A magyarok 69 pontos fogyasztói bizalmi indexénél Európában csak a portugálok 56 pontos mutatója alacsonyabb. Globális összehasonlításban megelőzzük a tajvaniakat, a japánokat és a listát záró dél-koreaiakat is. A világátlag 94, amitől valamivel elmarad a földrészünkön mért 89 pont – állapítja meg a Nielsen piackutató 48 országban, 2007 novemberében készült online felmérése.
Jó hír viszont, hogy megállt a mutató csökkenése. A tavalyelőtti felmérés még 90-es bizalmi indexet állapított meg Magyarországon, majd tavaly 74-est, idén tavasszal 66-ost. Ehhez képest most ősszel három pont emelkedést regisztráltak.
A globális fogyasztói bizalmi indexet három tényező megítéléséből állítja össze a Nielsen. A munkalehetőségekről, a személyes anyagi helyzetről és a szükséges, illetve kívánatos termékek megvásárlása számára kedvező légkörről mondott pozitív és negatív véleményekből 0 és 200 pont között mozgó indexet számítanak.
Magyarországon a legkedvezőtlenebbnek a következő tizenkét hónap munkahelyi kilátásait tartják a megkérdezettek (87 százalékuk). A vásárlásra alkalmas körülményeket 73, személyes anyagi helyzetét 71 százalék látja inkább borúlátóan a jövő évben.
Európa tizenkilenc országának átlagától legnagyobb mértékben a munkahelyek perspektívájának megítélésében különbözünk. A kontinensen a megkérdezettek átlagban 52 százaléka borúlátó.
A vásárlásra alkalmas körülményeket a többség, 66 százalék tartja kedvezőtlennek, míg személyes anyagi helyzetét az európai válaszadók 48 százaléka ítéli meg negatívan a következő tizenkét hónap során.
Az öt földrészen vizsgált 49 ország közül a legoptimistábbak a norvégok (fogyasztói bizalmi index: 135 pont), őket követik az indiaiak (133) és a dánok (124).
A környező országok közül a fogyasztói bizalmi index európai ranglistáján tavaly ötödik Lengyelország most a nyolcadik helyre került 102-vel. Csehország tizenharmadik a sorban, 90-es mutatóval. Ausztria tizenegyedik, 92-vel. Németország 78-as indexével közvetlenül Magyarország előtt áll földrészünk országai között.
Figyelemre méltó az oroszok globális átlag feletti, 103-as indexe. Kiemelkedik, hogy személyes anyagi helyzetére derűlátóan tekint a következő tizenkét hónapban az orosz válaszadók 72 százaléka.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)