Lehet-e reform konszenzus nélkül?

2007.09.06. 17:43
Már most látszik, hogy nemhogy reformokról nem lehet szó, de a kormány az eddig elért, részleges stabilizációs eredményeket is elrontja – mondta Varga Mihály. Draskovics Tibor szerint viszont jönnek a reformok, aminek nincsenek vesztesei.

Kevesebb területen, de végig kellene lépdelni – üzenték volt pénzügyminiszterek, Kupa Mihály és Hetényi István a kormánynak a Figyelő hetilap 50. születésnapja alkalmából rendezett konferencián. Miközben a kevesebb, kiválasztott területre való koncentrálás szükségességével Varga Mihály, volt pénzügyminiszter, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője is egyetértett, úgy vélekedett: a kormány bizalmi tőke hiányában nem tud reformokba kezdeni. A politikus szerint ma már az látszik, hogy az egyébként elhibázott szerkezetű stabilizációs csomag eredményeit sem tudja biztosítani a kormány: már most azon vitatkoznak a kormánypártok, hogy az idei költségvetés nem várt többletét hogyan osszák szét, de az biztosnak látszik, hogy szétosztják.

Draskovics Tibor, ugyancsak volt pénzügyminiszter, az államreform bizottság vezetője szerint ha sikerülne politikai konszenzust kialakítani az alapvető kérdésekben, így arról, hogy milyen, milyen feladatokkal bíró államot képzel el a magyar politikai elit, az egy olyan szemléletváltást eredményezné, mely mind a kormányt, mind az ellenzéket kötné. Ő ugyanakkor nagyobb esélyt ad arra, hogy csak néhány, a költségvetési kiadások szigorítását szolgáló szabályt sikerül majd elfogadni, derült ki szavaiból, miután úgy fogalmazott: arra készülnek, hogy konszenzus hiányában saját elképzeléseik, értékrendjük alapján több területen kell végig vinniük a reformokat. Hangsúlyozta, egyszerre több területen van szükség lépésekre ahhoz, hogy az államháztartás helyzetének stabilizálása mellett a szolgáltatások színvonala is javuljon. Draskovics szerint a kiigazításnak vannak, a reformoknak azonban voltaképpen nincsenek, vagy legalábbis nagyon kevesen vannak az áldozatai: utóbbi körbe az a néhány ezer vagy tízezer személyt jelentő szakmai érdekcsoportok tartoznak, akik saját egzisztenciájuk miatt érdekeltek a status quo fenntartásában.