Árpád
-2 °C
3 °C

A szállodák bukhatnak a válsággal

2006.09.21. 07:04
A budapesti zavargások idegenforgalomra gyakorolt káros hatását nem lehet kétségbe vonni. A potenciális vendégek már mondtak le szobákat, igaz, azok nem akarnak eutazni, akik itt vannak. A visszaesés mértéke még kérdéses, és attól is függ, hogy mennyi ideig húzódnak el az utcai zavargások. A fővárosban épp egy kétnapos tuisztikai szakmai fórumot

Annak, hogy az ország zavargásokkal szerepel a világ írott és elektronikus sajtójának "címlapján", azonnali hatása is érezhető.A legnagyobb beutaztató piacokról máris érdeklődnek, hogy útnak induljanak-e vagy inkább halasszák el a magyarországi látogatást.

Nagy lemondási hullámot még nem tapasztalunk, de a bizonytalanság érezhetően növekszik - mondta Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Amennyiben viszonylag hamar rendeződnek a viszonyok, úgy van arra esély, hogy kisebb veszteségekkel - a beutazó csoportok egyike-másika létszámának enyhe csökkenésével - ússza meg az idegenforgalom a helyzetet. Egy-két hétnél hosszabb "háborús" állapotok azonban nagyon komoly visszaesést is okozhatnak.

A körúti hotelek lehetnek a leginkább kárvallottak 

Hasonlóan vélekedik Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség elnöke is, aki elmondta: kedden és szerdán már érkeztek visszamondások - a tapasztalatok szerint elsősorban az egyéni utasok érzékenyek ebből a szempontból -, illetve előfordultak korábbi elutazások. A K+K Opera Hotelből például egyszerre 6-7 szoba foglalását mondták vissza az elmúlt két napon. A legnagyobb veszélynek az összecsapások helyszínéhez közel lévő szállodák vannak kitéve, azaz a nagykörúti hotelek lehetnek a leginkább kárvallottjai a felfordulásnak.

A szállodaszövetségi elnök azt is hozzátette, hogy a külföldi sajtó szerencsétlen módon erősen felnagyítva tálalja az eseményeket, a hírfogyasztók háborús állapotokat is kiolvashatnak a hírekből, amiről azért messze nincs szó. Mindezek nyomán további lemondásokra is lehet számítani, főleg annak fényében, hogy a (nyugati) turisták utazási célpontjainak választása során a biztonság az egyik legfontosabb befolyásoló tényező.

Amennyiben elhúzódik a bizonytalan helyzet (a tüntetők ígéretük szerint szeptember 23-áig kitartanak, de nem lenne meglepő, ha az önkormányzati választásokig sem normalizálódna a helyzet), úgy Kopócsy Andrea hosszabb távú negatív hatásokat sem zár ki, azaz Budapest tartósan hátrébb kerülhet a desztinációk sorában.

A szakállamtitkár nem aggódik

Némiképp másként látja a helyzetet Somogyi Zoltán, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára, aki úgy véli, hamar túlteszi magát a világ a budapesti felforduláson, s nemhogy az éves, de még a szeptemberi mutatókon sem látszanak majd negatív hatások. A tárca a képviseleteken keresztül folyamatosan szondázza a külföldi reagálásokat, s úgy látják, hogy a nagy utazásszervezők esetében még nincs különösebb visszhangja az eseményeknek."

Akik itt vannak, kíváncsiak

A keddről szerdára virradó éjszakai, Blaha Lujza téri oszlatás felkeltette a szomszédban lévő ötcsillagos New York Palace hotel - ahol több külföldi újságíró is lakik, akik kifejezetten a zavargásokról való tudósítás okán érkeztek Budapestre - vendégeinek érdeklődését is. Az éjszaka során többen is felébredtek a nem messze robbanó könnygázgránátok hangjára, s a recepción érdeklődtek az események mibenléte iránt, de idő előtt egyelőre senki sem távozott. A hotel recepciójának munkatársa elmondta, hogy a vendégek inkább kíváncsiak voltak, semmint féltek, közülük többen is szobájuk ablakából mozizták az összecsapásokat, s villantak a turistavakuk is.

Turisztikai vásár van a városban

A 35 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (ETC), az Európai Városok Szakmai Szövetsége (ECT), valamint a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében most (szeptember 20-21.) rendezik meg Budapesten a 2006. évi TourMIS Workshopot - tudatta a magyar társaság. A rendezvényre meghívták a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) és az Eurostat képviselőjét is.

Az európai nemzeti és városi turisztikai hivatalok képviseletében 22 országból közel ötven turisztikai szakember jelezte részvételi szándékát. A másfél napos workshopot követően, szeptember 22-én a European Travel Commission kutatói munkacsoportja, a Market Intelligence Group szintén Budapesten tartja munkaülését.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?