Az ÁPV Zrt. csütörtökön döntött arról, hogy a Malév magánosítását szolgáló pályázat záró tárgyalási szakaszába egyedüli tárgyalófélként az AirBridge Zrt-t hívja meg. "A legjobb szakmai és pénzügyi ajánlatot adtuk a Malévra, amelyet garanciákkal is alátámasztottunk. Készen állunk a tárgyalások lezárására" - közölte Borisz Abramovics, a pályázó fő részvényese.
Az AiRUnion légi szövetség öt légitársaságot foglal magába: a KrasAir Airlinest, a Domodedovo Airlinest, a Samara Airlinest, az Omskavia Airlinest és a Sibaviatrans Airlinest. A szövetség négy regionális központtal rendelkezik, ezek: Moszkva (Domodedovo), Szamara, Krasznojarszk és Omszk. Az AiRUnion flottája több mint száz repülőgépből áll.
Az eddig még versenyben lévő LAL Investiciju Valdymasról az igazgatóság megállapította, hogy az ajánlattevő a hiánypótlását késedelmesen és nem a megkívánt tartalommal teljesítette. Ezért a testület úgy döntött, hogy az ajánlatát alátámasztó és megalapozó pénzügyi garanciák hiányában a litván befektető-jelölttel további tárgyalásokat nem folytatnak.
A kiválasztott ajánlattevővel folytatódnak a tárgyalások, amelynek célja a részvény adásvételi szerződés véglegesítése, a még vitatott pontok tisztázása. A Malév hiteleire nyújtott állami kezességvállalás feltételeinek megváltozásához a kormány jóváhagyása szükséges. A szerződés megkötésére a tárgyalások sikeres zárása és a kormány jóváhagyó döntése után kerülhet sor - ismertette közleményben az ÁPV.
Az ÁPV Zrt. január elején döntött úgy, hogy a litván és az orosz ajánlattevővel folytatja a tárgyalásokat, ekkor az írek estek ki. Az ÁPV akkor nem hozta nyilvánosságra döntésének okát. A korábbi hírek szerint az írek a litvánoknál többet áldoztak volna a cégre, a döntés háttérben azonban állhatott, hogy a pályázatra az utolsó pillanatban jelentkező ír csoport nem tudott igazán hiteles tervet felmutatni.