IMF lecke a jegybankoknak...

Az inflációs célkitűzéssel operáló monetáris politika elméleti kereteit ma a neo-keynesianus elmélet adja, melyben az infláció előrejelzéséhez alkalmazott modellek nem szánnak explicit szerepet a pénzmennyiségnek illetve az eszközáraknak. Az uralkodó nézetek alakulásában gyökeres változásokat láthattunk az elmúlt évtizedek során. A 70-es években még a Friedman nevéhez kapcsolódó mennyiségi pénzelmélet volt az uralkodó, ahol a pénzmennyiség alakulásának kitüntette szerepe volt a monetáris politika alakításában.

A jelenlegi keretrendszerrel kapcsolatos vita az Amerikában kialakult ingatlanpiaci buborék kapcsán lángolt fel. A FED (melynek politikája nem az inflációs célkitűzésre épül) álláspontja tulajdonképpen ma is a greenspani alapgondolatra épül. A korábbi FED elnök szerint, a buborék kialakulását a jegybank nem biztos, hogy helyesen tudja bemérni így arra nem kell reagálnia. Bernanke gondolkodását a témával kapcsolatban nagyban meghatározza a nagy gazdasági világválság keserű tapasztalata, a jelenlegi Fed-elnök szerint ugyanis a téves helyzetfelmérés vezetett a recesszióhoz. További problémát jelent, hogy a gazdaság bizonyos szektoraiban dúló eufóriát csak brutális kamatemelésekkel lehetne letörni, amit az egész gazdaság megsínylene. A konklúzió szerint hagyni kell a buborékot, ha viszont pukkan, akkor gyors kamatvágásokkal élénkíteni a gazdaságot. Ez a fajta magatartás persze automatikusan magában kódolja az újbóli buborék kialakulását.

A probléma tehát az, hogy attól hogy alacsony az infláció, és az előrejelző modellek sem jeleznek emelkedést, még nem feltétlenül megfelelő a monetáris politika. A tartósan alacsony kamatok, magas kockázatvállalási hajlandóság mellett buborékképződést eredményezhetnek, anélkül, hogy az infláció látványosan emelkedne, persze minden csupán elnevezés kérdése, hisz a buborékot is nevezhetjük inflációnak.

Az IMF szerint a monetáris politika jobban tudná stabilizálni a gazdasági ciklusokat, ha agresszívabban reagálna az ingatlanárak mozgására. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a jegybankoknak a kockázatmenedzselés keretében gyorsan kamatot kell vágni, ha zuhannak az ingatlan árak, azonban a villámgyors emelkedést is fékezni kell (leaning againts the wind). Gyakran pozitív példaként hozzák fel a svéd Riksbankot, ugyanis a svédek annak ellenére, hogy 2004 és 2006 között folyamatosan alullőtték az inflációs céljukat mégsem csökkentettek kamatot.