Meghiúsulhat a Népszabadság felvásárlása

2003.09.05. 15:30
Nem szerezhet többséget a Ringier Kft. a Népszabadságban - áll a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálati jelentésében és előzetes álláspontjában az Index információi szerint. A kérdésben jövő hét kedden dönt a versenytanács. Ha a tanács nem változtatja meg álláspontját, elképzelhető, hogy a kiadónak döntenie kell a Népszabadság és a szintén tulajdonában lévő Magyar Hírlap között.
Megszületett a vizsgálati jelentés és az előzetes álláspont arról, hogy a Gazdasági Versenytanács jóváhagyja-e a Ringier Kft. Többségi tulajdonszerzését a Népszabadságban - erősítette meg az Index értesülését Polgárdi Géza, a GVH sajtófőnöke. Ezek tartalmáról azonban nem árult el részleteket.

Nem engedélyezik

Az Index információi szerint a versenyhivatal előzetes állásfoglalásában az áll, hogy a tulajdonszerzés nem engedélyezhető. Vagyis nem teljesíthető a svájci kiadóvállalt kérése, mely alapján többségi tulajdont szerezne a Népszabadság napilapban.

Mint az Index korábban megírta, a Ringier idén márciusban az addig meglévő 49,9 százalék mellé további 17 százalékot vett át a német Bertelsmanntól. Ezzel több mint kétharmados, összesen 67 százalékos részesedést szerzett a legnagyobb példányszámú politikai napilapban.

Erőfölénybe került?

Versenyhivatali eljárás azért indult, mert felmerült a kérdés, hogy a Ringier, mely az országos terjesztésű napilappiac 49 százalékát birtokolta, nem kerül-e a vásárlással erőfölénybe. A svájci médiabirodalom tulajdonában van a Magyar Hírlap, a Blikk és a Nemzeti Sport.

A történet még 2001 novemberében kezdődött, akkor szerzett 49,9 százalékos részesedést a Ringier a Népszabadságban a német Bertelsmanntól. A német vállalat azért kényszerült a napilapban birtokolt részvényeinek eladására, mert az RTL Klubban is tulajdonnal bírt, ez pedig ellentmond a Magyarországon hatályos médiatörvénynek.

A jogszabály kimondja: aki országos terjesztésű napilapban befolyásoló részesedéssel rendelkezik, az országos műsorszolgáltatóban, műsorelosztóban nem szerezhet befolyásoló részesedést. Éppen ezért a Bertelsmannak meg kellett válnia valamelyik tulajdonától.

Népszabadság vagy Magyar Hírlap?

Most a Ringier is így járhat, ha a Versenytanács a jövő keddi tárgyaláson nem változtat előzetes javaslatán, vagyis nem engedélyezi a médiabirodalom többségi tulajdonszerzését a napilapban. Vagyis az is elképzelhető, hogy rövid időn belül a Ringiernek döntenie kell a Népszabadság és a Magyar Hírlap között.

A versenyhivatali tárgyalás szeptember 9-én lesz, ott hozza meg döntését az öttagú Versenytanács. Mint Polgárdi Géza elmondta, a bírák létszáma is a döntés fontosságát jelzi, hiszen általában hárman üléseznek.

A GVH megküldte a vizsgálati jelentést és az előzetes álláspontot az érintetteknek, a Ringier Kft.-nek és a Népszabadságnak.

Az Index érdeklődésére sem a Ringiernél, sem a Népszabadságnál nem kívántak nyilatkozni a kérdésről a döntés megszületéséig.