Emberek, akik kezén milliárdok mennek át

Hatalmas gépterem, szemben egy dühös masina nagyjából méterszer méteres íveket köpköd magából, mellette egy másik szintén. Hét-nyolc ember lézeng a nyomdaszagú és -zajú helyiségben Budapest középpontjában, a belváros szívében, rendkívüli biztonsági körülmények között. Mindenhol videókamerák, az épület falai szinte áthatolhatatlanul vastagok, az ablakokon rácsok, lépteinket fegyveres biztonsági őrök felügyelik, a dolgozók egy részének C típusú nemzetbiztonsági vizsgálaton kell átesnie, ráadásul nemcsak belépéskor, hanem az itt töltött évek alatt folyamatosan.

A fokozott ellenőrzés nem véletlen: a pénzjegynyomda 1920-as években felhúzott épületében készül valamennyi magyar bankjegy. Méghozzá nem is kevés: évente nagyjából 100 millió új pénz lát napvilágot, de idén a régi ezresek bevonása miatt talán még ennél is több készül.

Az ország egyik legjobban őrzött épületének már az ajtajában biztonsági őr vár ránk, látogatókártyánkat előre elkészítették, és bárhová megyünk, azt mindenhol le kell húzni, hogy minden lépésünk nyomon követhető legyen. Mobilt nem is vihetünk magunkkal a gyártósorhoz, a tárgyalóban kell hagyni; ki sem kapcsoljuk, eszünkbe sem jut, hogy ezen a helyen bármi is eltűnne.

Svájci mintára épült

Séta közben múltidézéssel múlatjuk az időt. Magyarországnak az első világháború után kellett megteremtenie az önálló pénzjegynyomdát, miután a monarchia bukása maga alá teremtette a közös pénzt, a koronát, idézi fel Sándorné Szilágyi Katalin vezérigazgató. Az önálló magyarországi bankjegykibocsátást 1921-ben a Magyar Állami Jegyintézet, 1924-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelte, és 1925-re megépült a svájci Orell Füssli céggel együttműködésben a pénzjegynyomda, amely ma is a svájci bank zürichi központjára kísértetiesen hasonlító, 82 éves – bár természetesen azóta többször bővített és egy irodaépülettel megtoldott – épületben működik.

Bár az 1925-ben a magyar állam tulajdonába került, a második világháború után államosított, 1993 óta ismét részvénytársaságként működő, 1997 óta a jegybank tulajdonában lévő nyomda helye és neve nem változott, a tevékenysége az utóbbi években jelentősen átalakult. A pénzjegyek nyomásából származó bevétel már csak mintegy felét adja a nyomda 7,5-8 milliárd forintos árbevételének, a másik fele a mintegy két és félmillió okmány, valamint nagyjából egymilliárd zárjegy előállításából származik – mondja Sándorné Szilágyi Katalin.

Fülig Jimmy levizsgázott

A nyomda tavaly augusztus óta gyártja az európai normáknak megfelelő chipkártyás útlevelet, amelyből eddig mintegy 420 ezer készült. Emellett schengeni vízumokat, tartózkodási engedélyeket, ideiglenes útleveleket, okmány-, telefon- és bankkártyákat, de még "nagyon nehezen hamisítható" állami nyelvvizsga-bizonyítványokat is gyártanak.

A mintaként körüladott okmánnyal a pénznyomók már engedtek némi bepillantást a pénzkészítők sajátos humorába – annak tulajdonosa ugyanis a bejegyzés szerint az 1900-ban, Szingapúrban született Don Fülig Di St. James –, és ezt csak megerősítette az, amikor felidéztük a régi forintsorozat papír húszasának a történetét. Tóth Zoltán, a nyomda műszaki és termelési igazgatója megerősítette azokat a városi legendának gondolt híreket, hogy annak hátlapján a bank női dolgozóinak kedvence, Pfeiffer Mihály, a bankjegygyártás főművezetője szerepelt.

A régi időkből egyébként is számos legendás történetet tudnak felidézni a nyomda vezetői. Például azt, hogy annak a Heinrich Frigyesnek, aki 1928 és 1945 között állt a nyomda élén, sikerült olyan rotációs réznyomósajtót szabadalmaztatnia, amelyből az 1930-as években 14 darab készült, s amelyeket többek között Dániába, Norvégiába, több dél-amerikai államba exportáltunk (most éppen schengeni vízumot gyártottak az EU10-ek egyik országának, de titok, melyiknek).

Pénznyomás éjjel-nappal

Aztán a második világháborút követően már itt, Budapesten lett volna szükség az összes gyártókapacitásra, az 1946-os hiperinfláció idején ugyanis éjjel-nappal dolgoztak a nyomdában, de az árak emelkedésének tempóját úgy sem bírták, így már a pénzjegynyomdából kerültek ki felülbélyegzett pénzek; olyanok, amelyeken hattal vagy kilenccel több nulla volt végül, mint amikor nyomni kezdték őket.

Ahogy az első világháború a koronát, úgy a második az asszimetrikus rajzolatával nagyon korszerűnek számító, ám végül semmit nem érő pengőt sodorta el, és jött a forint, amely most már egészen biztosan marad is az euró picit bizonytalan dátumú, de talán a jövő évtizedben tényleg megvalósuló bevezetéséig. Kezdetben a forintra akkora szükség volt, hogy nemcsak itt, hanem az összes magyar nyomdában nyomták, még nem is a bankjegyeknél megkövetelt mélynyomásos biztonsági technológiával, hanem szimpla ofszet módszerrel. Ha eurónk lesz, akkor viszont már nem készül itt több bankjegy, a közös uniós pénz magyarországi bevezetését követően inkább az okmánygyártásra fordított kapacitásokat növelik.

100 millió pénz évente

Miközben erről beszélünk, az új irodaépületet elhagyva már a régi épület második emeletén járunk. Ezt a szintet teljes egészében a bankjegygyártásnak szentelik, nemcsak a gyártósort telepítették ide, itt keverik ki a speciális festékeket is – bár a bankjegyek nyomásához szükséges alapanyagok egy részét külső beszállítóktól, a papírt például teljes egészében a nyomda tulajdonában lévő Diósgyőri Papírgyárból szerzik be –, és a laboratóriumi, vegyészi munkákat is itt végzik. Nagyjából 1200 négyzetméter az a terület, ahol a forintunk, ez az évi 100 millió darab, tehát 50 és 2000 milliárd forint közötti értékű forint készül; hogy nyomatékosabb is legyen, 50 000 000 000 és 2 000 000 000 000 forint közötti összegről van szó.

Méghozzá úgynevezett íves technikával, ami azt jelenti, hogy a speciális papírok nagy íveire nyomtatják le az ívenként 28 darab pénzjegyet. Először egy biztonsági célokat is szolgáló úgynevezett ofszet alnyomat készül, amelyen a majdani pénz főbb árnyalatait látjuk. Ezután kezdődik a metszet mélynyomás – ebbe a munkafolyamatba lábatlankodunk be mi is. A pénz első és hátsó oldalára rákerülnek a portrék – ezeket kézzel metszik –, további biztonsági jelek és bizonyos díszítő elemek. A teremben lévő három gép egyike csak az első, a másik csak a hátsó oldalakat nyomja, míg a harmadik – ezt szimultánnak hívják, nem véletlenül – mindkét oldal mélynyomására képes.

Pénzt csinálni csak lassan lehet

Amikor benn járunk, éppen 500 forintosok készülnek. Egy-egy íven így 14 ezer forintot látunk, nem kevés, de azért jobban lázba hozna minket, ha 20 ezreseket látnák születés közben. Az ilyesféle kívánságot nem lehet teljesíteni: a nyomda általában kéthavonta változtatja meg a pénzek címletét, ráadásul amíg egy-egy átállást vagy beállást követően kijön az első pénz a gépsorból, addig több mint hat hét telik el. Nekünk ennyi időnk nincs, így nézzük, ahogy röpködnek az ötszáz forintos ívek, amelyekről már csak néhány apróság, így a sorszám és a jegybanki vezérek, az elnök és két helyettese aláírása hiányzik.

Ezek a mélynyomógépes teremmel szemközt, egy hosszú, keskeny folyosó végén nyíló helyiségben – amelyhez az utunk elvezet egy két és félmázsás páncélajtó mellett is, ezt tényleg meg lehet mozdítani egy kézzel, de ha a hét vaspánt bezárul, akkor kulcs híján kinyitni csak bombával tudnánk – kerülnek rá a pénzre. Egy látszólag egyszerűen működő kis kütyü sorszámozza a pénzeket, "ha itt forgatjuk, ott ugrik", magyarázzák, olyan ez, mint a fénysebességgel utazás és az időtorzulás elmélete: amíg mondják, addig értjük, de amint eljövünk, elfelejtjük (persze lehet, hogy a belépőkártyák leadása után egy gyors agymosásban is részesültünk a teljes biztonság érdekében).

Mi már láttunk Simor-forintot

Arra viszont emlékszünk, hogy ezeken a pénzeken már az új jegybankelnök, Simor András aláírása díszeleg; az MNB emissziós szolgáltatások vezetője, Ferenczi Barnabás szerint ezek az első ilyen pénzek közé tartoznak, tudomása szerint a forgalomban még csak a Járai és elődei által szignózott bankjegyek vannak. A sorszám és az aláírások még akkor kerülnek a pénzekre, amikor azok ívekben vannak, a számláló az első két és az utolsó két számjegyet is pörgeti.

A következő helyiségben, látogatásunk utolsó állomásán az eddig látott zord nyomdászembereket szigorú tekintetű pénzkezelő asszonyok váltják fel. Ide már normál bankjegy alakra vágva, százas kiszerelésben érkezik a pénz, amelyet egy másodpercenként negyven bankjegy átvizsgálására alkalmas hatalmas géppel lemeóznak, aztán ezres csomagokba fóliáznak. A szigorú masina átlagosan 8-10 százaléknyi selejtet talál, ezt általában az okozza, hogy túl sok, túlságosan nagy precizitást igénylő munkafolyamat követi egymást a pénzgyártás során, mondja Tóth Zoltán. Amikor egy-egy címletből nagyobb mennyiség, több tízmillió készül, akkor a selejtek aránya 3-4 százalékra csökken.

A jónak talált pénzek ezres csomagjait egy hatalmas fémládákban gyűjtik a dolgozó nők, akiknek a kezén műszakonként százmilliók, ha nem milliárdok mennek át. Egy-egy ilyen ládában 240 köteg, vagyis 240 000 darab bankjegy tárolható, szóval amikor 20 ezresek vannak benne, a látszólag alumíniumból készült kis szekrényke 4 800 000 000, vagyis 4,8 milliárd forintot ér. Megborzongunk, belegondolva abba, mit nem adnánk azért, hogy egy ilyen szekrényre cseréljük a hálószobában lévő komódot, és nyomban meg is válaszoljuk: akár 4,7 milliárdot is; a 100 milliós különbség is elég lenne.

Ehelyett azonban meg kel elégednünk a jegybanktól kapott újabb 5 millió forintos csomaggal, tudják, a brikettesített pénzfecnikkel. Így múlik el a világ dicsősége, nézegetjük a formára az ezer darab pénzt tároló zacskókhoz hasonlító kis csomagot, amelyben az értéktelen papírból lett vagyon ismét értéktelen papírrá válik.