További Magyar cikkek
Egyre csökken a vezetékes telefonra előfizetők száma, a szolgáltatók pedig egymás torkának estek. Az egyre élesedő telekommunikációs versenyben előbb a mobilszolgáltatók, most pedig a vezetékes szolgáltatók is reklámokkal támadják a versenytársat. A percdíjakban azonban nehéz eligazodnia az ügyfélnek, hiszen általában a sok apró betűben van a lényeg, ami a reklámokból kimarad.

Az Index sem próbál igazságot osztani, a cégektől egyetlen díjcsomag - az általuk legolcsóbbnak ítélt csomag adatait kértük el. De résen voltunk, és nem az éppen aktuális, két-három hónapig érvényes akciós csomag percdíjaira voltunk kíváncsiak, hanem egy olyan csomagra, mely legalább egy évig változatlanul érvényes. Ne kelljen kéthavonta szerződést módosítania az ügyfélnek, mert az akció lejártával hirtelen megduplázódik a telefonszámlája. Annyi feltételt szabtunk még, hogy a csúcsidő legyen olcsó. (A táblázatot némi kritikával kell szemlélni: a Tele2-nél a "külön havidíj nincs" azt jelenti, hogy a más szolgáltatónak fizetendő havidíjon felül nem kell fizetni. A T-Comnál az ingyenes hívás pedig a beszélgetés hatvanadik percéig, legfeljebb havi 100 óráig érvényes, és csak Magyar Telekom számok hívásánál. A T-Comnál 14 hónapos szerződéssel vehető igénybe az ingyenesség, ez idő alatt garantálják is az ingyenességet.).
A Nemzeti Hírközlési Hatóság legújabb adatai szerint júliusban több mint 20 ezerrel csökkent a vezetékes fővonalak száma. Tavaly év vége óta 105 ezer telefont kapcsoltak ki. Ebben az időszakban az egy főre jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama a júniusi 199,9 percről 186 percre csökkent. Júliusban 10 030 vonalat hordoztak. A Tele2 ügyvezető igazgatója szerint nem állítható meg a folyamat, de lassítható. A cég szerint hiába csökkennek a percdíjak, ha az előfizetés egyre drágább. Esetenként az előfizetés több mint 50 százalékát teszi ki a havi költségeknek.
Díjcsomagok rengetege
A táblázatban szereplő díjcsomagokon kívül mindkét társaságnak sok egyéb díjcsomagja is van, mindegyik a különböző telefonálási szokásokra kialakítva. A T-Com Favorit csomagja például ingyenes beszélgetést kínál délután 4 és reggel 10 között havi 4290 forintért. (Apróbetűs rész: A díjmentesség a beszélgetések hatvanadik percéig, havi 100 óra erejéig érvényes.) A cég 14 hónapig garantálja az ingyenességet. Azoknak, akik távolsági számokat hívnak, a társaság a Felező csomagot ajánlja, ennek helyi tarifái kedvezőbbek ugyan, de a nemzetközi, a mobil és az internet percdíjai a drágább Bázis csomag díjaival egyeznek meg. Itt a havi díj, vagyis 3210 forint fele lebeszélhető.

A Csevegő díjcsomag havidíjának fele leinternetezhető, és az ötödik perctől 20, a tizedik perctől már 30 százalékkal alacsonyabb percdíjakon telefonálhat. A havidíj ingyenes helyi beszélgetéseket is tartalmaz. Ennél a csomagnál a helyi hívásokon kívül valamennyi hívás percdíja drágább, mint a Favorit, Felező, Bázis díjcsomagé. A Sokatmondónál pedig délután háromkor véget ér a csúcsidő, a helyi tarifa is 10 forint alatt van, a helyközi is alacsonyabb a többinél. Drágább azonban a belföldi távolsági hívás (kivéve a Csevegőt). A cég nyári akciókkal is próbálta megtartani az ügyfeleket, a leggyakrabban hívott országoknál felére csökkentették a telefonálás költségeit. Októbertől pedig hűségprogramot indítanak, kedvezményeket kínálva a szerződött ügyfeleknek - tudtuk meg a Magyar Telekom sajtóosztályától.
A Tele2 ennél kevesebb díjcsomaggal rendelkezik. A Standard csomagon kívül az Extra, az Extra Plusz és az Üzleti díjcsomag közül választhatnak az ügyfelek. Az Extra csomagnak 800 forint a havidíja, 4 forintos kapcsolási díj mellett csúcsidőben (7-18 óra között) a helyi hívás 8, a helyközi hívás 14 forintba kerül, csúcsidőn kívül ez 0 és 7 forint. Itt a nulla forintos percdíjnál nincs kapcsolási díj. Itt is érdemes a feltételeket elolvasni, ugyanis az ingyenesség a hívás hatvanadik percéig érvényes, illetve ugyanúgy, mint a T-Comnál, az ingyenes hívások időtartama havi 100 óra lehet. Az Extra Plusz csomagnál ugyanez a helyzet, ott 1500 forintos előfizetési díjért olcsóbb percdíjakat kaphatunk. Itt kell hozzátenni, hogy a Tele2 szolgáltatásait csak az veheti igénybe, akinek van már más szolgáltatóval előfizetői szerződése, tehát két cégnek fizet előfizetési díjat. A Standard csomagtól eltérően itt perc alapon számláznak, kivéve a nemzetközi hívásokat, ahol továbbra is másodperc alapú a számlázás.
|
Reklámháború
A Tele2 már hónapok óta sugározza árösszehasonlító reklámjait. Néhány hete a tévék a Magyar Telekom reklámfilmjét is vetítik, melyben egy Tele2 feliratú mappát tartó férfi próbál rábeszélni egy nőt arra, hogy válassza a cég díjcsomagjait. A nő azonban azzal utasítja vissza az ügynököt, hogy mivel a T-Com díjcsomagjával ingyen lehet telefonálni, "nincs miről beszélni".
A Tele2 írásban megkereste riválisát, hogy szüntesse be a reklám sugárzását, emellett hatósági eljárást is indítottak, hogy a jövőben a versenytárs egyértelmű lejáratására játszó összehasonlító reklám ne jelenthessen meg. Az ügyben két fogyasztó is panaszt tett a reklámszövetségnek. A T-Comtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Magyar Reklámszövetség Reklámetikai Bizottsága és az Önszabályozó Reklámtestület közös állásfoglalásukban elutasították a fogyasztók beadványait. Az összehasonlítás ugyanis nem ütközik az uniós jogba, a Magyar Reklámetikai Kódex annyi többletkövetelményt támaszt, hogy a reklámokban közölt adatok legyenek elfogulatlan és szakszerű vizsgálattal egyértelműen bizonyíthatók - nyilatkozta az Indexnek a reklámszövetség jogásza.
Mennyi az annyi?
A Tele2 még azt is kifogásolta, hogy a reklámban szereplő állítások is csak bizonyos feltételekkel teljesülnek, vagyis a T-Com ígérte ingyenesség külön havidíjjal érhető el. (Igaz, a Tele2 bármilyen szolgáltatását már meglévő előfizetéssel lehet igénybe venni.) Szerintük az ügyfelek megtévesztésére alkalmas a reklám, ezért a társaság Gazdasági Versenyhivatalhoz és a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez fordult. Lackó Tóth Gergelytől, a Tele2 ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy Juhász Károly, a Hírközlési Jogok képviselője a sajtóban nyilatkozva hívta fel a GVH figyelmét az ügyre. A GVH pedig hivatalos értesítést küldött, hogy az ügyet vizsgálják, és a Tele2-t ez ügyben is bejelentőnek tekintik. De a vizsgálat maga már augusztus 10-én megindult fogyasztói bejelentés alapján. Eredmény egyelőre nincs.

A Tele2 ellentámadásba kezdett, és legújabb akciójában ingyen telefonálást ígér hétvégére. A cég ígérete szerint ez tényleg ingyenes lesz, kapcsolási és különdíj nélkül. Laczkó Tóth Gergely, ügyvezető igazgató az akcióval kapcsolatban azt mondta: "szeretnénk bemutatni a vezetékes telefont használóknak, hogy milyen az, amikor a helyi és belföldi 0 forintos percdíj tényleg ingyen van".
A T-Com is a GVH-hoz fordult szeptember elején, mert szerintük a Tele2 számos alkalommal megsértette a versenytörvényt. A cég pont azt a részt kifogásolta, hogy a reklámok szerint az ügyfeleknek nincs havidíj fizetési kötelezettsége. Szerintük az állítás megtévesztheti a fogyasztókat, hiszen kell havidíjat fizetni az ügyfeleknek.
Panaszkodnak
A cégeknek - állításuk szerint - nem tetszik a reklámkampány eldurvulása. A T-Com szerint az embereket nem szórakoztatja, hogy a cégek csak arra képesek, hogy ajánlatokat egymással szembe állítsanak. A cég állítása szerint csak akkor léptek a riválissal szemben, amikor azt érezték, hogy a reklám az ügyfelek összezavarásáról szól, és nem a tájékoztatásról. A Magyar Telekomnál természetesen sajnálják, hogy odáig fajult a helyzet, hogy egymást különböző eljárásokkal kell fenyegetni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.
március 25., 13:32
- Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
március 25., 14:00
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.
március 26., 09:42
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
március 25., 18:23
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44