Készülget
Az egyelőre csak készülőfélben lévő módosítások között szerepel majd az a félmondat, mely egyértelművé teszi: a magyar lakástámogatásokat csak a Magyar Köztársaság területén lévő, illetve felépítendő lakások esetében lehet igénybe venni. Ám jelenleg még az a módosítás sem szerepel a jogszabályban, mely a hazánkban dolgozó más tagországbeli állampolgároknak, illetve azok családtagjainak biztosít egyenlő feltételeket.
A munkavállalók közösségen belüli mozgásáról szóló rendelet megköveteli, hogy valamely tagállam másik területén foglalkoztatott állampolgára az ottani munkavállalókkal azonos szociális és adózási kedvezményeket élvezzen. A tervek szerint a kormányrendelet szövege úgy változna, hogy az "állampolgár" fogalom helyett a "magánszemély" fogalmát használja, teljesítve az uniós elvárásokat.
A külföldiek esetében a támogatás igénybevételét ma a belügyminiszter engedélyezheti. Az eljárás nem változna az EU-n kívüliekkel szemben, de úgy módosulna a szabályozás, hogy magánszemélynek nem minősülő külföldieknek kötnék engedélyhez a támogatások igénybevételét. Az engedély kiadásának a feltétele legalább öt éves magyarországi tartózkodás lenne.