Magyarországé marad a Tokaji márkanév

2005.05.12. 12:50
Magyarország számára kedvező ítéletet hozott csütörtökön az Európai Bíróság: úgy döntött, hogy jogszerűen tiltották meg olasz szőlősgazdáknak a Tocai név használatát. Az ügyet olasz bíróságok vitték az Európai Unió saját jogi fóruma elé, miután itáliai szőlősgazdák nem akarják elfogadni az Európai Közösséggel 1993-ban kötött magyar bormegállapodásnak azt a kitételét, hogy 2007. március 31-től Olaszország nem használhatja a Tocai friulano nevet.

A luxemburgi székhelyű EU-bíróság megítélése szerint a Tokaj elnevezés egy magyarországi földrajzi hely megjelölése, míg a Tocai egy szőlőfajta, amely nem élvezheti az EU-ban szokásos eredetvédelmet. A bíróság ezért elutasította a tilalom érvényessége ellen előterjesztett kifogásokat.

Tilos a Tocai

Az ítélet szerint "az európai közösség és a magyar köztársaság közötti megállapodásból eredő, a Tocai megnevezés egyes olasz borok vonatkozásában történő használatára vonatkozó tilalom a bíróság által vizsgált szempontok alapján érvényes". A megvizsgált nemzetközi egyezmények homonim megnevezéseket szabályozó rendelkezései ugyanis nem írják elő, hogy a magyar Tokaj földrajzi megjelöléssel szemben az olasz Tocai friulano szőlőfajta-név továbbra is használható legyen egyes olasz borok leírására és bemutatására.

A Tocai friulano
A Tocai friulano vagy Tocai italico Friuli-Venezia Giulia tartományban (Olaszország) hagyományosan termesztett szőlőfajta, melyből a Collio vagy Collio goriziano földrajzi megjelölés alatt forgalmazott borokat állítják elő. Az EK-magyar bormegállapodás a Tokaj földrajzi megjelölés védelme céljából megtiltotta a Tocai kifejezés használatát a fent nevezett olasz borok leírására egy 2007. március 31-ig tartó átmeneti időszakot követően. 2002-ben viszont a Friuli-Venezia Giulia autonóm tartomány és a tartományi vidékfejlesztési hivatal a Lazio tartományi közigazgatási bíróságtól az egyezményben foglalt tilalmat átültető nemzeti jogszabály megsemmisítését kérte, és ezzel összefüggésben fordult az olasz bíróság az Európai Bírósághoz - emlékeztet a jogintézmény közleménye.

A bíróság megállapította, hogy a bormegállapodás megkötésekor az olasz megnevezések nem minősültek földrajzi megjelölésnek, hanem egy Olaszországban elismert szőlőfajta nevei voltak. A Tokaj megnevezés viszont szerepel a megállapodásnak a magyar borokra vonatkozó földrajzi megjelöléseket tartalmazó mellékletében.

A fogyasztók érdekében

A bíróság szerint a tilalom célja azon két igény összehangolása, hogy a végfogyasztónak pontos és precíz információt szolgáltasson az érintett termékekről, ugyanakkor a versenyhelyzet torzulásával szemben védje a termelőket területükön. "A tilalom által elérni kívánt cél tehát jogszerű és közérdekű", áll a bíróság közleményében.

A bíróság arra is emlékeztetett, hogy a tilalom bevezetésére tizenhárom éves átmeneti időszakot állítottak fel, a Tocai friulano és a Tocai italico helyettesítésére pedig alternatív kifejezések állnak rendelkezésre.

Más nemzetek is visszaélnek a tokajival

Bár a mostani ítélet csak az említett olasz panaszokra vonatkozott, nem az olasz termelők az egyedüliek, akikkel Magyarországnak szembe kellett szállnia a tokaji védelmében. Az EU jelenlegi tagjai közül a névhasználatért ki kellett állni Franciaországgal és Szlovákiával szemben is. A magyar agrártárca jelenleg is élénken lobbizik azért, hogy az Ausztráliával folytatott borászati tárgyalásokon az Európai Unió érje el, Canberra Tokay névvel ne állíthasson elő és ne forgalmazhasson borféleséget az EU-ban és azon kívüli országokban. Az ausztrál Tokay ráadásul szőlőfajtát sem jelöl, pusztán márkanév.