Gyurcsány olcsón kapja az áramot - V. rész

2008.04.08. 14:55
Nem tudott az Ipari Energiafogyasztók Egyesületének több tagja sem arról, hogy tavaly év végén bármiféle lehetőség lett volna a piaci ár alatt áramhoz jutni az MVM-től. A kedvezményezett vállalatok, köztük Gyurcsány Ferenc cége, a Motim maguk jártak el az ügyben, egyebek között a Miniszterelnöki Hivatalban.
Fontosabb előzmények
  • Az MVM októberi, hivatalos árverésén 65 eurós ár alakult ki az úgynevezett zsinóráramra. Ez tekinthető hivatalos nagykereskedelmi árnak.
  • Az aukciót követően hét cég, köztük a Motim, lobbizni kezdett a gazdasági tárcánál, hogy olcsóbban juthassanak áramhoz.
  • Az állami tulajdonban levő, a piacot meghatározó Magyar Villamos Művek ezt követően a cégeknek kedvezményesen, 61 euróért biztosította az áramot.
  • Összesen 2 terrawatórányi mennyiségről van szó, ami 4 eurót tekintve kedvezménynek összesen két milliárd forintos megtakarítást jelenthet. A Motim része ebből néhány tízmillió forintot tehet ki.
 

Nem tudtunk róla, semmilyen jelzést nem kaptunk arról, hogy lenne ilyen lehetőség – mondta az Indexnek az Ipari Energiafogyasztók Egyesületének két tagvállalata. Maár Gyula, az Alcoa vezérigazgató-helyettese bővebb kommentárt azonban nem kívánt az ügyhöz fűzni, míg a másik megkérdezett cég vezetője, tekintettel üzleti kapcsolataira, neve mellőzését kérte.

Ismeretes: miközben a Magyar Villamos Művek októberi aukcióján kialakult a hivatalosnak tekinthető nagykereskedelmi ár, néhány cég ezt követően, a Miniszterelnöki Hivatalban és a gazdasági tárcánál folytatott tárgyalások eredményeképpen olcsóbban juthatott áramhoz. A tárgyalások után voltaképpen a beszerzés is titokban zajlott. Miközben az egyik érintett cég, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Motim cikkeink nyomán azt állította ugyan, hogy nyilvános aukción vásárolt, az Index kiderítette: a kedvezményezett vállalatoknak legalábbis az áram egy részét olyan módon adták át, hogy abba harmadik félnek semmilyen beleszólást nem biztosítottak.

Maguk a kedvezményezett cégek jártak el saját árambeszerzésük ügyében – mondta két héttel ezelőtt az Indexnek Szaniszló Mihály, az IEF elnöke, aki azonban nem kívánt lapunknak újból érdemben nyilatkozni. Korábbi szavait támasztja alá az a levél is, amelyet nem az IEF, hanem hét vállalat (a Borsodchem, a Motim, a Duna-Dráva Cement, a Nitrogénművek, a Dunapack, a Magyar Alumínium és a Dunaferr) írt alá, és amelyben a kedvezményes áramvásárlási lehetőség ügyében Gilyán Györggyel, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi államtitkáránál folytatott tárgyalásokról van szó.

Mindennek azért van jelentősége: az állami tulajdonban álló MVM, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve parlamenti kérdések nyomán a kormány több képviselője azt hangsúlyozta: egy érdekképviseleti szerv, az IEF lobbizott, illetve jelölte meg a vállalkozásoknak azt a körét, melyek aztán az olcsóbb áramból részesültek.

Az Index azon kérdésre, hogy miközben számos tagvállalat nem is tudott az olcsó áramról, a kedvezményezett cégek pedig maguk leveleztek a Miniszterelnöki Hivatallal, nem életszerűbb-e, hogy a felsorolt cégek maguk jártak el, Szaniszló Mihály azt mondta, "igen, életszerűbb", de egyebekben nem kívánta kommentálni a történteket.