További Magyar cikkek
Kedden eldőlt, hogy a Rail Cargo Austria és az osztrák-magyar vegyes tulajdonban lévő GYSEV konzorciuma veheti meg a MÁV teherszállítási üzletágából kiszervezett MÁV Cargo Zrt.-t. A teherszállító cég az idei várható nyereségének 35-szöröséért, 102,5 milliárd forintért kerül osztrák-magyar tulajdonba – jelentette be a döntés után Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter (2003-ban a Postabankot 101 milliárdért adták el). A Cargóból származő bevétel nem az államkasszába kerül, hanem "részbeni konszolidációra" a MÁV kapja a pénzt – tette hozzá Kamarás Miklós, a MÁV elnöke.
A munkások is ezt akarták
Bár ez a konzorcium adta a legmagasabb vételárat, szempont volt az is, hogy a vevő milyen hatékonysággal működtetné a MÁV Cargót a következő években, milyen logisztikai fejlesztéseket terveznek, és hogyan jelennek meg az ajánlatokban a munkavállalók érdekei. Kóka ez utóbbi kapcsán kiemelte, hogy a legnagyobb szakszervezetek rangsora megegyezett a bírálóbizottságéval.
A győztes – amely mögött egy 86 és 57,3 milliárdos ajánlat végzett a második és a harmadik helyen – vállalta azt is, hogy háromnegyed éven belül a most megállapított piaci értéken megveszi azt az 5 százalékos részvénycsomagot, amelyet a MÁV Cargo 3170 dolgozója most ötvenszázalékos értéken vásárolhat meg. Ez több százezer forintos "privatizációs pénzt" jelent a Cargo dolgozóinak, mondta a miniszter.
Három érvényes pályázat volt
A MÁV Cargóra májusban írtak ki kétfordulós pályázatot, az első körben 12 előzetes ajánlat érkezett, ezek közül hét került a második fordulóba. A hét előzetes ajánlattevőből négyen adtak be végleges ajánlatot, egyet kizártak – miután nem vállalta volna a dolgozói részvényfelvásárlást, és módosította a szerződéstervezet nem módosítható részét, mondta Kamarás –, így három érvényes pályázó közül lett a Rail Austria és a GYSEV párosa a befutó. A szerződést várhatóan a jövő év első napjaiban írják alá.
Kóka János kiemelte: a Cargo eladása nemcsak azért sikeres, mert a nemzetközi piacokon a megszokottól eltérően nem az éves profit 10-15-szörösét, hanem 35-szörösét fizették a cégért, hanem azért is, mert a céget csak 50-60 milliárd forintra értékelte az erre a célra kiválasztott szakértő.
Az állam partner lesz
A miniszter azt mondta: az állam partnere lesz a MÁV Cargónak, hogy fejlődhessen a magyarországi vasúti teherszállítás. Ennek érdekében infrastrukturális fejlesztéseket végeznek – hiszen az európai 17 km/órás átlagtól messze elmaradva csak 9 km/óra a vonaton szállított áruk átlagsebessége –, valamint igyekeznek az áruszállítást a közútra a vasútra terelni. Ezt részben a közúti fuvarozást sújtó útdíjak rendszerének bővítésével motiválják, mondta a miniszter.
Az állam azzal is segítette a sikeres privatizációt, hogy a MÁV és a kormány együttműködésében megszületett a pályahasználati díjról szóló rendelet. A MÁV emellett vállalta, hogy a kiszámítható üzletpolitika érdekében a díjakat két évig nem fogja emelni – mondta Kamarás Miklós.