Dőlünk hátra?

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

A tőzsdék irányát rövid távon leginkább befolyásoló tényezőről, a hangulatról írnék pár szót, hátha valaki nem ismeri. Jelenleg ugye van egy amerikai ingatlan-, és globális hitelpiaci válságtól, egy közelgő – mások szerint már távolodó - amerikai recessziótól és egy potenciális globális lassulástól fenyegetett világunk, amely ennek megfelelően esik is már egy jó ideje (ha azt mondom, „esik a világ”, akkor a világ az tőzsdeindex, mi más?). Azonban az utóbbi másfél hónap már az emelkedés jegyében telt, amely időszakban, ha egy bank nagy leírást (a fent említett problémák miatti veszteséget) jelentett be, azért emelkedett, ha kicsit, akkor azért, a vállalati eredmények egyelőre nem tudnak ráijeszteni a világra, és egyre többen vélik úgy, hogy már minden rossz be van árazva, miközben a legrosszabbon már túl vagyunk.


Most nem azt szeretném taglalni, hogy ez vajon így van-e, vagy, hogy ezeknek nem fejlődött ki az agyuk-e, hanem inkább nézegessünk egy grafikont, ami éppen a hangulatváltozásokat hivatott számszerűsíteni. A VIX index – leegyszerűsítve – az S&P500 várt volatilitását, vagyis változékonyságát mutatja. Hívják úgy is, hogy „félelem index”, mivel a magas érték azt mutatja, hogy a piac nagyon bizonytalan az árak jövőjét illetően, alacsonynál meg lehet szivarozni. Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy a volatilitás mindig akkor ugrik meg, amikor az S&P esik, majd amikor a kedélyek megnyugszanak és újra emelkednek a részvényárfolyamok, akkor visszaesik.
Kék S&P500, piros VIX index (forrás: Reuters)

Ha közelebbről nézzük e chartot (chartnak hívni a grafikont nagyobb fizetéssel jár), akkor azt látjuk, hogy a volatilitás (a hisztéria) 2007 eleje óta tartó folyamatos emelkedése a napokban megtört, ezúttal a kedélyek megnyugvását nem követi az a menetrendszerű újabb pánik, amit eddig – főleg a jelenlegi válság során – láttunk. Magyarul már nem csak „beszélnek” arról, hogy a legrosszabbon már túl vagyunk, de a pénzüket is egyre többen teszik oda, ez pedig figyelmeztető jel azoknak, akik a „már volt / még jön a világvége” terén hezitálnak.
VIX index, heti felbontás (forrás: Reuters)
VIX index, napi felbontás (forrás: Reuters)

Persze ez a mozzanat meggyőzni senkit nem fog, pláne nem hitének ellentétjéről, hiszen ez is csak egy indikátor a végtelen számú közül, amely ráadásul villámgyorsan tud úgy változni, hogy a jelenleginek ellenkezőjéről küldjön határozott üzentet. Mindenesetre érdekes.