Egymilliárd turista lesz 2010-ben

2006.09.14. 16:41
A Deloitte legfrissebb felmérése szerint 2010-re eléri az egymilliárdot a turisták száma. Az évi 4,1 százalékos növekedés elsősorban a fejlődő piacoknak, azon belül is a kínai és indiai turistáknak lesz köszönhető. Egyre több lesz az utazók között a nő és a szingli, valamint tovább növekszik a fapados légitársaságok súlya az utaztatásban.

A turizmus, vendéglátás és szabadidő-ipar eddig sosem látott ütemben növekszik, elsősorban a feltörekvő piacoknak köszönhetően - olvasható a Deloitte elemzésében. A tanulmány szerint a növekedés bázisát az egyre nagyobb, szabadon felhasználható jövedelemmel rendelkező középosztály jelenti.

Kétszázmillióan utaznak messzire

A szakértők szerint a turisták döntéseit és utazási szokásait a következő négy évben egyre inkább meghatározza majd a márkanév, de a feltörekvő piacoknak mondott országok - így elsősorban az ázsiai fejlődő államok - utazási szokásai is. Az elemzés szerint 2010-re a turisták száma évente hozzávetőleg eléri az egymilliárdot, ami számos új lehetőséget nyit a turisztikai iparban tevékenykedő vállalkozások előtt.

A várakozások 2010-re 791 millió külföldi és 216 millió hosszú távú utazóval számolnak. A számítások abból indulnak ki, hogy a kínai és indiai gazdaság tovább bővül, és az adózott jövedelmét előszeretettel utazásra fordító középosztály élni fog a fapados légitársaságok nyújtotta lehetőségekkel. Ugyanakkor a fejlett piacokon, például az Egyesült Államokban is bőven maradt még növekedési potenciál - olvasható az elemzésben.

Globalizáció és hagyományőrzés

Bár a globalizáció a nemzetközi turizmust is elérte, az ágazat nem engedheti meg magának, hogy elveszítse gyökereit, érzékenyebbnek kell lennie a hagyományokra. A kulturális tudatosság elengedhetetlen lesz a marketing, a szállodafejlesztés, valamint a munkavállalók toborzása és képzése területén - vélik a Deloitte elemzéséhez választ adó szakértők.

Az ügyfelek utazással kapcsolatos elvárásai - amelyeket hagyományosan az életkor, a háttér, a kultúra és a pénzügyi lehetőségek határoznak meg - egyre összetettebbé válnak. Ezzel egy időben a feltörekvő piacok hatására megváltozik az utazóközönség demográfiai összetétele.

Egyre több nő és szingli

Egyes társadalmi csoportok, illetve generációk megcélzása helyett a turisztikai ajánlatoknak igazodniuk kell az adott célcsoport életmódjához. Értéket kell közvetíteniük, és kapcsolódniuk kell különböző hűségprogramokhoz, csak így tudják felkelteni valamennyi utazni kívánó csoport érdeklődését. Az ügyfelek jobban kedvelik például a név szerinti megszólítást, mintha a korunk alapján különböztetik meg őket.

A demográfiai változások is fontos tényezőt jelentenek: egyre több nő utazik, egyre többen utaznak egyedül, illetve a turizmus térnyerése a feltörekvő piacokon - India, Kína és az Öböl-államok - azt jelenti, hogy egyre több olyan utazó jelenik meg a piacon, aki először utazik. Az emberek mára többet várnak egy szállodától, mint eltölteni egy nyugodt éjszakát. Választékot akarnak, és azt, hogy lenyűgözzék őket. Új elem még, hogy meg akarják ismerni a helyi szokásokat és kultúrát. A változások mozgatórugóit ezekhez a vágyakhoz és elvárásokhoz kell igazítani.

Még többen repülnének

A jelentés figyelmeztet arra, hogy a légiközlekedés a jövőben a mostaninál is nagyobb szerepet fog játszani. Jelenleg évente 1,6 milliárd utazó használja a világ légitársaságait, 2010-re ez 2,3 milliárdra emelkedhet. Az emberek többsége általában egy légitársaságon keresztül jut el a szállodákba, így a jövőben a légitársaságok és hotelek még elválaszthatatlanabbak lesznek egymástól a Deloitte szerint.