Tessék leszállni a jegybankról!

Az utóbbi napok MNB Elnököt ért támadásairól szóló hírek hallgatása közben egyre inkább gyűlt bennem az érzés, valami tényleg nagyon furcsán működik Magyarországon.

Előbb jobb-, majd baloldalról indult koncentrált és célzott támadás Simor András ellen, hol offshore cégének puszta léte, hol vagyonnyilatkozata, hol zeneakadémiai fizetése, hol az ominózus céges Mercedes ürügyén. A felsorolt esetek morális megítélése és az azokról való véleményalkotás lehetősége mindenki számára nyitott, az ügy ezen részével nem is foglalkoznék, ítélje meg mindenki szája íze, politikai hovatartozása vagy bármely más meggondolás alapján. A politikai támadások mozgatórugói mindkét oldalon mások, ugyanakkor mindkét politikai tömörülés célja egy és ugyanaz, lemondásba hajszolni azt az embert, akit a törvény szerint még (hál' istennek) ma Magyarországon mandátuma lejárta előtt csak különleges esetben lehet elmozdítani.

Így marad a pszichológia, a nyomásgyakorlás, a folytonos lebegtetés jól begyakorolt koreográfiája, a folyamatos sajtótájékoztatók, az ügyek apránként való csepegtetése, vagy a szigorúan "magánvéleménybe" csomagolt, nyílt hadüzenetek napvilágra kerülése. Ezáltal a sajtó érdeklődésének folyamatos fenntartása mellett kívánják elérni, hogy emberünk előbb-utóbb megunt, vagy tovább elviselni nem képes ember formájában megtörve és megszégyenülve jelenti be lemondását. Idáig a politikai rész, viszont a reakciót illetve annak hiányát ékesszólóan Arany János sorai jellemzik, "Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik", de sajnos az ajtó megől az ősz bárd ezúttal nem emelkedik.

A Magyar Nemzeti Bank függetlenségéről, a monetáris tanács tagjainak még Gyurcsány alatt történt kibővítéséről, Simor András jegybankelnökké való kinevezéséről és ennek a politikai vetületeiről lehet ugyan lamentálni, mégis azt hiszem, nem érdemes. Mégpedig azért nem, mert az ő elmozdítására tett kísérletek pont abból a megfontolásból fakadnak, hogy semelyik oldal nem tartja megfelelő embernek a saját definíciója szerint. Mert lehet, hogy morálisan aggályos néhány ügye, sőt az is lehet, hogy szakmai tevékenysége is kritikával illethető, de egy biztos: az utóbbi idő történései abba az irányba mutatnak, hogy Simor igyekszik függetlenségét hangsúlyosabbá tenni (gondoljunk csak az állítólagosan megírt és elküldött, Gyurcsány Ferenc lemondását sürgető magánlevelére) és hangsúlyozni, hogy a politika által nem irányítható, bábként nem mozgatható független ember. Ezáltal viszont a politikai pártok számára elfogadhatatlan és kényelmetlen a helyzet. De vajon miért csak most kerülnek elő ezek az ügyek? Vajon eddig miért nem emelt szót ez ellen senki? Hajlamos vagyok alátámasztva látni a politikai háttércsatározásokról és jól megtervezett manőverekről szóló véleményeket.

Mégis a leginkább aggályos az, amikor Simor Andrást a független MNB elnökét kvázi felszólítja valaki arra, hogy emelje, vagy csökkentse a kamatot, ezáltal befolyásolva a pénz és tőkepiacokat. Ha valaki ilyet tesz, akkor az illető egyrészt nincs tisztában a jegybank és a monetáris tanács működésével, illetve a lehető legsúlyosabb csapást próbálja mérni a magyar intézményrendszer egyik alappillérének törvény által garantált függetlenségére. A kamatdöntések Simor nyakába varrása két okból is szakmailag teljességgel megalapozatlan. Egyrészt a kamatdöntéseket a monetáris tanács többségi döntéssel hozza, a grémiumnak Simor csak egy tagja (MNB elnökként annyi plusz jogkörrel, hogy szavazategyenlőség esetén az ő szavazata dönt), vagyis Simor önmagában nem elegendő a döntéshez. A másik dolog pedig, ahogyan már az index korábban megírta, hogy Simor nélkül is ugyanazok a kamatdöntések születtek volna 2008 októbere óta, ha az üléseken nem jelenik meg. Pont az ilyen, a szakmaiságot teljességgel nélkülöző megnyilvánulások miatt lássuk be, ha a monetáris politika irányítása politikai pártok befolyása alá került volna, akkor valószínűleg az összeomlás réme sokkal korábban és halálosabb közelségbe került volna Magyarországhoz. Lehet véleményt alkotni, vagy akár morális kérdésekről vitatkozni, lehet elítélni, lemondásra szólítani (a mai felfokozott, közszereplő- és bankárellenes közhangulatban ez rövidtávon a választópolgárok szemében még kedvesnek is tűnhet), továbbá lehet vélt, vagy valós összefüggést felfedezni egy morális értelemben megkérdőjelezhető jegybankelnök és egy jegybank külső piaci és szakmai megítélése, valamint a belé vetett bizalom mértéke között. Ugyanakkor nem kellene szakmai döntéseket ilyen formában és módon támadni. Hiszen a kamatszintről túlnyomó többségében megegyeznek a szakmai vélemények, ugyanakkor egy ilyen politikai jellegű támadássorozat hosszútávon teljes mértékben aláássa a jegybank függetlenségébe vetett, még hellyel-közzel meglévő hitet. Márpedig egy ország nem lehet meg politikai csatározásokon kívül álló, önálló gazdasági ország- és világképpel rendelkező, független intézményrendszer nélkül.

Megtiltani nem lehet, hogy a politika megpróbáljon beleavatkozni egy független intézmény szakmai munkájába, de a szakmának ilyenkor kötelessége ez ellen szót emelni. Hajlamos vagyok viszont azt hinni, hogy akiknek ez alapvetően a dolguk lenne, azok képtelenek túllátni azon, hogy a jelenlegi jegybankelnök esetlegesen negatív emberi és szakmai megítélése, illetve az általa vezetett intézmény függetlenségének védelme két totálisan különálló dolog. Nem Simort kell megvédeni a támadásoktól, megvédi ő saját magát, ha akarja és tudja, hanem az MNB függetlenségének csorbítására irányuló próbálkozásokat kell a szakmának egy emberként elutasítania.

Tessék leszállni a jegybankról!

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!