A kapitalizmus vére a hitel

Ma reggeli hír, hogy az 1930-as évek óta nem látott méretű bankcsőd következhet be az Egyesült Államokban, az egykor negyedik legnagyobb befektetési bank, a Lehman Brothers kér várhatóan csődvédelmet. Az ügy következményei egyelőre még kiszámíthatatlanok, annyi azonban biztos, hogy a pénzügyi rendszerek újkori történelmüknek legnagyobb megrázkódtatását élik át. Ezúttal az állami mentőöv nyújtása elmaradt, az adófizetők pénzének védelme élvez prioritást. Az persze elgondolkodtató, hogy a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom csökkenésének milyen költségei lehetnek még, de ezeket a potenciális közvetett költségeket talán könnyebb lesz majd kommunikálni.


 

A globális pénzügyi rendszer összetettsége és bonyolultsága miatt egyelőre még bizonytalan megjósolni a várható következményeket, de egy biztos: a kulcsfontosságú amerikai ingatlanpiac és a tágabb értelemben vett reálgazdaság talpra állását tovább késleltetik a reggeli események.

A kapitalizmus testében a vér szerepét a hitel tölti be. Amennyiben ez a „véráramlás” (pl.: nagyobb bank csődje) megakad, vagy a vér „mérgezetté” (pl:zéró értékkel bíró, toxikus jelzálogportfoliók) válik és már az amerikai kormány sem tud EPO-t (még több pénzt) adagolni, úgy a helyzet még sötétebb. Az amerikai pénzügyi problémáinak még közel sincs vége, ezt bizonyítják a reggeli események. A reálgazdaság lassulásával pedig újabb hitelveszteségek várhatóak.

Ez a rendkívüli esemény is rámutat az elmúlt hetekben tapasztalt piaci mozgások nem teljesen racionális voltára.

A régi reflexek újjáéledésének lehettünk ugyanakkor szemtanúi az elmúlt hetekben. Azaz, ha az USA tüsszent, a világ megfázik, az amerikai gazdaság lassulása a világ többi részén erőteljes lassulást okoz és destabilizációt. Míg ezzel párhuzamosan az amerikai gazdaság már újra a növekedési pályát keresi. Ennek folyományaként szinte soha nem látott mértékű és gyorsaságú dollárerősödés volt tapasztalható az elmúlt napokban. A befektetők jelentős hányada jelentős volumenben vásárolta a dollárt és a világ eddig legbiztonságosabbnak tekintett befektetési eszközét, az amerikai állampapírt. Tették mindezt a növekvő inflációs veszélyek ellenére – aminek okait ezen blog előző bejegyzése már nagyon pontosan leírta – ami a potenciális monetáris szigorítások miatt az állampapír árfolyamok eséséhez vezethet. Azaz a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése terelte a dollár felé a befektetőket. 

De mi történt július közepe óta, ami ide vezetett? Mi változott?

A tavalyi év közepén körvonalazódott egy új elmélet a piacokon, az úgynevezett „decoupling” várakozás. Röviden ez az elmélet annyit jelent, hogy a régi időkkel ellentétben a feltörekvő országok már sokkal ellenállóbbá váltak az amerikai visszaesésre, így a globális recesszió nem lesz napirenden, hiába lassul a világ vezető hatalmának gazdasága. Ez a várakozás idén júliusig igen jól tartotta magát, ennek betudhatólag rekordszintre gyengült a dollár. A fordulat nyár közepén érkezett, meglepő gyorsasággal, szinte átmenet nélkül.

(Egy kis pszichológiai kitérő, ami rávilágíthat a befektetői látásmódra. Az úgynevezett Rubin serleg:

A Rubin serleg: hol így, hol úgy

Az alakzat láthatóan kétértelmű, egyszer szembenéző arcéleket takar, egyszer egy serleget. De mindig csak az egyiket, hirtelen átbillenve az egyikből a másikba. Ugyanazt nézzük, de nem ugyanazt látjuk…Az átmenet igen gyorsan lezajlódó folyamat, az egész észlelési mező  egyszerre szerveződik át.)

Ugyanez történt a piacokon, az „átbillenést” pár, a várakozásoknál jobb amerikai adat okozta. Függetlenül attól, hogy mi is rejtőzik ezen adatok mögött, a világ – akárcsak a Pavlovi kutya – a várva várt adatok megjelenésére adott feltételes reflexként erős dollár vásárlásba kezdett.

Azonban ha kicsit alaposabban szemügyre vesszük az adatokat, és józan ésszel vizsgáljuk a most lezajlódó eseményeket, árnyaltabb képet kapunk. Némi nagyzolási hajlammal talán azt mondhatjuk, hogy a sokak által felvázolt világgazdasági súlypont eltolódás első nagyobb stációját láthatjuk.: az USA tüsszent és igen veszélyes tüdőgyulladást kap, a világ  pedig csúnyán megfázik… 

De mi is árnyalja tehát a képet? Igen, amennyiben csak és kizárólag a GDP adatokat vizsgáljuk, úgy bizony a július közepe óta tartó események indokoltak.  Az amerikai gazdaság a vártnál meglepően jobban teljesített, a média pedig hangsúlyt váltott és inkább az euró-zóna negatív adatai és a feltörekvő országok lassulásáról érkező hírek kerültek előtérbe. A hangulat változott, USA pedig megint „szép” lett. De mi is lehet a hiba ebben a várakozásban?

Először is az amerika gazdasági meglepően jó második negyedéves teljesítményét egy jelentős fiskális élénkítő csomag segítette. Azaz az állam pénzt jutatott a gazdaságba a belső keresletet élénkítve. Másodszor az akkor még gyenge dollár segítette az exportot, ami felszínen tartotta a gazdaságot. Harmadszor az amerikai pénzügyi rendszer még mindig romokban, mint az jól látható a befektetési bankok kálváriájából.

Így az amerikai fogyasztó a még mindig relatív magas nyersanyagárak mellett, zuhanó lakásárakkal szembesülve, növekvő hitelkamatokkal megterhelve és emelkedő munkanélküliséggel küzdve, ebben a negyedévben valószínűleg megteszi azt, amire több mint 15 éve nem volt példa: kevesebbet fogyaszt, mint azt korábban tette… Ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai gazdaság  motorja a belső fogyasztás, az amerikai gazdasággal kapcsolatos bármilyen optimizmus még korainak nevezhető.

És mindezeken a problémahalmazokon túl van még egy „apró” gond: a növekvő, és egyre fenntarthatatlanabb költségvetési deficit – amit a bajba jutott pénzügyi intézmények kisegítése csak tetézett – a fiskális politika mozgásterét csökkenti, míg a monetáris politika is elpuffogtatta már a munícióinak egy jelentős hányadát. Ezen túl elnökválasztási évben vagyunk, újabb adócsökkentési programokkal a kampányok zászlaján, amely ugyancsak nem a gazdasági stabilitás növekedését vetíti előre. Ha valakiknek, hát nekünk magyaroknak ezt nem kell elmagyarázni.

A fentebb felsoroltak alapján akár az is gondolható lenne, hogy egy pénzügyi és gazdasági apokalipszis várható az USA-ban. De ez – akárcsak az elmúlt hónapok amerikai gazdasági növekedésbe visszatérő hit – erősen eltúlzott és szélsőséges lenne.

Annyi azonban állítható, hogy a világ többi részén („rest of the world”) a gazdaság elkerülhetetlenül lassul „ugyan”, de több muníció maradt egyelőre a gazdaság felszínen tartására. Itt megemlíthetjük az elmúlt években felhalmozott hatalmas volumenű szuverén alapokat, a stabilnak nevezhető költségvetéseket, a lakosság alacsonyabb eladósodottsági szintjét, a monetáris politika nagyobb mozgásterét, stb. Ezek némileg ellensúlyozhatják a világ vezető hatalmának potenciális recesszióját, az USA-ba irányuló kieső exportot.  Ellenállóbbá vált a világ az amerikai potenciális recesszióra, ha immunissá még közel sem.

Összegezve tehát a szemünk előtt zajló folyamatokat elmondhatjuk, hogy a világgazdaságban zajló súlypont-eltolódás finoman szólva sem zökkenőmentes. Egy azonban biztosan állítható: az amerikai gazdasági fölény várhatóan tovább csökken az elkövetkezőkben, a korábbi mechanizmusok vizsgálat nélküli alkalmazása veszélyeket hordoz, új keretrendszerben kell gondolkozni, új erőviszonyokkal számolva. E nélkül biztos a bukás a világgazdaság-teszten…