Zuhanórepülésben a Mol-részvények

2008.08.21. 10:56
A keddi 4,65 százalékos zuhanás után csütörtök reggel is folytatódott a Mol árfolyamának csökkenése. A részvények ára éves mélypontra, 16 ezer forint alá süllyedt. A piacot aggasztja a túl drága INA-ár, és a horvát cég felvásárlásának elhúzódása, de nem tesz jót a részvénynek az OMV-ajánlat visszavonása sem. A tőzsdeindex még tartja magát

Bár az olaj ára tegnap óta ismét emelkedést mutat, ami kedvező az olajcégeknek, a Mol az elmúlt napok tetemes leértékelődése után nyitáskor újabb 3 százalékot vesztett értékéből. Az árfolyam délelőtt folyamán benézett a 16 ezer forintos szint alá is, ami a keddi után újabb éves mélypontot jelent. A BUX-index ennek ellenére, főként az OTP-nek köszönhetően csekély, 0,1 százalékos pluszban van.

A Mol árfolyama követi a régióbeli versenytársakét, az Unipetrol, a PKN és az orosz társaságok részvényeinek árfolyama 1-3 százalékkal csökkent ma reggel – mondta az Indexnek Vágó Attila, a Concorde elemzője. A csökkenést mutató trenddel szemben csak az OMV mozog, amely a délelőtt folyamán 5 százalék feletti pluszban is tartózkodott.

Az OMV ajánlatának visszavonása mellett, amelynek következtében nem indokolt az árfolyam-prémium fenntartása, a piacot leginkább az INA részvényekre teendő kivásárlási ajánlat várhatóan magas ára aggasztja. A Questor keddi elemzésében jelezte, hogy a minimum 1,8 milliárd dollár értékű ügylet finanszírozása a jelenlegi helyzetben igen drága lehet. Amennyiben hitelből valósítanák meg, a Mol eladósodottsága a stratégiában megjelölt szint fölé kerülne. Amennyiben a részvénycsere mellett döntenének, az növelné a közkézhányadot, amely hátrányos lehet a menedzsment számára, mivel javítaná egy felvásárlás esélyeit.

Elhúzódhat az INA-ügylet

Az MTI híre szerint a horvát tőkepiaci felügyelet szerdán további dokumentumokat kért a Moltól, a magyar olajtársaság INA-ra szóló vételi ajánlatával kapcsolatban, amely átvételétől számított tizennégy napon belül közli véleményét.

A Mol augusztus 12-én adta be kérelmét az illetékes horvát hatóságnak az iránt, hogy nyilvánosságra hozhassa vételi ajánlatát a horvát INA olajtársaság nem állami részére. A Molé jelenleg az INA 25 százaléka plusz egy részvénye, és most a horvát kormány kezében lévő 44,84 százalékon felüli, több mint 30 százalékos részesedésre pályázik. Ezek részben horvát háborús veteránok tulajdonában vannak, részben a zágrábi tőzsdén forognak.

Ellenajánlat jöhet

A pénzügyi szolgáltatásokra felügyelő horvát hatóság (HANFA) korábbi tájékoztatása szerint az esetleges versenytársak szeptember elejéig adhatják be ajánlatukat, illetve ellenajánlatukat a horvát INA olajtársaságra. Korábban az OMV jelezte érdeklődését az INA iránt, de felmerült a legnagyobb orosz magán-olajtársaság, a Lukoil neve is. Ha lesz ellenajánlat, az engedélyezési folyamat elhúzódhat október közepéig.

A Mol a horvát kormánnyal is tárgyal részvénycseréről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és horvát partnere, Ivo Sanader július 10-én a horvátországi Dubrovnikban kétoldalú megbeszélésük után újságírókkal közölték: hónapokon belül megállapodás születhet a Mol és a horvát INA olajtársaság közötti részvénycseréről. Akkori horvát lapértesülések szerint a megbeszélések arról folynak, hogy a horvát kormány 14 százaléknyi INA részvényt átadna a Molnak, a magyar társaság részvényeiért cserébe.

A horvát államnak az ország 2011 körül lehetséges európai uniós csatlakozása előtt 25 százalékra kell csökkentenie az INA-ban meglévő részesedését, de Zágráb nem szeretné elveszteni ellenőrzését a cég felett, ezért jön jól az együttműködés és az esetleges részvénycsere a Mollal.