"Azt a kis hótündért meghúznám"

"Nem, nem, értse meg, már van elég mikulásunk".

"Minél idősebb, annál jobb, emellett előny a pocak, a pirospozsgás arc és a saját fogsor. Ön sajnos túl fiatal."

"Egyetlen egyszer volt mikulás, tíz éve? Á, úgy sajnos nem megy..."

"Sajnálom, már nem veszünk fel új kollégákat"

Kezdem magam úgy érezni, mintha egy gyenge D-kategóriás amerikai társadalmi drámában szerepelnék, ahol én vagyok a kirúgott családfő, aki hiába koldul állásért, ezért a família kénytelen felkerekedni, és a kies közép-nyugati vidéken egy kukoricafarmon elhelyezkedni. Pedig nem is reklámszakemberi vagy marketinges állásra jelentkezem, csak szimplán üzleti mikulás szeretnék lenni.

Egy megkésett vallomás

Végül a Magyar Mikulás Alapítványnál sikerrel járok. Már 15 éve foglalkoznak a mikulás-biznisszel, de részben nonprofit-alapon. "Ha meg akar gazdagodni, ne minket keressen" - világosítottak fel az elején, szerencsére én nem akarok meggazdagodni, akkor ügyvéd lennék, országgyűlési képviselő, vagy egy bankban dolgoznék, de egyik sem. Így viszont, hogy nem akarok meggazdagodni, nagyon alapos mikulásképzést kaphatok. Gyerekpszichológia, beszéd- és mozgástechnika, ilyesmikre készülök, és nem is kell csalatkoznom.

Egy szombat délelőttöt szánnak az alapítványi - bár részben szintén üzleti - mikulások arra, hogy ismét belerázódjanak a munkába. Sorba veszik, melyik korábbi években már dolgozó mikulás, továbbá hótündér, krampusz és manó dolgozik idén is, hányan vagyunk újoncok, és nekünk, "zöldfülűeknek", mennyi előképzettségünk van. Kiderül, hogy nagyjából ötven-hatvan ember, zömében tizen-harmincéves fiatal vesz részt az alapítvány munkájában, kezdők hatan vagyunk, közülük csak én szeretnék mikulás lenni.

Igaz, nekem már van előéletem, egyszer, 19 éves koromban általános iskolai mikulás voltam; az akkori elsősöknek és másodikosoknak, akik utána több-kevesebb bizonyossággal egy fél tanéven keresztül kérdezgették, hogy én voltam-e, most már töredelmesen megvallom, igen. Akkor persze pocakom még nem volt, töretlen önbizalmam viszont igen.

Megtanítottak simogatni

Most viszont pont fordítva, különösen, amikor megtudom, hogy mennyi mindent nem tudok. Elsősorban is nem tudom, hogy a gyereket nem szabad az ölembe ültetni a hülye pedofilellenes szabályok, nemzetközi standardok miatt. Nem tudom, uniós direktívák születtek-e már a mikulásfoglalkozásról, hogy megnyitották-e már például a finn mikulásmunkaerő-piacot a csatlakozó tagállamok mikulásai előtt, de az biztos, hogy Svájcban már tizenkét pontos ajánlást fogalmaztak meg: mit szabad és mit nem szabad egy mikulásnak.

A gyerekeknek például csak a fejét szabad simogatni, és lehetőleg azt sem túl sokáig. Ezt már Csepke papájától tanuljuk meg, tudják, a "Csepke vagyok"-sorozatból, Karsai pantomimművész úrtól, legalábbis ha a nevét illetően nem csal a hatszáz éves mikulásmemóriánk. Fejet simogatni nem is olyan nehéz, kezet rázni már bonyolultabb, nem szabad gyengének tűnni, határozott, de nem túl erős, nem szorító kézfogásra van szüksége a kisgyereknek.

Matula bácsi piros selyemben

A mikulás egyébként sem rozzant-rokkant öregember, hanem egy kemény férfi, határozott járással; a gyerekek hiányzó apaképét kell pótolnia, tudjuk meg a szakértőtől. A lelki szemeim előtt egy pirosba öltözött álszakállas Matula bácsi jelenik meg, de aztán követi ezt a képet Bánhidi László piros selyemben, majd Kovács Lajos, amint éppen letépi róla télapószakállát Cseh Annamária. Ekkor úgy érzem, lelki szemeim lassan kifolynak.

Szerencsére nincs időm sokáig szörnyülködni, folytatnunk kell a gyakorlást. A járásra és a leülésre is edzeni kell, hogy eltaláljuk a széket, de aztán ez az első alkalommal egyből nem fog majd sikerülni. Igaz, ezt akkor még nem tudom, integetek, lépek, simogatom a levegőt, valamint a többiekkel együtt egy-egy felbukkanó tévékamera miatt időről időre átöltözöm.

A végén már profin megy a ruha összehajtogatása is, a kellékek felkapkodásáról nem is beszélve: szakáll, szemüveg, paróka, kesztyű, méghozzá a megfelelő sorrendben. Emellett a mikulásmunka hasznos kelléke az autó, elengedhetetlen kelléke az átvételi pénztárbizonylat, esetleg a készpénzfizetési számlatömb is.

Céges, reklám, bolti, családi, kórházi, rendezvény

Az együtt töltött délelőtt nemcsak a mi profi mikulássá válásunkat szolgálja, hanem azt is, hogy logisztikailag felkészüljünk az előttünk álló napokra. Be kell jelölnünk, milyen mikulások szeretnénk lenni, a választék széles: vannak rendezvénymikulások, reklámmikulások, bolti, családi, kórházi mikulások, céges bulikra elhívható mikulások. Úgy érzem magam, mintha Gombóc Artúr keveredett volna egy mikuláscsokigyárba, elképzelem a folytatást, hogy töltött mikulás, kerek mikulás. hosszúkás mikulás, tejmikulás, lyukas mikulás, mogyorós mikulás, szögletes mikulás, étmikulás, táblás mikulás.

Folytatás nincs, de a felsoroltak közül választhatunk, hová szeretnénk menni. Sejtem, hogy kezdő mikulásként, akinek az állán még csak alig párszáz éves szakáll pelyhedzik, nem lehetek rendezvénymikulás. Hogyan is tudnék én félórás műsort adni, krampuszokkal, hótündérekkel, csomagokat bontogató, türelmetlen gyerekek előtt? - próbálom józanul értékelni magam, és végül a családi, a bolti és a céges mikulás kategóriákat jelölöm be; később, kis hezitálás után behúzom a kórházit is.

Hivatalosságok üres cipői

Rendezvénymikulás tehát nem leszek, és ezt nemsokára már nagyon bánom. Kiderül ugyanis, hogy az alapítvány kapta a lehetőséget, hogy a "mehben" rendezett mikulásünnepség produkcióját nyújtsa. Nem tudom, MeH-e vagy MEH, szóval miniszterelnöki vagy magyar energia hivatal-e, de mindkettőn szívesen ott lettem volna. Persze főleg előbbin. Megnéztem volna, ahogy Kiss Péter fényesre suvickolja a cipőjét, amellyel csak idén lépett már több mint százat, és fáradt lábai hurkás kis ujjait megtornásztatja a hivatali zokniban, miközben Baja Ferenc egy pohárka vodka mellett vigasztalja Nagy Sándort, hogy jó dolog az a területfejlesztés, még ha utóbbi ebből mostanában nem is tapasztal meg túl sokat.

A rendezvények közül azonban így sem ez a legextrémebb, még ha politikusok feltűnése is várható. Egy kifejezetten alacsony és vékony mikulást keres egy ipari alpinista cég. Szerencsére nem neki kell másznia, hanem egy dublőrnek, aki egy vállalatot az irodaház üvegfalán felmászva (vagy lemászva, erre már nem emlékszem, hiába, hatszáz év) közelít meg. Az ablak külső oldalán az alpinista a mikulás, a belsőn már a mi kis alapítványi mikulásunk.

'Azt a kis hótündért meghúznám'

A rendezvények, munkahelyi mikulásünnepségek - amelyek nem tévesztendők össze a céges bulikkal, előbbieken a dolgozók gyerekeit kell szórakoztatni, utóbbiakon magukat a dolgozókat - egyébként sem csak akkor viccesek, ha politikusok jelenlétét sejti a jó orral rendelkező mikulás. Az ilyen mulatságok ugyanis gyakran a régi május elsejékhez hasonló véget érnek: mire a főprogram - esetünkben a mikulás bejövetele és a műsor utáni ajándékosztás - elkezdődik, az apukák már enyhén illuminálttá válnak.

Ilyenkor aztán már nemcsak a zsibongó gyerekhaddal, a levegőtlen teremben uralkodó, távfűtéses-negyvenfokos hőmérséklettel és a már megszerzett ajándékok miatt csörgéssel kell megküzdeniük a színpadon lévőknek, hanem a szülőkkel is. Az anyukák általában jobb esetben is csak beszélgetnek vagy középmagas fejhangon sivítva nevelik a gyerekeket.

Az apukákból azonban a lélekmelegítő tömények hamar kihozzák a szexállatot. Tapasztalt mikulások mesélik, gyakran hallani a színpad mellől: "azt a kis hótündért meghúznám". Tavaly az egyik ilyen rendezvényen éppen a megnevezett hótündér férje volt a mikulás, de az apuka így is megúszta anélkül, hogy a mikulás egy bazi nagy virgáccsal megnevelte volna. Nekünk hótündér nem adatott meg, de úgy láttuk, hogy a krampuszaink is elterelték egy-két ifjú apuka gondolatait a szaloncukorról és a csomagokról.

Ez még nem a vége!

Legközelebb másszon be velünk egy kórház, egy ügyvédi iroda és néhány család kéményébe! A kultúrterem az öltöző, ahonnan elkésik Ricsi bohóc, de legalább mi is elrontjuk a belépőt. Egy gyereket az ölünkbe ültet egy erőszakos nagymama, a szülők rosszalkodnak, az apukák szeme kocsányon és a krampuszainkon lóg. A cumit nem visszük magunkkal, néhány ügyvédet viszont zavarba hozunk, pedig meg sem kérdezzük, szoktak-e hazudni. Egy beteg kisgyereknél aztán rádöbbenünk, jó mókánál több üzleti mikulásnak lenni.