Hat panasz
A HuMuSz a plakát miatt panasszal fordult a Környezetvédelmi Minisztériumhoz, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságához, a Környezetvédelmi Felügyelőséghez, a Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez, és a Reklámetikai Bizottsághoz. A szervezet szerint a Pepsi, illetve hazai gyártója, a Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőitalipari Rt. nevetségessé teszi a termékdíj-rendszert, megsérti a hulladékgazdálkodási törvényt, a versenytörvényt, a reklámetikát és a fogyasztók érdekeit.
Elveszett beadvány
Szilágyi László, a HuMuSz munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy a megkeresett intézmények nem reagáltak beadványaikra, a Gazdasági Versenyhivatalban például csak annyit közöltek, hogy nem találják a dokumentumot. Szilágyi hozzátette: Magyarországon évek óta egyre inkább visszaszorulnak az újrahasznosítható csomagolóanyagok, szinte minden ásványvizet és egyre több üdítőitalt csak eldobható (úgynevezett PET-) palackban lehet kapni. A PET-palackokat itthon az üdítőgyártók gyártják maguknak, míg a visszaváltható palackot külföldről kellene behozni.
Az üveg lenne az igazi
Ugyanakkor a HuMuSz a visszaváltható palackok használatának sem örül, mert a szervezet szerint az üvegek alkalmazása lenne környezetvédelmi szempontból a legmegfelelőbb. Egy műanyag palackot átlagosan négyszer, egy üveget akár negyvenszer is újra lehet tölteni; igaz ma már Magyarországon csak egyetlen gyárban készítenek üvegpalackokat - mondta Szilágyi.
A Pepsi cikkünk megjelenéséig még nem válaszolt írásban kért és feltett kérdéseinkre.