Kitől és miért védjük a Molt?

Az orosz Gazprom gázipari vállalat is beszállna az EU által régóta tervezett Nabucco gázvezetékbe, amely közép-ázsiai földgázt szállítana Európába. "Ha a Nabucco gazdaságilag értelmes, ha biztos a kereslet a rajta szállítandó gázra, és biztos a földgáztermelő háttere is, akkor semmi sem zavarhatja ezt a tervet - idézte a Gazprom vezérigazgatóját, Alekszej Millert a Kommerszant orosz gazdasági lap pénteken. Sőt, a Gazprom a jövőben csatlakozhatna a Nabucco résztvevőinek névsorához, annál is inkább, mivel állandó kapcsolatban vagyunk az alapítóival - tette hozzá Miller.

A péntek reggeli hír újabb jelzés azoknak, akik eddig is a Gazpromot sejtették a Mol-részvények vásárlása mögött. Csakhogy miközben az orosz gázóriásnak van olajipari érdekeltsége, a Mol által üzemeltett gázvezeték-hálózat pedig nagyon is fontos lenne számára, van olyan orosz cég, amelynek talán még többet érne a magyar olajcég. Az olajipari nagyágyú, a bár nem többségi állami tulajdonban álló, de a piacon a Kreml befolyása alá sorolt Lukoilnak a Mol finomítói és kiskereskedelmi piacai is nagyon sokat megérnének.

Finomítót és hálózatot is akar a Lukoil

A Lukoil ráadásul erőteljesen terjeszkedik a régióban: Magyarországon és Legyelországban is megvette a térségből kivonuló amerikai Conoco kútjait (nálunk ezek Jet néven futottak). Iparági megfigyelők szerint a Lengyelországban így szerzett 83 kút mellé hamarosan további kétszázat vásárolhat össze az orosz óriás - írta nemrég a Portfolio.hu a WBJ-re hivatkozva.

Az orosz cégekkel szembeni ellenérzéseket is számításba véve adódik a következtetés: a Lukoilnak a legegyszerűbb bevonulást a térségbe az jelentené, ha az OMV felvásárolná a Molt, és a versenyjogi előírások miatt annak egyes részeit értékesítené. Ha a felvásárlás sikerülne, az OMV egyrészt a finomítói kapacitások, másrészt a kiskereskedelem területén is közel vagy teljesen monopolhelyzetbe kerülne a térségben, amit a nemzetállami versenyhatóságok mellett Brüsszel sem engedélyezne.

A Lukoil román érdekeltsége már hangot is adott azon félelmének, hogy amennyiben az OMV megszerezné a Molt, a romániai üzemanyagpiac 55 százalékát birtokolná. (Romániában a legnagyobb szereplő az OMV tulajdonában álló Petrom (34 százalék), de jelen van az OMV (9%) saját néven, illetve a Mol (12,5%) is.) Hasonló helyzet állhatna elő a magyar és a szlovák üzemanyagpiacon, illetve az egész térséget meghatározó három nagy finomító, az OMV schwechati, a Mol százhallombattai, valamint a Mol tulajdonában levő Slovnaft pozsonyi finomítója is egy kézbe kerülne.

Ha tehát - függetlenül az OMV-felvásárlás sikerének esélyétől - az osztrákok többséget tudnak szerezni a Molban, annak egyes részeit kénytelenek lennének máris tovább értékesíteni: a három finomító egyikét és a kiskereskedelmi hálózat egy részét. És ha potenciális vevőket keresnek, aligha lenne sok jelentkező, tehát az orosz befutó szinte biztosra vehető. A nagy multik inkább kifelé vonulnak a régióból, a BP és a Conoco már elment, a Total is eladta magyar kúthálózatát, a Shell kivonult Szlovéniából és Romániából, de pozíciókat adott fel a térségben az Agip, a Total és az Esso is. A nagy cégek egyfelől sokkal inkább a kitermelési kapacitásokra, másfelől az új óriáspiacot jelentő ázsiai térségre koncentrálnak.

Így reális forgatókönyv lehet, hogy az iparági konszolidáció duopólium kialakulását jelenti a térségben, amelynek egyik oldalán az OMV, a másikon a Lukoil állhat; utóbbi ráadásul elegánsan, az OMV kényszerű eladásából szerezhet kiváló pozíciókat.

Nem kell mindenütt oroszokat látni

Túldimenzionálja a piac az orosz kérdést, egyszerűen nem érdeke az OMV-nek sem, hogy magára húzza a konkurenciát - mondta az Indexnek Tordai Péter, a KBC Securities vezető elemzője. Amennyiben az OMV többségi részesedést szerezne a Molban, az valóban a fent vázolt kényszereladási helyzethez vezethetne. Ennek eredményeképpen az OMV alighanem a pozsonyi finomítótól válna meg. Egyrészt a százhalombattai üzem nagyobb kapacitású és korszerűbb is, másfelől a két, egymástól alig 40 kilométerre levő finomító logisztikai szempontból sem praktikus. De ha a Lukoil megkapná a Barátság vezetékhez csatlakozó pozsonyi üzemet, vajon mi lenne az első lépése? - tette fel a kérdést az elemző, aki szerint a válasz egyértelműen az, hogy óriási pénzeket beleölve azonnal fejleszteni kezdené, azaz az OMV saját konkurenciáját hozná be szó szerint maga mellé.

Nem állna az orosz szál segítése az OMV érdekében akkor sem, ha a Gazprom lenne a potenciális partner. Ebben az esetben az orosz fél számára a Mol gázvezeték-hálózata jelentené a főnyereményt, de az a gázelosztó hub, aminek Baumgarten melletti létrehozása érdekében az osztrákok eddig is komoly erőfeszítéseket tettek, jó eséllyel Magyarországon jönne létre - magyaráztaTordai Péter. Az elemző szerint van egy további érv is az oroszok ellen: nem jellemző ugyanis, hogy kisebbségi részt vásárolnának, az orosz cégek vagy jönnek, és akkor egyből többséget vesznek, vagy nem - ismertette a piaci véleményt.

Az oroszok mindenütt ott vannak

Teljesen más képet fest Deák András, a Külügyi Intézet szakértője. Azt Tordai Péterhez hasonlóan hangsúlyozza, hogy semmi biztosat nem lehet tudni, így minden forgatókönyv csak feltételezés. Szerinte azonban mindkét fél részéről racionális döntés lenne, hogy az oroszokkal együttműködve, egy sikeres felvásárlást követő kényszereladás során az OMV kitermelő helyeket kérjen cserébe az átadandó üzletrészekért. Ez pedig célszerű ezt előre tisztázni az oroszokkal, hiszen a kényszer áron aluli eladáshoz is vezethet. Sőt, a szakértő akár az OMV és egy orosz cég közös akcióját is el tudja képzelni a többség megszerzésére. A Mol több mint feléről ma nem tudjuk, kié, hangsúlyozta, márpedig nem okozhatna nagy meglepetést, ha kiderülne, ebből a részvénytömegből 10-15 százalék már most is közvetve a háttérben maradó, stratégiai, akár orosz befektető kezében van, legyen az akár a Gazprom, a Lukoil, vagy egy másik társaság, például a Rosznyefty.

Utóbbi felvetés is mutatja, Deák András nem osztja azt a nézetet sem, hogy az orosz cégek terjeszkedési stratégiájába nem illik a kisebbségi csomagok megszerzése. Erre számos ellenpéldaka akad, ilyen a német Wingaz, ahol a Gazpromnak több mint másfél évtizede csak bő harmadnyi részesedése van, és mégis zúdítja bele a pénzt. Most ráadásul a politikával szorosan összefonódó, a Jukosz példáján tanuló orosz cégek amúgy is keresik a lehetőséget, hova fektethetnének be a Kreml hatókörén kívül. Putyin távozásával lehet tartani a hatalmi viszonyok átrendeződésétől is, ami a társaságok menedzsmentjét ösztönözheti arra, hogy állami vagy magánkézben lévő cégeik vagyonából minél többet tudjanak kívül Oroszországon.

A Lukoilt ráadásul már most is lassú tűzön sütik Deák András szerint: a kitermelési engedélyeket, az új mezőket sorra kapja meg előtte a Gazprom és a Rosznyefty.

A tízszázalékos szavazati korlát az alapszabályból 2009-ben eltűnik. Onnantól kezdve akár negyvenszázalékos részesedéssel is kényelmesen el lehet irányítani a céget, ehhez pedig az osztrákok és az oroszok együtt akár már most is közel lehetnek - emelte ki Deák András.

Lehet, hogy tárgyalni kellene?

A szakértők abban egyetértenek: éppen az utóbbi körülmény miatt kicsit elkapkodottnak minősíthető a Mol reakciója. A stratégiai együttműködés lehetőségének újbóli áttekintése jelenthetné ugyanis azt, hogy a már nem túl távoli 2009-ben nem kell egyszerre azzal szembesülnie a menedzsmentnek, hogy az eddigi tízszázalékos szavazati aránynak köszönhetően is biztosított befektetői háttere elbukott, márpedig ennek elvi esélye fennáll. Még akkor is, ha most látszólag az a helyzet: a Mol a sajátrészvény-vásárlási programja révén harminc százalék fölé került, és biztosan egyelőre csak az OMV 18,6 százalékáról, illetve arról tudni: a tényleges felvásárlást az 50 százalék fölötti rész jelenti.

Ugyanakkor a Mol előtt az eddigi vásárlások folytatása mellett áll még lehetőség: a menedzsment felhatalmazással bír 15 százalékos részvénykibocsátásra is. Ezt a körülményt is mérlegelve az OMV-nek aligha lehet célja a már most is nagyon drágának minősülő tulajdonszerzés fokozása, hiszen így összesített aránya is kevesebbet érne a cégben. Az osztrák cég részvényesei eddig is negatívan fogadták a bevásárlást, az OMV-papírok estek. Tény, hogy egy 15 százalékos kibocsátás, a részvények számának növelése egy olyan helyzetben, amikor a cégnek tőkebevonásra valójában nincs szüksége, a Mol saját befektetői körében sem lenne népszerű lépés.

Azért van tőzsdén, hogy vegyék

Azon túl, hogy akkor most ki és miért vásárol, további kérdés lehet: miért baj egyáltalán, ha bárki is vásárol? Mitől ellenséges egy felvásárlás, ha a Mol tőzsdei cég, amelyben még csak nincs is állami tulajdon, és bárki szabadon vehet a papírokból?

Az Indexnek több, neve mellőzését kérő iparági szakértő is úgy nyilatkozott: az OMV lépése racionális megfontolásokon alapuló, a felhalmozott készpénzvagyont stratégiailag hasznos befektetés, amely mindennapos a világban. Bár többek szerint nem példátlan, hogy egy kormány szót emel a tőle teljesen független, csak egykor nemzeti cégért (Tony Blair a BP, a holland kormány a Shell oroszországi ütközései miatt nyilvánult meg), az mégis lehet eltúlzott reakció, amit előbb Gyurcsány Ferenc, majd pénteken Kóka János nyilatkozott.

A gazdasági miniszter reggel egy konferencián mondta a CNBC hírtelevíziónak, hogy "mindenképen megvédjük a Molt egy ellenséges felvásárlástól". A GKM egyik illetékese az Index kérdésére azt hangsúlyozta: a Mol csoport nélkül az ország zavartalan kőolajtermék-ellátása elképzelhetetlen. A földgázellátás területén a Mol csoporthoz a belföldi szállítóvezeték-hálózat, illetve a hazai földgázbányászat tartozik, ebből következően a földgázellátás sem biztosítható a Mol csoport közreműködése nélkül.

Mitől nemzeti ma már?

Ez indokolhatná elvileg, hogy a Mol megvédése, ahogy kivételes egységben fogalmaz a kormány és a Fidesz, nemzeti érdek legyen. Kaderják Péter, a Magyar Energiahivatal korábbi elnöke, a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője szerint azonban ez így kevés. A politikának pontosabban ki kellene fejtenie, mire is gondol. A gázvezeték-hálózat birtoklása és üzemeltetése, az ezzel kapcsolatos fejlesztési jogosultságok és kötelezettségek ugyan valóban stratégiai jellegű kérdések az energiaellátás biztonsága szempontjából, ám ez - ha már az állam kivonult a Molból - nem a tulajdonosi összetétel befolyásolásán, hanem megfelelő szabályok révén biztosítható. Ilyen szabályok ma is vannak, a vezetéküzemeltetőt a Magyar Energiahivatal felhívhatja például bővítésre.

Egyszerűsítve: az állam egyszer már úgy döntött, kiteszi a Molt a piaci viszonyoknak, és a stratégiai jellegű üzletágak ellenére sem tartja fenn befolyásolásra alkalmas tulajdonrészét. (Az OMV-ben az osztrák állam 31,5 százalékos tulajdonos.) Azaz nehéz megindokolni, hogy a tulajdonosi szerkezet tőzsdei cégeknél gyakori változása miért jelent most kockázatot - hívta fel több piaci elemző is az Index figyelmét.

A vezetés játéka

Nevük mellőzését kérve arra is ráirányították figyelmet: elvileg nemcsak államnak, de a Mol jelenlegi befektetőinek is nagyjából közömbös kéne legyen akár egy felvásárlás is. Ha eladja jó áron a részvényeit, azért, az is jó, ha nem, akkor pedig az árfolyam és az osztalék lesz kedvező. Így a Mol mostani védekezése legalább annyira a jelenlegi menedzsment pozíciójának szól - vélik többen, utalva arra is, hogy a vezetés mögött állónak elkönyvelt részvényescsoportokban a piacon a menedzsment egyes tagjait, illetve az OTP-vezér Csányi Sándort sejtik. A társaság egyik ismerője az Index kérdésére találónak minősítette azt a hasonlatot, hogy a mostani küzdelem legalább részben Magyarország legbefolyásosabb üzletembereinek társasjáték-táblájáért zajlik.