Szerda reggel egyre többen vették fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, a 299 szolgálati helyből kétszázan jelentkeztek munkára ma reggel. Ennek köszönhetően lényegesen javult a forgalmi helyzet a repülőtéren, bár egyelőre még mindig a 2B terminálon keresztül bonyolódik a forgalom, de nagyobb késések nélkül – áll a Budapest Airport közleményében.
A műszaki irányító központban például, amely különösen fontos a repülőtér üzemeltetésében a dolgozók 100 százaléka felvette a munkát. Más területeken olyanok is munkára jelentkeztek, akiknek egyébként szabadnapjuk lett volna. Ennek köszönhetően a korábbinál lényegesen több ellenőrző-áteresztő pontot sikerült megnyitni, amelyeken keresztül a repülőtér szigorúan ellenőrzött biztonsági zónájába léphetnek be az ott dolgozók. Az utasbiztonsági területen tegnap óta sikeresen dolgoznak együtt a görög és a magyar munkavállalók, tevékenységük ellen a helyszíni ellenőrzés után nem emelt kifogást az Országos Munkaügyi Felügyelőség. A görög repülőtéri szakemberek vegyes csoportokban, magyar kollégáik felügyelete mellett folytatják a munkát.
Ferihegyen pénteken megnyílt a 2A terminál, így mind a 2B, mind a 2A terminál teljes kapacitással üzemel, a járatok menetrend szerint indulnak és érkeznek, az utasforgalom azonban gyenge, tájékoztatott Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője. Szombaton hajnali 4 órától megnyitják a 1-es terminált is, így azok a légitársaságok, amelyek a sztrájk miatt a 2B terminált használták, szombattól ismét az 1-esről közlekednek, hangsúlyozta Szollár Domokos.
A ferihegyi repülőtéren a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), valamint a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) december 10-től hirdetett meg határozatlan idejű munkabeszüntetést, miután nem tudtak megegyezni a munkáltatóval a kollektív szerződés, a kiszervezések, a pótlékok, a munkarend és a létszám kérdésében, december 23-án 22 órától azonban átmenetileg szüneteltetik a sztrájkot.
A két szakszervezet korábban közleményben tudatta: a karácsonykor utazni vágyók érdekében, illetve amiatt döntöttek a sztrájk rövid szüneteltetéséről, hogy konstruktívabb hozzáállásra ösztönözzék a Hochtief-Budapest Airport (BA) vezetőségét. (MTI)