Változást akar a magyar gazdaság
A magyar gazdaság szereplői által életre hívott Megállapodást a jövőnkért! című kiáltvány aláírói valamint Kóka János, gazdasági miniszter megbeszélést folytattak a magyar állammodellt érintő változások lehetséges irányairól, a koalíciós pártok szándékairól, valamint az aláírók szakmai álláspontjának beépítéséről a reformprogramba - áll a megbeszélésről kiadott közleményben. Kóka János gazdasági miniszter és pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége elkötelezett a magyar állammodellt érintő radikális változások végrehajtásában, hogy Magyarország versenyképes maradjon és sikerrel feleljen meg a globális gazdasági és társadalmi kihívásoknak - írta a gazdasági tárca sajtóosztálya.
A kiáltvány aláírói ezúttal is megerősítették: a magyar gazdaság változást akar az államháztartásban, az állami bürokráciában, a gazdaságirányítás elveiben és gyakorlatában, az egészségügyben és az adópolitikában. Ezeknek a részleteit kell közösen kidolgozni, majd végrehajtani. A gazdasági miniszter és az aláírók egyetértettek abban, hogy a változásról szóló párbeszéd előképe a spanyol vagy az ír példa, és megerősítették: Magyarországon is itt az idő, hogy a politikusok a magyar gazdaság képviselőit meghallgatva, bevonva közös programot alkossanak.
Mint arról az Index is beszámolt, a gazdasági szereplők a parlamenti választások második fordulóját követő napon hozták nyilvánosságra kiáltványukat, "annak érdekében, hogy az általuk javasolt négy kulcskérdés mentén tárgyalások kezdődjenek a gazdaság, a kormány és a Parlament pártjai között". A szervezők a megjelenés óta több fórumot tartottak, illetve formális és informális találkozókon egyeztettek az érintettekkel. A kiáltvány aláíróinak képviselői szerepet vállalnak a kormányprogram vitájában, egyebek mellett a Gazdasági és Szociális Tanács soron következő ülésén is, ahol a reformok illetve a második Gyurcsány-kormány programja lesz a téma.
A kiáltványt eredetileg a magyar gazdaság 16 meghatározó szereplője írta alá. Az elmúlt hetekben hét újabb szervezet csatlakozott, így a kiáltvány aláíróinak száma 23-ra emelkedett.