További Magyar cikkek
A Tüskecsarnok, a szakma által oly régóta várt nagy befogadóképességű kongresszusi központ kialakítása 8-9 milliárd forintba kerülhet, az összeg mintegy negyedére várhatóan uniós forrás is igénybe vehető majd – tudta meg a Világgazdaság. Az Infopark területén található befejezetlen épületben a központ kialakítására és 25 éves üzemeltetésére vonatkozó pályázatot várhatóan júliusban írják ki – közölte a lap érdeklődésére Mányai Roland, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) főosztályvezető-helyettese.
A tender győztesét ősszel kihirdetik, hogy a munkálatok még ebben az évben megkezdődhessenek, és 2009 elején megtarthassák az első rendezvényeket a legalább 4300 fő befogadására alkalmas konferencia-központban.
30 helyett 8-9 milliárd
A döntést, miszerint a Tüskecsarnok adhat majd helyet a kongresszusi létesítménynek, a kormány április végén hozta meg. Korábban arról volt szó, hogy egy új, 5000 fős létesítmény kialakítására írnak ki pályázatot, amelynek megvalósítási költségét 30 milliárd forintra becsülték, s olyan vegyes vállalatot hoztak volna létre, amelyben az államnak legfeljebb 49 százalékos részesedése lett volna. Ehhez a javaslathoz képest lényegesen költségtakarékosabb megoldás a Tüskecsarnok befejezése, amely amellett, hogy állami forrás bevonását nem igényli a központ kialakításához, nagy értékű, hosszú ideje kihasználatlan állami vagyon befejezését teszi lehetővé – emelte ki Mányai Roland.
Az üzleti modell szerint az ÖTM nyilvános pályázaton kiválasztott magánberuházóval szerződik, amely vállalja, hogy a beruházást a meghatározott műszaki követelményeknek megfelelően saját finanszírozásában befejezi. Ennek ellentételezéseként 25 évre megkapja a Tüskecsarnok hasznosítási jogát.
A pályázati kiírás előkészítése során tisztázni kell, hogy a projekt uniós támogatása milyen konstrukcióban valósítható meg – magyarázta a főosztályvezető, s hozzátette: a Közép-Magyarország régió operatív program keretében erre a célra a program finanszírozási költségének 25 százaléka, mintegy 2-3 milliárd forint vehető igénybe. Emellett részletesen meg kell határozni mind a műszaki paramétereket, mind az üzemeltetővel szemben támasztott valamennyi majdani követelményt. A kérdésekről folyamatos szakmai egyeztetések folynak.
Szeretnek itt konferenciázni
Budapest a kongresszusi piac keresett, elismert és kedvelt helyszíne. A nemzetközi szervezetek által összeállított olyan ranglistákon, amelyek a kisebb rendezvényeket is figyelembe veszik – mint például a Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA), amelynek a figyelendő területébe már a legalább 50 fővel megrendezett események is beleférnek – általában igen előkelő helyen szerepel a magyar főváros (az ICCA 2006-os összeállításában a 6. volt). A csak a nagyobb rendezvények alapján rangsoroló összeállításokban azonban Budapest már csak a középmezőnyben (30., illetve 33. hely) szerepel. Ennek oka egyértelműen a nagy befogadóképességű központ hiánya.
A fővárosban jelenleg a nemzetközi szabványoknak megfelelő legnagyobb helyszín az Accor-lánchoz tartozó Budapest Kongresszusi Központ (új neve: Budapest Congress & World Trade Center), amelynek mintegy 600 fős plenáris ülésekre alkalmas nagyterme van, s a szekciótermekkel együtt összesen 1750 fős a befogadóképessége.
A környező országokban az elmúlt időben igen figyelemreméltó konferencialétesítményeket adtak át. Prága kongresszusi központja 2700 fős plenáris kapacitású, míg az egyéb szekciótermekben további 3700 főnek jut hely. A bécsi Austria Center Viennának 14, összesen 9400 négyzetméter területű konferenciaterme van, amelyből optimális kialakítással 4320 fő plenáris elhelyezését lehet biztosítani.