Jön a csomag az APEH-től

2007.01.16. 14:03
Kezdődhet a számolgatás: az adóhivatal megkezdte az idei szja-bevallási csomagok postázását. Május végéig akár 4,5 millió adózó nyújthat be bevallást, közülük 440 ezernek már február 15-ig teljesítenie kell ezt a kötelezettségét. A munkáltatói adóelszámolás megmaradt, de arra nem kötelezhető a munkaadó. Akinek nem csinálják meg, önadózó lehet, vagy az adóhatósági adómegállapítást vállalhatja. Más is változtak, ezek bonyolultsága adószabályok miatt idén minden eddiginél nehezebb lesz a bevallást elkészíteni.

Több mint 100 oldalas tájékoztató, több mint egytucatnyi mellék- és pótlappal tuningolt bevallási nyomtatvány – vaskos pakkot kézbesít vagy kézbesített a posta ezekben a hetekben nagyjából 4,5 millió adózónak. Az APEH honlapjáról is letölthető 0653-as nyomtatványon beadható szja-bevallás (amelynek része egyebek mellett az ekho és a különadó bevallása is) idén minden korábbinál nehezebbnek ígérkezik, amit Papp István, az APEH főosztályvezetője azzal magyarázott, hogy bonyolultak az adójogszabályok, ráadásul tavaly év közben is változtak a törvények, ami tovább növeli a kitöltendő űrlapok és táblázatok számát.

Változatlan határidők

A főbb szabályok változatlanok maradtak. Így az szja bevallásának határideje idén is május 20., de mivel ez vasárnapra esik, május 21-ig adhatók postára, nyújthatók be személyesen vagy elektronikusan – előzetes regisztráció után, az ügyfélkapun keresztül – a bevallások. Azonban az adózók egy szűkebb köre, nagyjából 440 ezer egyéni vállalkozó, és azok a magánszemélyek, akik áfát fizetnek, a szokott módon ennél korábban, február 15-ig kötelezettek a bevallás benyújtására.

Az a határidő sem változott, hogy a magánszemélyeknek január 31-ig kell megkapniuk az igazolásokat a különböző kifizetőktől befolyt jövedelmekről, valamint a kedvezményekre jogosító befizetésekről. Ha valaki a határidő után, de még idén be tudja nyújtani a bevallását, azt a 0653-as nyomtatványon teheti meg. Ha azonban csak jövőre kapcsol, akkor a 36-os nyomtatványt kell választania, és idén is a 36-os nyomtatvány használható, ha tavaly elkészítendő bevallást felejtettünk el.

A visszajáró adóelőleget továbbra is a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban március 1-jétől fizetik ki. Akinek viszont adótartozás jön ki, a bevallás benyújtásával egyidejűleg kell befizetni az adóhiányt, amit rosszabb esetben még 12 százalékos különadóval is terhelnek (ha nem, vagy rosszul nyilatkoztunk az adóelőleg levonásáról).

Aki rosszul tölti ki a bevallást, legfeljebb 10 ezer forintos mulasztási bírságot kaphat az APEH-től, ha a hibára az adóhivatal bukkan (a számítógépes program a bevallás technikai és számítási hibáit kiszűri). Ha valaki a benyújtás után, de még az APEH előtt észreveszi a hibát, akkor a 0735-ös nyomtatványon korrigálhat (ez szintén letölthető az adóhivatali honlapról).

Mégis, de másképp

Nem változott az sem, hogy azok, akik csak egy kifizetőtől kapnak jövedelmet, nem kötelesek önadózásra, hanem kérhetik a munkáltatói adóelszámolást. Tavaly ezt egy adótörvény megszüntette, ám az év végén a parlament visszahozta ezt a lehetőséget. Változást jelent viszont, hogy a munkáltató idén már a munkavállaló kérése esetén sem köteles megállapítani az adót – ezt azonban nem döntheti el személyre szabottan, tehát vagy minden, ezt kérő dolgozó adómegállapítását elvégzi, vagy senkiét –, ebben az esetben az adóhatósági adómegállapítás (adam), vagy az önadózás lehetőségét választhatja az adózó.

Az adamot már három éve vezették be. Aki ezt választja – és a törvényben felsorolt feltételek alapján jogosult is rá –, annak a 06530-as nyomtatványon kell nyilatkoznia. Az adam azonban az elmúlt években enyhén szólva sem vált népszerűvé, tavaly mindössze 9000 adózó választotta ezt. Ezért az adóhivatal idén minden olyan magánszemélynek, nagyjából kétmillió adózónak is elküldte a bevallási csomagot, akiknek adóját az előző években a munkaadó számolta ki.

A munkáltatók egyébként is jobban járnak, ha nem az adamra "kényszerítik" a dolgozókat, hanem megcsinálják az adóelszámolást. Utóbbi esetben ugyanis csak a rendszerükben már meglévő adatokat kell használniuk, míg az adamozó magánszemélyektől új adatokat is kell kérniük, azokat rögzíteniük kell, majd eljuttatni azt az adóhivatalhoz március 11-ig.

Jönnek a csomagok

Ezek az adózók Nagy József, az adóhatóság titkárságvezetője szerint már január 15-ig megkapták az adócsomagot. Az APEH január 22-ig küldi ki a csomagot annak a 440 ezer embernek, akinek február 15-ig kell vallania. A normál szabályok szerint, május 21-ig adózók február 15-ig kapják meg a bevallásokat.


Azok, akik tavaly az APEH honlapjáról letöltött nyomtatványkitöltő programmal csinálták meg az adóbevallásukat – ők 1,4 millióan vannak – egy egyszerűsített és így vékonyabb, a 0653-as űrlap és a tájékoztató nélküli csomagot kapnak. A szoftverrel kitöltött bevallást tavaly 30 ezren nyújtották be elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül; az adóhivatal reményei szerint idén ez a szám ennél jóval magasabb lesz.

Újdonság a kedvezményekkel és az 1 százaléknál

Az szja-szabályok tavalyi változása az idén beadandó bevallásokban jelenik meg. Egyrészt – bár ezzel már tavaly, az adóelőleg levonásához benyújtott igazolások kitöltésekor szembesülhettünk – emelkedett a két adókulcs közötti sávhatár. Így a tavalyi jövedelemből évi 1,55 millió forintig 18 százaléknyi, 1,55 millió forint fölött 279 ezer forint plusz az 1,55 millió forint fölötti rész 36 százaléka a megfizetendő adó.

Az egyéni vállalkozók tavaly szeptember óta már fizetik a 4 százalékos szolidaritási adót is, ami újabb táblázatot jelent számukra. A szeptemberi járulékváltozások miatt két új táblázat jelent meg a bevallási csomagban, míg a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók kaptak egy 05-ös sorszámú lapot, amelyen a cégautó használatáról nyilatkozhatnak. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekhót) fizető szellemi munkások szintén az szja-bevallás részeként készíthetik el tavalyi jövedelmeikről szóló bevallásukat; ehhez nekik is készítettek egy külön lapot, a 0653-06-os számút.

Változást jelent az is, hogy idén a kölcsönös biztosítópénztárakba befizetett összeg után járó szja-kedvezményt már nem lehet visszaigényelni. Az összeg azonban jár az adózónak, aki arról nyilatkozhat, hogy a pénzt az adott pénztárnál vezetett számlájára kéri átutalni. A tavaly bevezetett nyugdíj-előtakarékossági (nyesz) számlával is ez a helyzet. Aki itt helyezett el megtakarítást, arról nyilatkozhat, hogy a megtakarítás után járó szja-kedvezményt az egyéni nyeszére kérheti.

Kétmilliárdba kerül

Az APEH a tavalyinál nagyjából kétszer többet költ az szja-bevallásokra. Az elmúlt évben 3,1 millió csomagot készítettek, aminek a gyártási költsége 582 millió, a postázási költsége 215 millió forint volt, emellett 359 milliót költött az APEH az adózónak díjmentes bevallásbeküldés után. Idén 1,072 milliárd volt a 4,6 millió nyomtatvány gyártási költsége, míg a csomagok postázása 427 millióba került. Az APEH reményei szerint a bevallások beküldése utáni összeg az elektronikus adózás elterjedésének köszönhetően nem emelkedik ilyen mértékben.