A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a LIGA Szakszervezetek tiltakozik a Budapest Airport magatartása és szóvivőjének nyilatkozatai ellen, a MOSZ az általa törvénysértésnek tartott lépések miatt büntető eljárást kezdeményez a cég vezetése ellen. Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményben a MOSZ hangsúlyozza, hogy a BA szóvivőjén keresztül "minősíthetetlen módon sértegeti a munkavállalókat és törvénytelen intézkedéseket hoz a sztrájkban résztvevők ellen". "Ez a magatartás a gyarmatosítók dühe a bennszülöttek lázadásával szemben" - áll a közleményben.
A Liga az Indexhez is eljuttatott közleményében követeli a Budapest Airporttól, hogy a munkaügyi helyzet és a repülésbiztonság mielőbbi helyreállítása érdekében tartsa be a sztrájk törvényben foglaltakat, azonnal kezdje meg a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, tartózkodjon a továbbiakban a munkavállalókat kriminalizáló nyilatkozatoktól és nyilvánosan kérjen elnézést szóvivője nyilatkozata miatt.
Ferihegyen pénteken megnyílt a 2A terminál, így mind a 2B, mind a 2A terminál teljes kapacitással üzemel, a járatok menetrend szerint indulnak és érkeznek, az utasforgalom azonban gyenge, tájékoztatott Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője. Szombaton hajnali 4 órától megnyitják a 1-es terminált is, így azok a légitársaságok, amelyek a sztrájk miatt a 2B terminált használták, szombattól ismét az 1-esről közlekednek, hangsúlyozta Szollár Domokos.
A ferihegyi repülőtéren a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), valamint a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) december 10-től hirdetett meg határozatlan idejű munkabeszüntetést, miután nem tudtak megegyezni a munkáltatóval a kollektív szerződés, a kiszervezések, a pótlékok, a munkarend és a létszám kérdésében, december 23-án 22 órától azonban átmenetileg szüneteltetik a sztrájkot.
A két szakszervezet korábban közleményben tudatta: a karácsonykor utazni vágyók érdekében, illetve amiatt döntöttek a sztrájk rövid szüneteltetéséről, hogy konstruktívabb hozzáállásra ösztönözzék a Hochtief-Budapest Airport (BA) vezetőségét. (MTI)