48 órás sztrájk Ferihegyen

2007.04.05. 11:51
Újabb kétnapos sztrájkot hirdet Ferihegyen a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete. A leállás csütörtökön fél háromtól szombat délután fél háromig tart.

Csorba Attila, a szakszervezet elnöke az MTI-nek elmondta, a délelőtti egyeztetésen sem tudtak megállapodni a földi kiszolgálást végző Celebi menedzsmentjével. Hozzátette, megegyezés hiányában megtartják a csütörtökön fél háromtól meghirdetett sztrájkot.

A szakszervezet a Celebi Kft.-nél már korábban is tartott egy háromórás és egy egynapos munkabeszüntetést. Akkor járatot nem kellett törölni, a repülőgépek azonban átlagosan egyórás késéssel közlekedtek.


A munkabeszüntetés nem érinti a Malév és a SkyEurope járatait, mivel a két légitársaságnak saját földi kiszolgálói vannak.

Limburger Lóránd, az Celebi GH Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: várhatóan a sztrájk ideje alatt jelentős késések lesznek, ám arra még nem tudott választ adni, hogy járattörlésre szükség lesz-e.


A 2006-os sztrájk a Ferihegyen

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a menedzsment az egyeztetésen négy százalék alapbéremelést, ezen kívül háromszázalékos, teljesítménytől függő emelést javasolt. Vállalta, hogy az eddig külsősként foglalkoztatott munkavállalók közül mintegy százhúszat állományba vesz. A szakszervezet azonban ragaszkodott a tíz plusz öt százalékos béremeléshez és a jelenlegi munkarend megtartásához.

Limburger Lóránd reményét fejezte ki, hogy a munkabeszüntetés támogatottsága alacsonyabb lesz a korábbinál, amikor a dolgozók többsége csatlakozott a sztrájkhoz.