmel.
Itthon is szemet szúrnak
A magyar szakszervezetek mindezek tudatában árgus szemekkel figyeli a Lidl magyarországi megjelenését és terjeszkedését. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy attól a cégtől, amelyik ilyen módszerekre vetemedik, egyéb kulturálatlan intézkedésekre is számítanak.
Itthon az üzletlánc csak néhány hete jelent meg, egyszerre tizenkét üzletet nyitottak. A KASZ-nak azonban már feltűnt, hogy ugyan a fizikai munkásoknak a kereskedelemben jónak számító bruttó százezer forint körüli fizetést adnak, de a munkaszerződések értelmében a fizetésbe beszámítják az összes túlórát és az egyéb pótlékokat - tudta meg a Magyar Hírlap. Ez azt jelenti, hogy később már senki nem reklamálhat, ha többet túlóráztatják a kelleténél.
A KASZ illetékese szerint később az is feszültségeket okozhat majd, hogy a Lidl kis létszámú üzletekkel folytat meglehetősen agresszív üzletpolitikát. A hosszú, illetve vasárnapi nyitva tartás az egyes boltokban dolgozó húsz-huszonöt fővel és hatórás munkaszerződéssel csak úgy oldható meg, ha az alkalmazottakat rengeteget túlóráztatják. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Lidl-alkalmazottak annyit árultak el a témában, hogy nagy náluk a szigor, és könnyen az utcán találhatja magát az ember.