Annak ellenére ugyanis, hogy Magyarország adottságai alapján nagymértékben építhetne a geotermikus energiára, jelenleg nem használjuk ki e lehetőséget. A Pannonplast egyelőre nyolc erőművel számol, ezek beruházási összértéke mintegy 350 millió euró lenne.
A teljes összeg felét az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) biztosítaná, a fennmaradó részt bankhitelekkel, illetve 20 százalékos önrésszel pótolná ki. A projektek időben elhúzódnak, így akár több erőművel is lehet számolni a 70 millió eurós önrésznél.
A PP önkormányzatokkal hozna létre közös társaságokat a projektek megvalósítására, egy erőmű-egy projektcég alapon. A meghatározó rész természetesen a tőzsdei cégé maradna. Eddig mintegy két tucat önkormányzattal írtak alá megállapodást vagy szándéknyilatkozatot a részvételről.
A szükséges fúrások jövőre indulnak, ezek alapján az első erőművek építése kedvező esetben 2009-ben kezdődhet meg, az első üzembe helyezésre másfél évvel később kerülhetne sor. A Pannonplast a tőkét az önrészhez több forrásból biztosítaná, ezek között lehet ingatlaneladás, a csoporthoz tartozó tagvállalat értékesítése, de említették, hogy a társaság sajátrészvény-állománya is jelentős, sőt a szintén tőzsdén lévő Synergonban is van tulajdona.