További Magyar cikkek
Van esély egy őszi pedagógussztrájkra mondta a Napi Gazdaságnak Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Komoly ok lenne rá elég: nem nő a tanítók, tanárok bére, és az elbocsátások nemcsak bizonytalansággal, hanem az oktatás minőségének romlásával is járnak, ami sérti a gyerekek érdekeit. Ha a következő hónapokban semmi nem változik, a PDSZ aktív akciókba kezd majd. Nem lart pour lart" akarunk harcolni, először mindenképp tárgyalóasztalhoz ülnénk tette hozzá Kerpen.
Az orvosi szakmát továbbra is a már közismert kérdések foglalkoztatják: a gyógyszerfelírási rendszer és annak büntetési tételei vagy a háziorvosok finanszírozásának változása mondta a lapnak Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) háziorvosi szekciójának elnöke. A következő nagy vitatéma minden bizonnyal a több-biztosítós modell megvalósításának módja lesz majd, ám erre a nyári holtszezon miatt legalább augusztus végéig várni kell.
Nagyon elégedetlenek a kormánnyal
Az érdekképviseleti vezetők szerint a kormány a jelek szerint nem tudja betartani korábbi ígéreteit: a megszorítások nem hoztak komoly eredményeket, az infláció nem csökken, a feketemunka pedig még az állami beruházásoknál is jelen van, a közös teherviselés nem valósult meg. A megszorítások elsősorban a bérből és fizetésből élőket sújtják. A közelgő drasztikus élelmiszer-drágulások újabb komoly terheket rónak az elszegényedő rétegekre.
Tavaly lenyomták a torkunkon" a költségvetési hiánnyal magyarázott, számtalan hátránnyal járó bércsomagot, az idén ezt már nem hagyhatjuk tudta meg a Napi Gazdaság Nagy Imrétől, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) alelnökétől, aki szerint azonban a megállapodások nem az utcán köttetnek. Törekszünk majd a tárgyalóasztal melletti megállapodásra, de ha az kudarcba fullad mert a kormány folytatja azt a politikáját, amelyben nem tárgyal a szociális partnerekkel, hanem pusztán tájékoztatni kívánja őket a saját elképzeléseiről , a szakszervezeteknek minden eszközt meg kell ragadniuk az általuk képviseltek érdekében mondta az alelnök.
Akadt olyan szakszervezet, amely szerint ha lesznek őszi sztrájkok, ott az érdekvédők is vizsgáznak majd, hiszen felügyelet alatt tartott tömeget kell felmutatniuk". Bár az elmúlt hónapokban a különböző politikai erők lejáratták az utcai demonstrációkat egy pár ezer fős tömeg fel sem tűnik már , még mindig jobb, ha az érdekképviseletek szervezetten viszik az embereket tüntetni, mint ha a 2006-os októberi minta szerint szervezetlenül mennek állították. Az az alapállásunk, hogy tárgyalásos úton rendezzük a vitás kérdéseket mondta Hernádvölgyi Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) alelnöke.
Ezerféle ügyről akarnak tárgyalni
Továbbra sem vitatják a konvergenciaprogram szükségességét, de nem látják még például a több-biztosítós modell koncepcióját és a távlati nyugdíjreformról is tárgyalnának, már a kezdeti szakaszban. A foglalkoztatás-egészségügyben a kötelező vizsgálatok vizitdíjait jelenleg a munkavállalók fizetik; szeretnék elérni, hogy ez ne így legyen. Hernádvölgyi szerint az egyszeri, ötvenszázalékos munkavállalói utazási kedvezmény az idei rendeletekből valahogy kimaradt, ennek vissza kell kerülnie és a bérgarancia-rendszerben is van még megvitatandó kérdés.
A jövő évi bérajánlásokról is jó lenne időben elkezdeni tárgyalni egyebek mellett az adótörvény-tervezetek ismeretében és a tavalyi példával ellentétben minél előbb megállapodni. Legalább a reálbér csökkenését szeretnénk megállítani, az tűrhető állapot lenne a munkavállalók számára tette hozzá Hernádvölgyi, aki szerint semmiképpen nem elfogadható, hogy az MSZOSZ minden téren vereséget szenvedjen.