A Budapest Távhőszolgáltató Rt. indoklása szerint az emelést az inflációs hatás mellett befolyásolta számos jogszabályi változás is, melyek növelték a szolgáltatás költségét. Az ellenzék nem szavazta meg a javaslatot.
A Fővárosi Közgyűlés döntése szerint az eddig 8 százalékos kedvezményben részesülő fogyasztók számára a kedvezmény 5 százalékra mérséklődik, viszont valamennyi fogyasztó számára a díjak 1,2 százalékkal kisebb mértékben emelkednek. A fogyasztók 80 százaléka eddig nem részesült kedvezményben.
Több kedvezményezett
Mindez azt eredményezi, hogy a lakossági távhőszolgáltatás és melegvíz-szolgáltatás éves díja áfával együtt - egy átlagos mértékű lakás esetén - 130 ezer 26 forintról 139 ezer 663 forintra nő átlagos hőfogyasztás és a lakás légtérfogata alapján történő alapdíj-fizetés mellett. A háztartási gázár-támogatásban nem részesülő, nem lakossági fogyasztók költségei nagyobb mértékben (átlagosan 12 százalékkal) növekednek.
A jövő év folyamán tovább bővül a díjkedvezményben részesülő lakossági fogyasztók köre, 2005. január 1-jétől a Kőbánya-Kispest hőkörzet mintegy 43 ezer, július 1-jétől az Újpalota és Füredi úti hőkörzetek mintegy 35 ezer háztartása, tehát 2005. júliusától már mintegy 128 ezer háztartás (a budapesti távhővel ellátott háztartások 53 százaléka) jut 5 százalék mértékű (évi hétezer forint) díjkedvezményhez.
A budapesti távhőszolgáltatás díjai utoljára 2003. október 1-jén átlagosan 9,12 százalékkal növekedtek. Ezt követően idén január 1-jétől újabb hatósági energia-árváltozások léptek hatályba, és módosultak a háztartási gázellátás kedvezményes igénybevételének szabályai. Ezzel egyidejűleg több közüzemi szolgáltatással együtt a távhőszolgáltatás áfa-kulcsa 12-ről 15 százalékra növekedett.