Hármas befutó lesz az M6-oson

2007.06.07. 07:52
Öt konzorcium van versenyben az M6-os és M60-as autópályák ppp konstrukcióban való megépítésére. Közülük hármat kér fel a gazdasági tárca, hogy tegyenek ajánlatot a beruházásra és üzemeltetésre. A konzorciumokban elvétve vannak magyar cégek.

Rövidesen kiderül, hogy melyik az a legfeljebb három pályázó, amelyeket a gazdasági tárca felkér arra, hogy tegyék meg ajánlatukat az M6-os sztráda továbbépítésére, tudta meg a minisztériumtól a Napi Gazdaság. Az országgyűlés felhatalmazása alapján még április 11-én megkezdődött és azóta le is zárult az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópálya Bóly-Pécs közötti szakaszának ppp-konstrukciós koncesszióba adására a közbeszerzési eljárás részvételi szakasza.

A lap információi szerint összesen öt konzorcium van versenyben, tagjaik között spanyol, portugál, osztrák, német, francia – és elenyésző mértékben magyar – cégek vesznek részt. A közbeszerzési eljárás lezárultával az ajánlatkérő gazdasági tárca a nyertes pályázóval a koncessziós szerződést várhatóan októberben köti meg, és még ebben az évben megkezdődik az autópálya építése.

Az M6-os Érd és Dunaújváros közötti szakasza már elkészült, s úgy tűnik, a módosított határidőt sikerül tartani, vagyis teljesül Reményik Kálmánnak, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. cég elnök-vezérigazgatójának korábbi kijelentése, miszerint az év közepén átadják a dunaújvárosi hidat és a hozzá csatlakozó Dunavecse-Dunaújváros közötti utat. A mintegy 1,7 kilométer hosszú dunaújvárosi híd és a hozzá kapcsolódó – az M8-as részét képező – 5,2 kilométeres szakasz beruházási költsége 53,6 milliárd forint.

Az elnök kijelentése tehát tartható, szemben a kivitelezők korábbi elképzeléseivel, a híd átadása ugyanis nyolc hónapot késik, bár az építők mentségére írható, hogy nem miattuk, hanem az időjárás késleltette a munkálatokat. A lapnak korábban nyilatkozó Mayer András, a Vegyépszer Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint a Hídépítő Zrt.-vel konzorciumban készülő dunaújvárosi híd építési munkálatainál a 2006-os tavaszi áradás okozott gondot.

Az év közepén újra lendületesen haladt a hídhoz kapcsolódó út építése: a bal parti ártéri híd 2006 közepén már majdnem kész volt, míg a jobb parti egy hónap múlva készült el, ezt követően épül a mederhíd. Az azonban már az év közepén látható volt, hogy az eredeti határidőre, vagyis 2006 decemberére nem fejeződnek be a munkálatok. Ezt követően számba vették a késleltető tényezőket és módosították a Nemzeti Autópálya Zrt.-vel megkötött szerződésüket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Új mozdonyokat állított forgalomba a MÁV a pécsi vonalon

Új mozdonyokat állított forgalomba a MÁV a pécsi vonalon

Korábban Franciaország és Belgium között használták ezt a típust.

január 27., 11:44

  • Gazdaság
Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről

Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről

Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.

január 27., 13:38

  • Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára

Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára

Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.

január 26., 08:40

  • Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

Az egy főre jutó támogatás mértéke nagyjából 2,5 millió forint lehet új munkavállalónként.

január 27., 09:30

  • Gazdaság
Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről

Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről

Azt is elárulta, mi lesz Matolcsy György mandátumának lejártával.

január 27., 10:48

  • Gazdaság
Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére

Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére

Ítéletet mondott a Gazdasági Versenyhivatal.

1 órája

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint

Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint

Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.

január 27., 07:57

  • Gazdaság
Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla

Évek óta figyeljük a forintot, most ítéletet mondtunk róla

Századik részéhez ért az Index heti deviza- és tőzsdepiaci összefoglalója.

január 26., 07:33

  • Gazdaság
OTP: itt a repülőrajt a lakáspiacon

OTP: itt a repülőrajt a lakáspiacon

Tarolt a XIII. kerület.

január 27., 15:00

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint

Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint

A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.

január 25., 19:51

  • Gazdaság
Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért

Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért

Sokan bírálják a kormányt, amiért ezt kegyként tálalja.

január 27., 17:30

  • Gazdaság
Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan

Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan

Az elemzők arra számítanak, hogy az új elnök fellépése pozitív hatással lesz a gazdaságra.

január 24., 07:50

  • Gazdaság
Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától

Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától

Andrzej Duda szerint Oroszország nem nyerheti meg a háborút.

január 27., 16:46

  • Gazdaság
Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek

Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

január 25., 20:46

  • Gazdaság
A Mol döntött, ismét belenyúlnak az árazásba

A Mol döntött, ismét belenyúlnak az árazásba

Éjféltől a benzint 3, a dízelt pedig 4 forinttal olcsóbban tankolhatjuk.

január 27., 17:46

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Gazdaság
Tengeralattjárók atomreaktorait gyárthatja le a Rolls-Royce

Tengeralattjárók atomreaktorait gyárthatja le a Rolls-Royce

Az új flotta várhatóan a 2030-as években áll teljes számban hadrendbe.

január 24., 18:32

  • Gazdaság
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint

Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint

A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált az adatokra.

január 24., 16:30

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat

Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat

A minszterelnök szerint ez óriási.

január 24., 14:49

  • Gazdaság
Rendkívüli árcsökkenés jön a benzinkutakon

Rendkívüli árcsökkenés jön a benzinkutakon

Még a héten életbe lép a változás.

január 24., 10:02

  • Gazdaság
Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet

Izmozik a forint a dollárral szemben, idén még nem láttunk ilyet

Az euróval szemben is erősödik a magyar valuta.

január 24., 10:48

  • Gazdaság
Megkapta a környezethasználati engedélyt a Debrecenben épülő akkugyár

Megkapta a környezethasználati engedélyt a Debrecenben épülő akkugyár

A kínai vállalat szerint tiszteletben tartják a helyi lakosok igényeit.

január 24., 15:57

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

Neked ajánlott