Csak látszólag stagnál Magyarország megítélése

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

A napokban jelent meg a két talán legfontosabb nemzetközi gazdasági jelentés, a Világgazdasági Fórum Global Competitiveness Report-ja, amely az egyes országok versenyképességét, és a Világbank Doing Business évkönyve, amely az egyes országok szabályozórendszerét értékeli abból a szempontból, hogy mennyire segítik, vagy éppen akadályozzák az üzleti élet működését. Ez a két jelentés az, amelyekből talán a legtöbbet megtudhatunk arról, hogy milyen egy-egy ország nemzetközi megítélése.

Közép-Európa közepén, alján

Kezdjük Magyarországnak a ranglistán elfoglalt helyezésével. Bár ez körülbelül annyira fontos, mint az, hogy a magyar válogatott, Balzsay Károly vagy Szávai Ágnes éppen hányadik a – nem sokak által értett – világranglistán, mégis sokakat csak ez érdekel. Az ő kedvükért: Magyarország versenyképessége gyakorlatilag nem változott az elmúlt évben, a meglehetősen szoros középmezőnyben négy helyet javult a helyezésünk (133 ország között a tavalyi 62-ről az 58-ra javítottuk). A közép-európai EU-tagállamok közül a középmezőny alján vagyunk (Romániát, Bulgáriát és Lettországot előzzük meg). A Doing Business rangsorában szintén gyakorlatilag változatlan a helyezésünk – igaz itt hat helyet rontottunk (183 ország közül a 47. vagyunk, szemben a tavalyi 41. hellyel). A régió országai közül a balti államok, Szlovákia és Bulgária előz meg minket, míg a többiek utánunk következnek.

graf1

A lényeg azonban nem a ranglistás helyezés, hanem a meccs. Itt is akkor látjuk csak a lényeget, ha nem csak a végső ranglistát olvasgatjuk, hanem a két jelentésben megvizsgált közel 150 szempont szerint vetjük össze hazánkat a környező országokkal. Erre vállalkozom a továbbiakban. Hazánk értékelését az EU, a balkáni országok, a tengerentúli angolszász országok (Kanada, USA, Ausztrália, Új-Zéland), valamint Ukrajna és Oroszország eredményeivel vetettem össze.

Helybenjárás

A Doing Businessben vizsgált kérdések közül szinte semmi nem változott hazánkban egy év alatt, vagyis szinte ugyanolyan szabályokkal terhelik meg a vállalkozni, üzletelni kívánókat, mint egy éve. A két legfontosabb könnyítés a cégalapítás további egyszerűsítése, illetve a munkaviszonnyal összefüggő szabályozás némi liberalizálása volt. Az adatokból jól látszik, hogy ez a változatlanság kevés: helyben járva nem lehet haladni. Mivel a deregulálás, az adminisztrációs terhek csökkentése elmaradt, így Magyarország majd minden vizsgált területen rontott a helyezésén (egyedül a munkajogban és az építési engedélyezés terén javult a pozíciónk – utóbbiban azért, mert a többieké többet romlott). A legrosszabb továbbra is az adórendszer értékelése – a magyar adórendszer adminisztrációs terhei (egy vállalkozás tisztességes adóbevallásához szükséges időt mérve) olyan nagyok, hogy az EU, az OECD és a Balkán országai közül csak Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban és Montenegróban kell több időt adóbevallással foglalkozni. Továbbra is pocsék a mutatónk a kisebbségi tulajdonosok védelme, a külkereskedelmi költségek és a csődeljárás terén. De még a reformjainkra sem lehetünk büszkék: azzal együtt, hogy egy év alatt valóban egyszerűbb lett bejegyeztetni egy céget, épp a cégbejegyzés az a kérdés, ahol az ország relatív pozíciója a legtöbbet romlik: itt előzött meg minket a legtöbb ország egy év alatt – ők nagyobbakat léptek, és ma már egyszerűbb (és olcsóbb) eljárással várják a náluk céget alapítani szándékozókat.

Radikálisan változó  kép?

A versenyképességi vizsgálat is helybenjárásra utal. A versenyképességi vizsgálat során elemzett 113 szempont közül körülbelül ugyanannyiban javítottuk a helyezésünket, mint ahányban rontottuk. Itt azonban nem az a feltűnő, hogy több ország megelőzött minket (másokat meg visszaestek mögénk), hanem az, hogy két év alatt jelentősen átalakult Magyarország megítélése. Ha rátekintünk az alábbi ábrára, akkor látszik, hogy mit értek a helyzet változásán. (A versenyképességi jelentés az itt bemutatott tizenkét fontosabb szempontot, ún. pillért különíti el.)

A 15 legtöbbet romló mutató, helyezések 2007 – 2009
  2007 2008 2009 Romlás 2007-2009
Kockázati tőke elérhető-e? 50 82 94 44
A jogrendszer képes-e a vitákat hatékonyan megoldani? 57 81 99 42
A munkaadók és a munkavállalók közötti viszony kooperatív-e? 43 77 83 40
A közpénzek könnyű-e eltéríteni egyéni érdekeknek megfelelően? 56 79 94 38
Megbíznak-e az emberek a politikusokban? 75 94 111 36
Támogatja-e a közbeszerzés a technológiai fejlődést? 86 116 118 32
Vállalatközi klaszterek létrejönnek-e? 68 51 99 31
Nagy veszély-e az agyelszívás? 55 81 85 30
Hajlandó-e a vállalatvezetés alsóbb szintre delegálni a döntéseket? 85 122 115 30
Könnyű-e hitelhez jutni? 51 74 79 28
Egészségesek-e a bankok? 73 81 100 27
A menedzsereket teljesítményük alapján választják-e (nevezik-e) ki? 58 86 85 27
Kellően védi-e a jog a kisebbségi részvényesek, tulajdonosok érdekeit? 48 66 74 26
Akadályozza-e a külföldi tőke megjelenését a szabályozás? 31 40 56 25
Képesek-e hatást gyakorolni a vállalati (menedzsment) döntésekre a vállalati igazgatótanácsok, felügyelőbizottságok? 59 88 84 25
Fejlett-e a tőkepiac? 76 95 100 24
Készek-e a vállalatok a technológiai újítások adaptálására? 48 68 72 24

Két évvel ezelőtt egy olyan ország képe rajzolódott ki, ahol a közszolgáltatások (egészségügy, oktatás) viszonylag jó színvonalúak, ahol a pénzügyi szektor és a vállalatvezetők szaktudása volt az ország egyik legfontosabb erőssége; ezeknek kellett ellensúlyozni a meglehetősen rossz makrogazdasági, a viszonylag rossz technológiai és infrastruktúra mutatókat, valamint a nem túl erős innovációs potenciált. (Tegyük gyorsan hozzá: az innovációs potenciál ugyan minden évben a legrosszabb értékelést kapja, de a jelentés nem támasztja alá azt a jól ismert álláspontot, hogy hazánk itt lenne a legerősebben lemaradva. Az innovációs potenciál ugyanis a világ és a régió legtöbb országában is hasonló, sőt még rosszabb képet mutat. Ennek köszönhetően, ez a viszonylag alacsony érték is elég ahhoz, hogy az országok közötti rangsorban a magyar innovációs mutatók viszonylag jók legyenek. Az innovációs potenciál szempontjából tavaly is és idén is a 45. helyen állunk, ami a tizenkét pillér közül a harmadik-negyedik legjobb helyezés. Hasonlóképp: a technológiai színvonal is csak a többi mutatóhoz képest gyenge, nemzetközi összehasonlításban az egyik legjobb magyar értéket, a 40. helyet hozza az országnak.)

Ezt képet tavaly az rombolta le, hogy míg a makrogazdasági mutatók gyakorlatilag változatlanok maradtak, addig a magyarországi menedzsment színvonalának megítélése jelentősen leromlott. A romlás idén tovább folytatódott. Ehhez társult a bankrendszer és az alapvető gazdasági intézmények (ez alatt alapvetően a jogszabályok, a szabályozás minőségét kell érteni) megítélésének visszaesése. Sőt, az utóbbi év makrogazdasági eredményei miatt, ma már fordított a helyzet: a magyar makrogazdasági mutatók jobb értékelést kapnak, mint az üzleti szférát állapotát mérő mutatók. Az, hogy hazánk megtartotta a helyét, ma már éppen a javuló makrogazdasági adatoknak köszönhető – ennek a javulása ellensúlyozza az üzleti szféra mindinkább romló megítélését.

A 10 legtöbbet javuló mutató, helyezések 2007 – 2009
  2007 2008 2008 Javulás  2007-2009
Internet-használók száma (kemény adat) 38 39 29 9
Kamatkülönbség, a betéti és a hitelkamatok között (kemény adat) 10 12 1 9
Vállalaton belüli (a nemzetközi vállatcsoportot befolyásoló) döntések az országban születnek-e? 110 115 101 9
A légi infrastruktúra állapota 72 70 62 10
A HIV elterjedtsége (kemény adat) 25 23 15 10
A személyi számítógépek száma (kemény adat) 49 32 38 11
A TBC gazdasági költségei 46 48 34 12
Elérhetőek-e a vállalatok számára szükséges speciális kutatások és képzések? 61 73 49 12
Infláció  (kemény adat) 59 98 47 12
Megbízható-e, kemény-e az auditálás, a számvitel? 50 51 37 13
A kormányzati deficit (kemény adat) 126 123 91 35
Az vállalkozásalapítás időigénye (kemény adat)* 78 33 6 72
* Megjegyzés: a Doing Business egy évvel korábbi adata

Ha megvizsgáljuk, hogy a Versenyképességi jelentés 113 szempontja közül melyek mutatták az elmúlt két évben a legnagyobb javulást és melyik a legnagyobb romlást, akkor szembetűnő, hogy a gazdasági szereplők döntéseivel összefüggő kérdések közül lényegesen több kerül be a nagyot rontó szempontok közé, mint a kormányzati mutatók közül – igaz azok már korábban is elég rosszak voltak. Feltűnő lehet, hogy több a menedzsment megítélésével, illetve a társasági jog problémáival (a tulajdonosok gyenge jogosítványaival) kapcsolatos mutató is ezen listán kap helyet. A javuló mutatók között viszont igen előkelő helyet kapnak a makrogazdasági adatok.

Kétarcú bankrendszer

Divat – és politikailag is kifizetődő – szidni a bankokat. A most elemzett adatok alapján a magyar bankrendszer erre csak részben szolgál rá. Való igaz, hogy a bankokról kialakuló vélemény sokat romlott az elmúlt időszakban, de ez a világ minden részén így volt. A bankokon kívül a teljes pénzpiac megítélése is romlott (a tőkepiacé és a kockázatitőke-befektetőké is). Ugyanakkor, talán sokak számára meglepő, de a kemény adatok alapján a magyar bankok nem is teljesítenek olyan rosszul: a jelentés szerint a kamatkülönbözet, vagyis a betéti és a hitelkamatok különbsége, Magyarországon a legalacsonyabb az egész világon.

2009 vesztese: a magyar bíróság

Látható, hogy a bíróságok megítélése sokat romlik az elmúlt években. Az idei jelentés szerint ennél többet már csak a bankok és a vállalatközi együttműködések (a vállalati klaszterek esélyének) megítélése zuhant. Úgy tűnik a bíróságok körüli politikai viták nem múltak el nyomtalanul, és a politika, illetve a bürokrácia lassan a saját szintjére húzza le a bíróságokat. (Tudjuk, hogy a legrosszabb a politikusok, és a bürokrácia megítélése Magyarországon.) Miért fogalmazok ilyen keményen? Miért fogom mindezt a politikára, a bürokráciára; nem lehet, hogy a bíróságok tényleg rosszul teljesítenek? Lehet – sőt biztos, hogy romlott a bíróságok teljesítménye. De nem ennyit. Ezt már elsősorban a hangulatkeltéssel tudjuk magyarázni.

A bíróságok teljesítményének romlásáról tanúskodnak a Doing Business adatai is. Ezek azt mérik, hogy egy viszonylag egyszerű szerződésszegési ügyben mennyi idő alatt, mekkora költséggel és milyen bonyolult procedúra révén juthatunk jogi úton a pénzünkhöz. A Doing Business-ben azt láthatjuk, hogy az összes vizsgált szempont közül egyedül a bíróságok teljesítettek rosszabbul, mint egy évvel korábban: az adatok szerint majd 20%-kal nőtt a per és az ítélet végrehajtásának időigénye. Csakhogy még ezzel a jelentős romlással együtt is, a bírósági munka az, ami Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban a legjobban működik. A bírósági eljárás terhe alapján az ország csak 14. – ilyen jó helyezést egyetlen más kérdésben sem érünk el. A bíróságok teljesítménye tehát ugyan valóban romlott, de azt a roppant elmarasztaló véleményt, amit a Versenyképességi jelentésben megjelenik, nehezen tudjuk adatokkal alátámasztani. Arról nincs ugyan adat, hogy a bírósági ítéletek minősége milyen a különböző országokban – de valószínűtlen, hogy ebben olyan különbség lenne, hogy a 14. helyről (Doing Business) a 99-re (versenyképességi jelentés) kéne zuhannia a megítélésüknek. Életszerűbbnek tűnik az, hogy a bíróságokkal nem találkozó válaszadók, a bíróságok körüli politikai, közéleti vitákból vonták le – kemény adatokkal alá nem támasztható – véleményüket.

Rossz az edzésmódszer?

A jelentések adatai tehát furcsa képet rajzolnak elénk. Valami olyasmit látunk, mint amikor egy futballcsapat felkészítésekor egyedül az erőnlétre figyelnek. A csapat (a magyar gazdaság) lassan valóban megerősödik – stabil lesz, erőnlétileg rendbe jön. Csakhogy eközben elhanyagoljuk a taktikát, és a technikai képzést. Holott a vetélytársak újabb és újabb taktikai variációkkal jelentkeznek – például újabb és újabb taktikákkal próbálják az üzleti környezetüket, a szabályozórendszerüket vonzóbbá tenni. Ráadásul az a technika (az üzleti kultúra) is, amire néhány éve még, mint legfőbb erősségünkre hivatkoztunk, időközben megkopott.