Pitch Black – 22 évente válság

Sokan azt mondják, most olyan válság van, amilyen még nem volt. Én nem így látom. Ha például az egyik legjobban dokumentált ország, az Egyesült Államok gazdaságtörténetét tanulmányozzuk, akkor számtalan gazdasági és azokkal jellemzően összefonódó bankválsággal találkozhatunk, amelyek jellemzői a csődök számának megugrása, növekvő munkanélküliség, az értékpapírpiacok beomlása, és hasonlók. Az argentín gazdaság bedőlése után a válság átterjedt Angliára, számtalan bank, és vállalkozás csődbe jutott, a különféle értékpapírok árfolyama összeomlott, s ha az Angol Jegybank nem avatkozik nagyon hatékonyan közbe, talán javíthatatlan károk keletkeztek volna a gazdaságban – írták az 1890/91-es brit válságról az 1911-es New York Times-ban, a "régi" válságokat elemezve. Szinte a mostani válságról is írhatták volna, pár szót kicserélve…

Ha csak a nagyobb válságokat nézzük, azokból is bőven találunk, elég hosszú ideig biztos lehetett benne az ember, hogy legalább húszévente bekövetkezik egy komolyabb krízis. Hogy csak a jelentősebbeket említsem az USA történetéből: 1819, 1837, 1857, 1873, 1893, 1907, 1920-21, 1929-33, a 70-es évek inflációs válsága, illetve a közelmúltból a 80-as évek takarékszövetkezeti válsága, és a petrodollárokból adódó latin-amerikai hitelezési válság. Nem csak az Egyesült Államokról van szó, a kapitalista gazdasági modellben működő országokban elkerülhetetlenül felbukkannak időről időre gazdasági és bankválságok – szinte menetrendszerűen. A legutóbbi az 1998-as ázsiai válság volt, s az egyáltalán nem volt vicces a helyieknek: a lakossági fogyasztás és a reálbérek 10-20%-kal estek vissza több ázsiai országban is, a munkanélküliség hatalmasat ugrott. Eközben Oroszországban 1998-ban 100%-os infláció volt, és két év alatt 95%-ot esett a tőzsde, több bank csődbe ment, sokan mindenüket elvesztették.

Olvasom az Index minapi cikkében, hogy Csaba László szerint „pénzügyi megrázkódtatást él át a világ és nem általános gazdasági válságot”. Továbbá, hogy „ a várakozásoknak óriási szerepe van”. Ez pontosan így van, de ettől még nem lesz könnyebb a helyzet. A gazdaságban, a gazdasági ciklusok alakításában óriási szerepe van a várakozásoknak, az emberi pszichének. A nagy megrázkódtatások után – éppúgy, mint bármelyikünk a magánéletben is – a gazdasági szereplők óvatosak, prudensek, nem vállalnak nagy kockázatokat, félnek, nagyon megfontoltan cselekszenek. Ahogy látják, hogy minden jól megy, egyre bátrabbak lesznek, végül vakmerőek, és jön a pofon. Úgy tűnik, ez elkerülhetetlen velejárója a viszonylag szabad versenynek, a magánszemélyek önérdeke által vezérelt gazdaságnak. A sikerek magabiztossá tesznek, megnő a kockázatvállalási kedv, egyre nagyobb erővel és egyre nagyobb hitelekkel vágnak újabb és újabb terveikbe a gazdasági szereplők, amíg egyszercsak nincs tovább, a zenekar abbahagyja a zenét, s aki nincs szék közelében, az a padlóra huppan. Mérő Lászlóval szólván azt mondhatnánk: minden válság másképp egyforma.

A válságok előtt jellemzően komolyabb (gyakran hitelből történő) növekedés zajlik (az 1873-as válság előttit gründolási láz néven illették, ami sokaknak ismerős lehet), a részvényárak, ingatlanárak emelkednek, a kilátások csodásak, a növekedés garantáltnak tűnik örökre, az emberek egyre kockázatosabb és őrültebb befektetéseket keresnek – hisz a múltban ez volt kifizetődő (egy kis kazah bankrészvényt jenhitelből esetleg?). Amikor a hitelcsapok elzárulnak, a gazdaság valami miatt lelassul, akkor hirtelen mindenki pénzhez akar jutni, a bankok veszteségeket szenvednek el, nem akarnak hitelezni, ez belassítja a gazdaságot, a részvények, ingatlanok ára beesik, ami miatt sokan bajba kerülnek, így pénzhez akarnak jutni, így eladnak részvényeket, ami másokat sodor bajba, akik eladnak részvényeket, ami miatt a cégek nem jutnak friss tőkéhez, akik így embereket bocsátanak el, akiknek nincs pénze, és folytathatnánk a sort, a folyamat, ha megindul, önerősítővé válik. Végül pedig csak a borzasztó kilátások, és a sötétség marad, senki nem mer kockázatot vállalni, a cégeket bagóért adják, bankok mennek tönkre, és senki nem mer semmibe belevágni, s kezdődhet a ciklus előlről. A nevek változnak, a konkrét kiváltó okok változnak, az iparágak változnak, de nagyon sok hasonlóság van a válságok között, ha elég sokat tanulmányozunk át.

S hogy mire akarok mindezekből kilyukadni? Habár a jelenlegi válság súlyos, valószínűleg az elmúlt 20-30 év, de lehet hogy az elmúlt fél évszázad legnagyobbnak tűnő hitelezési/bizalmi/gazdasági válsága, ám semmiképp sem precedens nélküli esemény. A gazdaságtörténettel foglalkozó könyvek lapjain számos ilyet találhatunk, számos országból, számos korból, s nagyjából borítékolhatóak is a válaszlépések: a spekuláció megregulázása, a pénzügyi rendszer komolyabb megszabályozása, jelentősebb állami beavatkozás több szektorban is, a szabadelvű gazdaságpolitika visszaszorulása, a társadalmi szélsőségek, szélsőséges politikai erők megerősödése. Rossz esetben háború, de azért ezt reméljük elkerüljük. Világvége azonban nem lesz, a gazdaságok a komoly buktató után előbb-utóbb tovább fognak előre haladni a fejlődés útján. Ne gondoljuk tehát azt, hogy olyan történik, most, mint még sohasem, sőt ha elég sokáig élünk, akkor szinte biztos hogy bele fogunk még futni életünk során 1-2 vagy akár több komolyabb gazdasági-pénzügyi válságba. Sajnos a történelmi példák alapján arra nem számíthatunk, hogy hipp-hopp véget ér az egész válság holnap, lehet, hogy egy-két szigorú évre számíthatunk, de utána ismét a megnyugvás és növekedés évei jönnek. Nincs új a Nap alatt…