A keynes-i mátrix fogságában

Ki lehet az a személy, akinek gondolatai, elképzelései a legnagyobb hatást gyakorolják mindennapi életünkre az elkövetkező években? Gandhi? Nelson Mandela? Einstein? Nos, valószínűleg egyikük sem. A válasz sokkal inkább John Maynard Keynes, a 20. század talán legnagyobb közgazdásza. Mint ismeretes, Keynes alkotta meg az állam gazdasági szerepvállalásának modelljét, amelyben az állam feladata a gazdasági visszaesés idején a drasztikusan visszaeső aggregát kereslet pótlása. Ez röviden az állami költekezések alkalmazását takarja, akár az állami eladósodottság növekedésének árán is.

Egy a jelszó

Ami most a mi szempontunkból fontos, hogy jelenleg globális méretekben zajló jegybanki és állami beavatkozások mind-mind a keynes-i eszme által vezéreltek.

Ha kicsit letisztultabban szeretnénk fogalmazni, azt mondhatjuk, hogy jelenleg egy közgazdasági vallás az uralkodó, a keynesiánus. A keynes-i anticiklikus gazdaságpolitika első körös pozitív hatásai egyébként már érezhetőek, ami tovább növelte a keynesiánus elméletbe vetett bizalmat. Azaz a tavalyi „totális bizalmi válságot” most „Keynes-i gazdaságpolitikába vetett korlátlan bizalom” vette át. A bizalom nagyon gyorsan alakulhat ki és válhat öngerjesztő járvánnyá, aztán ugyanilyen sebességgel párologhat el újra. Ez egy fontos tanulsága a válságnak, és talán jó lesz megjegyezni a jövőre nézve is.

Bizalom multiplikátor

Jelenleg ismét egy öngerjesztő, pozitív visszacsatolásokkal teli, hitre épülő folyamat indult meg a piacokon. A márciusban indult tőzsdei rallyban először csak az „emelkedő árak – igazolást nyert várakozás – újabb vásárlások és vevők megjelenése – emelkedő árak” visszacsatolás érvényesült, majd a pozitív tőzsdei hangulat a reálgazdasági szereplők jövőbe vetett bizalmát is erősítette. A javuló reálgazdasági bizalmi indexek pedig ismételt lökést adtak a tőzsdéknek és így tovább oda-vissza. Így a márciusban megjelenő X „egységnyi” bizalom később multiplikálódott, megtöbbszöröződött.

A bizalom, mint pszichológiai kategória nagyon fontos szerepet játszik a valós gazdasági fundamentumok alakulásában, hiszen a beruházások, befektetések legalapvetőbb mozgatórugója a jövőbe vetett bizalom. A rally így öngerjesztő, ha úgy tetszik reflexív folyamattá vált, a szereplők nagy része a februári fekete köd most már rózsaszínben lát mindent.

Keynes-i mátrix

Véleményem szerint a reálgazdaság és a piacok, nagy adag költői túlzással élve, jelenleg a „keynes-i mátrix fogságába” kerültek. Azaz egy mesterségesen generált gazdasági helyzetbe találták magukat a szereplők, ahol a fiskális és monetáris beavatkozások elfedik a valóságot. A globális bankrendszer még nem szakadt le a jegybankok pénzpumpájáról, a reálgazdaságban sok-sok milliárdos, hitelből finanszírozott, fogyasztást és beruházást élénkítő állami program indult meg. Ezek hatása pedig rövid távon nem is lehet más, csak amit tapasztaltunk: a gazdasági szabadesés megállása. Ha az államok több ezer milliárd dollárt vesznek fel hitelbe és költenek el élénkítésre, ráadásul a jegybankok is elárasztják a világot a kvázi ingyen pénzzel, azért az minimálisan elvárható, hogy legalább a gazdaságok szabadesése megálljon! A gazdaságok zuhanásának megállása pedig jogosan és megalapozottan generált tőzsdei emelkedést, de a mostani szárnyalás mértéke már valószínűleg az (el?)túlzott bizalom meglétére utal.

Kína nem tud hibázni?

A jelenlegi piaci optimizmus másik táptalaja nem más, mint a kínai növekedésbe vetett visszavonhatatlan, sérthetetlen vegytiszta hit. El kell ismerni, hogy ennek a hitnek bizony valós fundamentumai vannak, így nehezen megkérdőjelezhető hosszabb időtávban gondolkodva. De az, hogy Kína szinte hónapok leforgása alatt teljesen átveszi a USA szerepét, már nem tűnik annyira reálisnak.

Igen, a kínai gazdaságban hatalmas potenciálok rejlenek és egyelőre ezen lehetőségek nagyon impozánsan lettek kihasználva. De rövidtávon a kínai gazdaságban is megnövekedett kockázatokat azonosíthatunk, a legkézenfekvőbb példa a brutális hitel-boom, amelynek köszönhetően a kínai M2 pénzállomány év/év alapon majd 30 százalékkal ugrott meg! A kínai gazdasági vezetők helyes gondolkodásmódját mutatja, hogy azonnal vissza is vágták a hitelezési volumen növekedési ütemét, ugyanakkor az elkövetkező években a rossz hitelek állománya itt is megugorhat. Ami pedig végképp elképzelhetetlen rövidtávon az az, hogy a kínai lakosság fogyasztása hónapok alatt kiváltja a kieső amerikait. Ehhez a kínai lakosság tudatában gyökerező erős megtakarítási hajlandóságnak kell csökkennie, ami figyelembe véve a kínai mentalitást nem hónapok kérdése lesz.

Ingyen ebéd márpedig nincs!

Összességében a piaci szereplők egyre nagyobb hányada a jelenlegi tőzsdei és reálgazdasági visszapattanást fenntarthatónak értékeli. Pedig mint az tudjuk, nincs ingyen ebéd, mindennek ára van. A nagyon mély depresszió elkerülésének az árát később kell megfizetni (adók, infláció stb. formájában), még akkor is, ha ez a jelenlegi keynesi alapokon nyugvó számítások szerint ez alacsonyabb lesz a potenciális gazdasági összeomlás azonnal kifizetésre kerülő veszteségénél. A piaci szereplők erről az árról nem nagyon hajlandóak most tudomást venni és a pozitív adatokat lassan úgy értékelik, mintha azt a reálgazdaság magától, állami, jegybanki segítség nélkül produkálná.

Pedig így-vagy-úgy, de azok fogják megfizetni a költségeket, akiknek a megjelenéséért most minden gazdasági vezető fohászokat rebeg: a fogyasztók. Elmondható, hogy a válság tüneti kezelés fázisán túl vagyunk, és a „legnagyobb” meglepetésre a világ tényleg nem állt meg. Ugyanakkor a helyzet közel sem könnyű, így még ha a tőzsdék mostani megugrása már-már az ellenkezőjét is sugallja nekünk, az aranyidők valószínűleg nem térnek vissza.