Halasztott fizetés
A december 23-i kormányhatározat már azzal számol, hogy nem az AKA építi tovább a sztrádát. Annak ellenére, hogy az AKA-nak december végig opciója volt az M5-ös továbbépítésére -, egyben azt is elrendeli, hogy a közlekedési tárca vezetője kezdje meg a közbeszerzési eljárást az M5-ös Kiskunfélegyháza-Szeged és az M6-os Budapest-Dunaújváros közötti szakaszának építésére. A kormány a két autópálya esetében halasztott fizetési konstrukcióban gondolkodik, az optimális kockázatmegosztás elveit érvényesítve, és a legköltséghatékonyabb alternatívát kívánja választani az építkezés során. A határozat szerint olyan pénzügyi megoldást kell kialakítani, amely az ESA 95 szabályai szerint számított államadósság, illetve a költségvetési hiány mértékét nem növeli.
Mindenhol matrica
A határozat szövege szerint a jövőben megépülő autópályák mindegyike az országos díjfizetési rendszer kertében működik majd. Így az Észak-Erdélyt átszelő romániai autópálya magyarországi folytatásán is matricával lehet majd autózni. E sztrádaszakaszról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy 2006-ig Debrecenig megépül az M35-ös autópálya. Az, hogy onnan milyen ütemezésben s milyen konstrukcióban épül tovább az út a határig, még nem világos. A magyar kormányzat már jelezte a román hatóságoknak - miután ismertté vált, hogy a szomszédos államban a megvalósítás közelébe került a sztrádaépítés -, hogy kész alkalmazkodni a romániai építkezések üteméhez - mondta a Napi Gazdaságnak Molnár László Aurél, a közlekedési tárca munkatársa. Elképzelhető, hogy 2010-ben megépül a sztrádakapcsolat a két ország között, az autópálya várhatóan a Hajdú-Bihar megyei Nagykeri környékén szeli át a határt, onnan halad tovább Nagyvárad felé.
Amikor a kormány elfogadta a sztrádaépítésekkel kapcsolatos kormányhatározatot, még nem volt ismert a román szándék. Az azóta ismertté vált döntés miatt mégsem kell lényeges változtatásokat végrehajtani a hosszú távú autópálya-koncepción. Egyebek mellett azért, mert a korábbi elképzelések között is szerepelt egy, az országot nyugat-kelet irányban átszelő útvonal, amely a következő települések érintésével halad majd: Szentgotthárd-Veszprém-Dunaújváros-Szolnok-Biharkeresztes. Emellett az úgynevezett TINA úthálózat - amely az unión kívüli országok sztrádaterveit vázolja fel - szintén számol egy Kassa-Miskolc-Debrecen-Nagyvárad útvonallal.