Chirac is ott lesz
A szerződést egyébként hétfőn vagy kedden írják alá - értesült a Népszabadság. A napilap szerint azért fontos a február 23-i időpont, mert ekkor érkezik Budapestre a francia köztársasági elnök, aki így részt vehet a ceremónián.
Az Index információi szerint a kormányzat diplomáciai erőket is mozgósított annak érdekében, hogy megállapodással tudja lezárni az M5-ösről szóló tárgyalásokat. Az AKA Rt. fő részvényesének, a francia Bouygues S.A.-nak kedvezőbb hozzáállása érdekében a magyar vezetés Jacques Chirac elnök közbenjárását is kérte.
Garai Valéria az Index kérdésére közölte, a szerződés aláírásáig semmilyen információt nem adnak, ezért sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a napilap értesüléseit. A minisztérium bejelentette, hogy március közepétől hozzák nyilvánosságra a szerződéseket. A gazdasági tárca sem kívánt reagálni a napilap értesülésére az Index kérdésére.
Mint az Index korábban megírta, az állam 21 milliárd forintért vásárolja meg az M5-ös autópálya 40 százalékát. Ahhoz, hogy az autópálya matricás legyen a költségvetésnek évente 15-20 milliárd forintnyi rendelkezésre állási díjat kell fizetni, amivel megvásárolja a szolgáltatást, illetve pótolja a társaságnak a kieső bevételt.
Ezen kívül az AKA jelöli meg, ki építheti tovább az autópályát Szegedig 97 milliárd forintért. Ezt az összeget az AKA Rt. fizetné ki hitelből a kivitelezőnek. A meghosszabbított autópálya után nagyobb rendelkezésre állási díjat fizet az állam, egyes források szerint az összeg elérheti az évi 24 milliárd forintot.
A koncessziós társaság 1998 és 2003 júniusa között összesen 12,4 milliárd forint állami támogatást kapott - tudta meg az Index. Az AKA Rt. 1999-től 35,5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el.