A kormány tudná pótolni a díjakat

Rögtön érdemes rögzíteni a kiindulópontokat. Gyurcsány Ferenc kormányfő tegnap állította, hogy a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak pedig nincs szándékában pótolni a kieső bevételt a kórházak, háziorvosok, más egészségügyi szolgáltatók, illetve az egyetemek, főiskolák számára. A kormány ennek a szellemében nyújtotta be az Országgyűlésnek törvényjavaslatát.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP vezetői által jegyzett, a parlament honlapján szintén megtalálható törvényjavaslat gondoskodik a hiányzó bevételek pótlásáról, megjelölve annak forrását.

De mekkora összegről is beszélünk? Idén - április 1-jei eltörléssel számolva - 15 milliárd forint körüli bevételtől esnek el az egészségügyi intézmények, orvosok, illetve a felsőoktatási intézmények. A következő években 20-40 milliárd forintot jelentene a három díj. Az idei és a következő évekre vonatkozó számok közötti különbség magyarázata a következő: egyrészt az idei évre vonatkozó szám csak háromnegyed évnyi bevételkiesést takar, hiszen a kormány szándéka szerint április 1-jétől szűnnének meg ezek a díjak. Másrészt idén csak egy évfolyamra járók fizették volna a tandíjat, jövőre már két évfolyam, és így tovább.

Nem szabad azonban megfeledkezni az azoknak betudható kiadás-megtakarításról sem, aminek nagysága azonban nagyon bizonytalanul becsülhető, de mindenféleképpen milliárdos, pár tízmilliárdos összegről lehet szó. A spórolás abból fakad, hogy például kevesebb orvos-beteg találkozót eredményez(ett) a vizitdíj, a tandíj pedig leendő hallgatók egy részét tántorítja/tántorította el a felsőfokú tanulmányoktól.

Hol a pénz?

Nézzük előbb az idei esztendőt. Gyurcsány Ferenc néhány héttel ezelőtt, a parlamenti évértékelő-évindító beszédében a következőt mondta: "Hogy konkrétabban fogalmazzak: idén a költségvetés jobb lesz a tervezettnél, jövőre pedig úgy érjük el az egyensúly küszöbét jelentő 3 százalék körüli hiányt, hogy mintegy 250 milliárd forintunk még meg is fog maradni".

Az erre az évre vonatkozó kijelentés nem sorolható a kincstári optimizmus kategóriájába. Hiszen elemzők, gazdaságkutató intézetek szerint, ha csak valami drasztikus dolog nem történik, valóban kisebb lesz az államháztartási deficit a hivatalos célnál, alatta marad a GDP 4 százalékának.

Ezt azért is fontos rögzíteni, mivel a díjak eltörlése önmagában nem érinti a költségvetés egyenlegét, de az érintett intézmények számára a kieső bevételek pótlása már hatással lesz a büdzsére. A hatályos költségvetési törvény szerint a vizit- és napidíjból 17 milliárd forintos bevétele származik az Egészségbiztosítási Alapnak, amit az nyomban tovább is ad a kórházaknak, háziorvosoknak, fogorvosoknak – vagyis kiesésével az Alap szaldója nem változik. Papíron tehát költségvetési bevétel és ugyanakkora összegű költségvetési támogatás (formálisan a céltartalék jogcím alatt szerepel ekkora összeg) a vizit- és napidíj, ténylegesen persze a kórházak, házi- és fogorvosok bevétele.

A tandíj távolabb van a költségvetéstől, a befizetések egy részét az egyetemek ösztöndíjakra fordítják, másik részét pedig fejlesztésekre.

Át lehet csoportosítani

A költségvetési egyenlegre csak akkor lehet hatással a népszavazás idén, ha a kieső bevételeket (a tervek szerint április 1-jei eltörlés miatt az egész éves előirányzat háromnegyedét, tehát napi- és vizitdíjból úgy 12 milliárd forint körüli summát és a tandíj esetében 2 milliárd forintot) a kormány, illetve a parlament ki akarná pótolni.

Az ellenzéki javaslat szerint 15,8 milliárd forintra rúg a bevételek ellentételezése, ennek forrásául pedig többek között a Miniszterelnöki Hivatal személyi kiadásainak mérséklését, a MeH alá tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, valamint szintén a tárca irányítása alatt álló Kormányzati Személyügyi, Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal hasonló kiadásainak lefaragását, a lakossági tájékoztatásra fordítandó összegek megkurtítását, a protokollra elköltendő pénzek mérséklését jelöli meg.

Egyoldalas javaslat

Az ellenzéki javaslat azonban egyoldalas abban az értelemben, hogy a térítési részdíjak eltörlésével kieső bevételeket valóban pótolná, ám a díjak kiesésével várhatóan megnövekvő kiadások ellentételezéséről már nem szól. A vizit- és napidíj sok más egyéb lépéssel egyetemben 40 milliárd forintos megtakarítást eredményezett, vagyis ennyit spórolt az egészségügyi kassza a díjak és egyéb szigorító intézkedések foganatosítása miatt. A kormányzat előszeretettel tünteti fel ezt a 40 milliárdos megtakarítást a vizit- és a napidíj bevezetésének eredményeként, azonban valójában ennek az összegnek csak egy része írható a szóban forgó két díj számlájára.

Ám még ha a kiadások valamelyest növekednének is a díjak eltörlése miatt, az becslésünk szerint, a fentiek alapján pár milliárd forintos, esetleg egy-két tízmilliárdos kiadásnövekményt jelentene éves szinten. Ez azonban még mindig nem veszélyeztetné azt, hogy az idei költségvetési egyenleg szebb legyen a tervezettnél.

Mi is találtunk néhány milliárdot

Hogy ne csak általánosságban beszéljünk, vegyünk egy bevételi tételt, amely megítélésünk szerint rendesen alul van tervezve, vagyis a tényleges bevétel az előirányzatnál érdemben magasabb lehet.

A céges szolidaritási adóból (hivatalosan különadóból) úgy állítottak be idénre vonatkozóan 170 milliárdos bevételi tervet, hogy tavaly 180 milliárd forint folyt be. Nem kell talán különösebben ecsetelni, hogy 6 százalék körüli infláció mellett, figyelembe véve azt is, hogy a különadó-bevétel az üzleti szektor nyereségességétől függ alapvetően, és hogy emellett a rendes, úgyszintén a nyereségre kirótt céges társasági adóból a tavalyi 511 milliárdos tény után 530 milliárd van betervezve a 2008-as költségvetésbe, ez a tétel sok milliárddal több lehet a gondoltnál.

Értékválasztás

Térjünk át a következő évre, évekre. A költségvetés összeállítása politikai értékválasztás kérdése is egyben. Magyarán: a mindenkori kormányzat arra és annyit fordít a rendelkezésére álló forrásokból politikai döntés alapján, amely szolgálja politikáját. Ha a mindenkori kabinet működtetni akarja az egészségügyi rendszert, a felsőoktatást megfelelő minőségben, akkor ehhez forrásokat rendel. Persze ugyanilyen fontos kérdés az is, hogy mindehhez mennyi pénzre van szükség, milyen hatékonysággal hasznosul a forrás.

Talán ebből a szemszögből érdemes szemlélni azt a kérdést, hogy a költségvetésnek az előttünk álló években vajon lesz-e módjában kipótolni a kieső bevételeket. Ekkor pedig előbb azt kell eldönteni, hogy mennyit szed be az állam, mennyit von el az adó- és járulékfizetőktől, a tortát hogyan szeleteli fel különböző területek – egyebek mellett állami működési költségek, jóléti kiadások, benne nyugdíjkiadások, családtámogatások és egyéb szociális juttatások, gazdasági támogatások – között.

Erre jó példa éppen a Gyurcsány Ferenchez köthető, az elmúlt pár hétben a közérdeklődés középpontjába került két ügy, valamint a 2008-as költségvetés tavaly őszi vitájában kirobbant koalíciós huzavona. A miniszterelnök által favorizált egyik adócsomag 250 milliárd forintos tehercsökkenést irányoz elő, melynek ismertetése előtt leszögezte, hogy a kormány nem hajlandó hozzányúlni a jóléti kiadásokhoz és az állami kiadásoknál sincs mozgástér. Adódhat a kérdés, hogy ha egyáltalán van 250 milliárdos mozgástér, akkor azt miért adócsökkentésre kell fordítani és miért nem lehet hozzányúlni bizonyos kiadási tételekhez?

Gyurcsány évi 130-140 milliárdos fejlesztéseket helyezett kilátásba a közoktatás területén. Ehhez képest idén 2, a későbbiekben évente 20 milliárd körüli összegre tettek volna szert a felsőoktatási intézmények – aminek ráadásul egy részét ösztöndíjként vissza kellett volna osztaniuk a hallgatóknak.

Tavaly ősszel az SZDSZ vélt felfedezni sok tízmilliárdos megtakarítási lehetőséget az állami működési költségek között. Idén az adócsomag mozgásterének tágításánál szintén ezen a területen látnak spórolási alkalmat.

Több dimenzió

Természetesen nem lehet egyszerűen csak a költségvetési, illetve intézményi bevételként azonosítani a vizit-, napi- és tandíjat. Azok ösztönző szerepet is betöltenek: aki az adott állami szolgáltatást igénybe veszi, részben hozzájárul a költségekhez. Ezzel a szolgáltatások kereslete szabályozható, korlátozható, befolyásolja a potenciális igénybevevők magatartását és szemléletét. Ez persze lecsapódik kiadás-megtakarításként is a költségvetésben.

Még egy dologról szólni kell. Az ellenzék a Szerencsejáték Zrt. által befizetendő, 2009-ben 41 milliárd forintra becsült játékadót jelöli meg a kieső bevételek forrásául a mindenkori költségvetéseket illetően. Az egyáltalán nem általános, hogy az adókat így megcímkézzék. A kérdés azonban visszavisz az alapkérdéshez: a kormány, illetve a parlament akaratától függ, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen feladatokra és mennyit szán.