A görög tragédia

Szétesik az eurózóna, mire odaérünk?

Az elmúlt évek során Magyarország esetleges eurózóna csatlakozásának az esélye folyamatosan csökkent, a több mint két éve zajló globális válsághoz való részben kényszerű alkalmazkodásunk azonban nagy változást hozott a kilátásokat illetően. Görögország agóniáját látva azonban felvetődhet a kérdés, hogy nem hullik –e szét a rendszer mire odaérünk.

Az eurózóna megszületése óta mindig is születtek elemzések, jóslatok, melyek a monetáris unió felbomlását vetítették előre. Az alapkérdés mindig is az volt, hogy különböző országok, eltérő gazdasági adottságokkal, hogyan használhatnak közös pénzt, hogyan irányíthat egyetlen jegybank, azaz hogyan lehet egységes a monetáris politika. A közgazdaságtanban ezt a problémakört az úgynevezett optimális valutaövezetek elmélete tárgyalja, mely szerint a közös pénz, monetáris politika olyan országok esetében alkalmazható, ahol a gazdasági ciklusok nagyjából összhangban vannak, jelentős a külkereskedelmi integráció, a gazdaságot érő sokkok hasonlóak, nem úgynevezett aszimmetrikusak. Az elmélet még számos kritériumot felsorol, melyek kapcsán sokan állították, az eurózóna nem optimális valutaövezet, új országok felvétele pedig csak tovább súlyosbítja majd a nehézségeket.

A mostani válság azért is érdekes, mert úgy keletkezett komoly feszültség a zónán belül, hogy a rendszert aszimmetrikus sokk nem érte. A válság mindenkire hatott, azonban egyes országok különösen nehéz helyzete rávilágít az eddigi rendszer működésének hibáira. Két nagyon különböző ország példáját említeném meg, melyek tanulságul szolgálhatnak hazánk számára is az eurózóna csatlakozás politikájának alakítását illetően.

A görögök egyszerűen csaltak

A hírekben különösen sokat szereplő Görögország problémái nem ma kezdődtek, az euró bevezetési stratégiák  kapcsán a görög módszert mindig is mint negatív példát szokták említeni. Már a csatlakozásnál, a maastrichti kritériumok teljesítésénél is egyszerűen csaltak a számokkal, de az utána következő évek sem egy sikertörténetről szóltak. A költségvetési hiányról szóló adataikat fenntartással kell kezelni, de még a hivatalos számok szerint sem sikerült a csatlakozás óta a hiányt leszorítaniuk.

A munkabérek növelése folyamatosan meghaladta a termelékenység bővülést, vagyis az ország lakosságához több pénz került, mint amennyi értéket valóban megtermelt. Ez az egyensúlytalanság egyrészt folyófizetési mérleg hiányt eredményezett (leegyszerűsítve a görögök többet importáltak, mint exportáltak), másrészt az eurózónához képest tartósan magasabb inflációhoz vezetett, ami azt jelentette, hogy az ország évről-évre veszített a versenyképességéből, ez pedig tovább mélyítette az import és export különbségét, rontva a külső egyensúlyt. Görögország egyszerűen olyan gazdaságpolitikát folytatott, ami nem volt konzisztens annak a klubnak a működésével, amihez csatlakozott.

A válság előtt ezekre a problémákra nem nagyon figyelt a piac, a GDP száz százaléka körüli államadósság mellett a görögök nagyjából ugyanolyan kamaton tudtak hitelt felvenni, mint a sokkal jobb fundamentumokkal bíró Németország. Most persze pánik van, az euróban denominált adósságukat nagyjából a német kamatok kétszeresén tudják finanszírozni. Ebben a helyzetben lehetett egyre többet olvasni arról, hogy Görögországnak ki kell lépnie az Eurózónából, hogy leértékelhesse devizáját, így növelve versenyképességét. A leértékelt drachma leegyszerűsítve azt jelentené, hogy a Görögországban előállított termékeket, például az Eurózónában olcsóbban, kevesebb euróért tudnák adni, hisz drachmában a gyengébb árfolyam miatt ugyanannyit kapnának a görög termelők, akik így versenyképesebbé, olcsóbbá válnának külföldön.

Ez persze azonban így túl egyszerűnek tűnik, ugyanis az eurózónából való kilépésnek tragikus azonnali következményei lennének. A görög államadósság, amit eddig euróban denomináltak, az új devizában számolva a görög GDP arányában hirtelen megnőne, és a kamatfelár is megugrana, vagyis még drágább lenne a finanszírozás, az államadósság egy még gyorsabban növekvő pályára állna.

A görög bankrendszer feltehetően összeomlana, hisz a forrásaik jelentős részben euróban vannak, míg a görögöknek nyújtott hitelek törlesztését már az új, gyengébb drachmában kapnák. Hasonlóan nehéz helyzetbe kerülne az országban működő összes multinacionális vállalat is, tehát a gazdaság kártyavárszerűen omlana össze, mielőtt a gyengébb árfolyam a jótékony, versenyképesség növelő hatását kifejthetné.

Fogyókúra kell

Mit lehet akkor ilyenkor tenni? Sok választás nincs, az euró megtartása mellett Görögországnak olyan fogyókúrát kell kezdenie, mint Lettországnak, mely a rögzített árfolyam miatt hasonló csapdában vergődik. Csökkenteni kell az államadósságot, le kell szorítania a költségvetési hiányt, ami rövid távon persze csak súlyosbítja majd a recessziót. A versenyképességi hátrány ledolgozása hosszan tartó, fájdalmas kiigazítás, hisz mivel a devizát nem lehet leértékelni a béreknek és az áraknak kell csökkennie, hogy az ország a külfölddel összehasonlítva olcsóbb, versenyképesebb legyen. A görög lakosság feltehetően ezt nem fogja a lettekhez hasonlóan tűrni, komoly tüntetések várhatók.

Az egyetem alatt, amikor külföldön tanultam, pár barátom Athénban volt ösztöndíjjal, ők mesélték, hogy amikor az ottani egyetemen megszüntették az ingyen fénymásolás lehetőséget több napos általános diák sztrájk kezdődött. Argentínában az ezredfordulón próbáltak megszorításokat alkalmazni, hogy a rögzített árfolyamrendszerüket fenn tudják tartani, azonban Buenos Airesben több halálos áldozatot követelő utcai lázadás tört ki, De la Rua elnököt helikopteren kellett kimenteni a fővárosból, a peso végül összeomlott.

Az ír csoda tanulságai

A görög helyzet mellett érdemes röviden beszélni a jelenleg szintén nagy bajban lévő Írországról, ami azért érdekes, mert a „kelta tigris” teljesítményét a görögökkel ellentétben sok éven keresztül mindenki követendő példaként állította. Írország az EU-ban a válságot megelőző évtizedben példa nélküli növekedést mutatott, az ország jó adottságai és ösztönző gazdaságpolitikája vonzotta a csúcstechnológiát hozó nagy nemzetközi cégeket. A gyors fejlődésnek azonban meg voltak az árnyoldalai is, melyek már akkor figyelmeztettek az eurózóna bizonyos problémáira.

Az ír gazdasági növekedés féken tartásához az ECB által megállapított egységes, eurózóna alapkamat egyszerűen nem volt megfelelő. A magasabb növekedés magasabb inflációval járt, mely az egységes kamatok miatt alacsonyabb reálkamatot jelentett. Az alacsony reálkamat a hitelezés rohamos bővülésén keresztül csak tovább pörgette a növekedést és az inflációt, ami így már még alacsonyabb reálkamathoz vezetett. Kialakult az ördögi kör, melynek eredményeként Európában Spanyolország mellett Írországban alakult ki a legnagyobb ingatlanbuborék.

Görögországhoz hasonlóan a bérek az íreknél is elszaladtak, romlani kezdett a versenyképesség, a növekedés az évtized közepétől már lassult. A válság, az ingatlanpiaci buborék kipukkanása felgyorsította a folyamatokat, elkerülhetetlenné téve a gyors korrekciót. Az írek társadalmi berendezkedésükből adódóan talán a görögökhöz képest kicsit könnyebben hajthatják majd végre a változtatásokat.  Az íreknél hagyománya van a munkaadók, szakszervezetek és a kormány közötti együttműködésnek, a nézeteltérések ellenére így volt esély a megállapodásra. Az írek végül 5-15 százalékkal csökkentették az állami alkalmazottak bérét, ami feltehetően a magánszektorban is hasonló alkalmazkodást vált ki. Ez a korrekció a szigetországban is fájdalmas, de legalább azt lehet mondani, hogy a görögökkel szemben az írek a mostani korrekcióval az 1994-2007 között brutális növekedésnek csak egy részét adják vissza. Írországba az elmúlt évek során megtelepült cégek idővel ismét a növekedés motorjává válhatnak.

Az írek esetében így érthetően kevesebb szó esik az eurózónából való kiválásról, az országban ráadásul mindenki emlékszik az Izland bukása idején mesélt gyakori viccre, miszerint Ireland és Iceland között csak egy betű, és hat hónap a különbség. Az írek megszenvedik a rögzített árfolyam melletti alkalmazkodást, de közelről látták, hogy kis nyitott ország saját devizával milyen nagy bajba kerülhet.

A görög  események kapcsán nemrég pár elemző barátommal beszélgettem, és ők azt mondták, hogy ezek a tapasztalatok inkább arra inthetik Magyarországot, hogy nem kell feltétlenül sietni az euró bevezetéssel, hisz rögzített árfolyam esetén, bármilyen korrekció végrehajtása meglehetősen problémás. Ha körbenézünk a világban számos példát találunk arra hogy, hasonló gazdasági struktúrával rendelkező országok mégsem sietnek csatlakozni egy nagyobb valutaunióhoz. Kanada egész jó működik az USA szomszédságában saját devizával, de nem kell olyan messzire mennünk, hisz itt vannak a csehek, akik az eurózónán kívül egy százalék körüli alapkamattal és minimális deviza gyengüléssel viszonylag jól  megúszták a válságot.

Nekünk euró kell

Véleményem szerint azonban ez a taktika Magyarország esetében nem működik.  Igaz, hogy az eurózónán kívül vagyunk, így a görögökkel vagy az írekkel szemben válságok esetén elméletileg élvezhetnénk a deviza leértékelés  jótékony hatását, csakhogy a magyar gazdaság   már meglehetősen euróizált, a csehekkel szemben a magánszektor hiteleinek túlnyomó része euróban denominált, és a válság során láthattuk, hogy ilyen esetben mit jelent egy nem is túl nagy arányú leértékelődés. Azt elmúlt évek nagy részében azt is tapasztalhattuk, hogy a magyar gazdaság politika képtelen olyan önmérsékletre, mint például a cseh, úgy tűnik, hogy nálunk igen is kellenek a külső kötöttségek, hisz még mindig jobb, mint az „önálló” hazai. Úgy gondolom továbbra is érdekünk a gyors euró bevezetés, egyszerűen azért, mert többet nyerünk vele mint vesztünk. A görög és ír példa azonban fontos üzenetet hordoz számunkra. Görögországnál láthattuk, hogy az eurózóna védőernyője nem megoldás a rossz gazdaságpolitikára, azt csak egy ideig takargathatja. Az ír tapasztalat fő üzenete pedig az, hogy az önálló monetáris politika hiányában, a gazdasági ciklusok simításában a nemzeti hatóságoknak komoly makró szabályozási feladatai vannak, például a hitelállomány alakulását illetően. A szabályozásnak tekintettel kell lennie a külső egyensúly, a folyófizetési mérleg hiány alakulására is, hisz a válság megmutatta, a valutaunión belüli országok esetében a közös pénz ellenére is, igenis számít a külső pozíció. Ezek fontos leckék, melyek segíthetnek abban, hogy a közös pénz bevezetése Magyarország számára nagyobb biztonságot és növekedést hozhasson.