Svájc együtt retteg a frankhitelesekkel

A svájci jegybank nagyokat vágott, és komoly svájcifrank-kínálatot nyújt Európának. Meg van ijedve. Ő is, meg mi is, svájci frankban eladósodott hitelesek. Micsoda szerencse, hogy mi is ugyanattól félünk, mint ők: hogy a frank nem látott szintekre erősödik, ami a frankhiteles honfitársaink havi törlesztését az egekig emelheti. Alkalmi barátok lettünk.

Ettől félt a magyar kormány is (néhány hete), és ezért tette a javaslatát a bankoknak, hogy azok mentesítsék az ügyfeleket az iszonyú árfolyamkitettségtől, ami a bankrendszer stabilitását is potenciálisan veszélyezteti. Hiszen ha az adósok hiteltörlesztése az egekbe szökik, úgy ugyanoda tart a fizetni nem képes ügyfelek száma, és így a bankok vesztesége is. Egy kis bökkenő azért van a dologban: ha mindenki rohan leváltani vagy visszatörleszteni a frank hitelét, akkor a frank árfolyama erősödik, vagyis az adósok maguk alatt vágják a fát, hiszen egyre rosszabbul járnak (persze főleg azok, akik késlekednek, ilyen pánikrohamokban mindig elől lenni jó). Minél tovább tart ki egy ilyen esetben a hitele mellett egy adós, annál jobban nő a motivációja, hogy szabaduljon a hitelétől, mert a többiek visszaváltásai miatt erősödő frank egyre növeli a havi törlesztő részletét.

A baj ott van, hogy ez a hatás valószínűleg nem lenne gyenge: a 2004-től európai szinten is egyre kedveltebb svájci frank alapú hitelezés folytán mintegy 500 milliárd franknyi ilyen hitel van Európában, és ez megfelel az alpesi ország egy évnyi nemzeti össztermékének (ebből a magyar és a lengyel 40-40 milliárd, osztrák körülbelül 90 milliárd). Mint mondtam, a szerencsénk, hogy látszólag nem csak mi félünk ettől a kimenettől, hanem a svájci jegybank is, ami ilyen helyzetekben egyáltalán nem mellékes kérdés (nála jobb barátot nem is találhatnánk). De jogos, hogy ő is a mi fejünkkel gondolkozik? Miért nem hagyja a „meggondolatlan” hiteleseket bedőlni, és erős devizával végigröhögni, hogy miként nyer magának igazat a közgazdaságtan egyik alapszabálya, a „nincs ingyen ebéd” posztulátuma? (Itt ez arra utal, hogy ingyen ebéd akkor van, ha valaki csak azért, mert frankban veszi fel a hitelét, biztosan jobban jár, mint honfitársa, aki forintban teszi mindezt, hiszen az árfolyam változása pont az, ami ezt az előnyt elméletileg kell, hogy kompenzálja. Időnként le kell értékelődni a forintnak a frankkal szemben, vagy legalábbis nagyon úgy kell tűnnie.)

A válasz nagyon egyszerű: egy erős frank (és vegyük észre, ha ilyen körülmények között erősödik, akkor nagyon erős is lehet) óriási kockázatokat hordoz saját gazdaságára nézve. A mai pénzügyi válságban jelentősen megromlott fundamentumú gazdaságot egy árfolyam-erősödés veszélyes vizekre viheti. (Ezért nem kell rohanni a frankhitelek visszafizetésével.) A helvét gazdaságra leselkedő a veszélyek pedig a következők: turizmus, exportszektor, bankrendszer, államadósság. Vegyük sorra, ezeket:

Turizmus: a helvét nemzeti jövedelem 6 százalékát azok a bevételek adják, amelyet főleg a háromnegyedrészben európai idelátogatóktól szerez a minden tizedik munkavállalót foglalkoztató turizmus szektor. Ha a frank a jelenlegi 1,5 frank/euró árfolyamról 1-re erősödne, az csak emiatt a válság felé rohanó európai gazdaságok polgárainak szemében egyharmaddal drágítana minden utazást, elképzelhetjük, hogy a svájci családok tizede mit szólna ehhez…

Exportszektor: hasonlóan a turizmushoz, a sok szállal Európához integrálódott gyógyszer- vegy- műszer- gépipar is óriási kihívások elé nézne…

De természetesen, mindennek a kulcsa most is a bankszektor: a bankrendszer mérlegfőösszege a svájci GDP 9,2-szerese! Kontinentális Izland, mondhatnánk; nyilván sok a különbség is, és erre biztos sok svájci tudna megfelelő indokokat mondani. A legnagyobb bankja, a UBS, amely mérlegfőösszege a svájci nemzeti jövedelemnek a nagyjából négyszerese. Mindehhez nevetséges, 46 milliárd frankos tőke társul, vagyis az eszközei kis részének bedőlése esetén is képtelen lenne a veszteségeket saját zsebből finanszírozni: valakinek segíteni kell. Hasonló élményben már volt része, amikor a közelmúltban 60 milliárdos rossz eszközét magára vállalta az állam (ezzel a GDP 10 százalékával rontotta az adófizető polgárok vagyonát).

De mi lesz akkor ezekkel a bankokkal, ha az erős frank hatására a hitelesek sorra becsődölnek, és a fenti összeg akár többszörösét is kénytelen lehet leírni néhány nagy helvét bank? Ne is beszéljünk arról, hogy mindennek milyen hatása lehet más eszközökre, amelyek szintén ott csücsülhetnek a bankok mérlegében (kelet-európai kötvények, részvények)? Svájc több évszázados pénzügyi fellegvár nimbusza mehet rá egy ilyen kalandra, bár lehet, hogy ez a hajó már kifutott a kikötőből. A probléma nagyon nagy lehet.

És akkor felmerül a kérdés, mi lesz az államadóssággal? Egyáltalán: elég nagy-e a svájci állam ahhoz, hogy mindezt a szemetet magára vegye? Jut eszembe: növekvő államadósság, csökkenő árak (erős árfolyam biztos defláció jelen helyzetben), gazdasági recesszió, mindez az az egyveleg, amitől a mai Japán az, ami: példa minden jegybankár íróasztalfiókjában arról, mit kell elkerülni…

Ezek alapján a válasz egyértelmű: svájci barátaink is úgy irtóznak egy jó kis frank-erősödéstől, mint ördög a szenteltvíztől. De mit lehet itt tenni? Valószínűleg túl sokat nem. De az a kevés is elég lehet ahhoz, hogy a frank ne erősödjön tovább: a monetáris politikának mindent meg kell tennie, hogy a frankkeresletet kielégítse. Addig kell csökkenteni a kamatot, amíg lehet (0 alá már nehéz lesz), és annyi eurót megvenni (esetleg forintot, zloty-t), amennyit nem szégyell. (Kétkedőknek: a magyar jegybank is ellen tudott állni 2003 januárjában a forint erősödésére játszó spekulációnak, több milliárd eurót megvéve néhány nap leforgása alatt.) A japán közelmúltból szakmabelieknek ismert fogalmak itt is előkerülnek: ’ZIRP’, ’quantitative easing’. És csak zárójelben: ebben nem is lesznek olyan egyedül…

Mi hát a konklúzió? Nincs ingyen ebéd. Csak lehet, hogy a cehhet most a svájciak állják.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!