Egy figyelmetlen bróker megdönti a Bundesbank-modellt

A hétvégén történelmi fordulat következett be az eurózónában: a szigorúan független és szigorúan inflációellenes német jegybank, a Bundesbank mintájára létrehozott Európai Központi Bank feladta azt az elvét, hogy nem finanszíroz semmilyen módon központi költségvetéseket. Mostantól az EKB is vásárol a másodpiacon államkötvényt, vagyis pénzteremtéssel állíthat elő fedezetet – ha közvetett módon is – az európai kormányok költekezéseire. E fordulatnál is megdöbbentőbb azonban az, ahogyan eljutottunk idáig. Rekonstruáljuk az elmúlt napok eseményeit:

1) Múlt hét csütörtök, európai idő szerint kb. este háromnegyed kilenc: hirtelen zuhanás következik be a new yorki tőzsdén. A Dow Jones történetének legnagyobb napon belüli szakadását produkálja. Egyes részvények ára percek alatt akár 99 százalékot – azaz gyakorlatilag nullára – esik, majd hamarosan korrekció következik ugyan, de az általános idegességnek köszönhetően a piac mínuszban marad. Néhány elemző nem átallja egy ideig még ezt is a görög adósságkrízissel magyarázni, de aztán hamarosan híre megy, hogy feltehetően valami technikai probléma okozta az esést: valószínűleg egy megbízást elgépelő bróker vagy valami egyéb rendszerhiba. Az okokkal kapcsolatban az amerikai értékpapír-felügyelet még vizsgálódik.

2) Múlt hét péntek reggel (továbbra is európai idő szerint): az amerikai krachot átalvó Európában a piacok biztos, ami biztos hatalmas zuhanással indítják a napot, az esés a nap végéig folytatódik. A bizonytalanság nem csak a részvényeket érinti, hanem a kötvénypiacokat is: a németen kívül gyakorlatilag az összes európai állampapír likviditási problémákkal küzd. Innentől az események értelmezése már két irányba ágazik el: a legkézenfekvőbbnek az tűnne, hogy egyszerűen az amerikai pánik terjed át Európára. Emellett fut egy párhuzamos magyarázat is, miszerint továbbra is inkább a görög válság a felelős. Ez utóbbi vélekedés annak ellenére tartja magát, hogy napközben a Bundestag jóváhagyja a Görögországnak nyújtandó pénzügyi segítséget, illetve az athéni parlament is megszavazza a megszorításokat. Péntek estére az egyedüli bizonytalanság a görög csomag ügyében nagyjából az a különben tényleg izgalmas kérdés marad, hogy Robert Fico átmeri-e verni a szlovák törvényhozáson Pozsony részvételét még a júniusi választások előtt...

3) Hétfő, hajnal 2 óra: az EU állam- és kormányfői valamint jegybankelnökei Brüsszelben tanácskoznak, végül – még az ázsiai piacok nyitása előtt gyorsan – bejelentik egy, az IMF-fel közösen létrehozandó, összességében 720 milliárd eurós krízisalap felállítását, ami a bajba került tagállamok költségvetésének megsegítésére szolgál. Az intézkedéscsomag része, hogy felkérik az Európai Központi Bankot, vásároljon a piacon állampapírokat, vagyis indirekt módon finanszírozza az európai költségvetéseket. Az EKB Tanácsa hétfő reggelre rábólint a felkérésre, Jean-Claude Trichet EKB-elnök nem nyilatkozik a vásárlások maximális összegéről és időtartamáról.

4) Hétfő: az európai piacok visszakorrigálnak nagyjából a csütörtöki, tehát az egész történet kirobbanása előtti szintre. Pénteken hatalmas esés volt, hétfőn a visszapattanás még nagyobb. Az EKB napközben görög, portugál, spanyol, ír és olasz állampapírokat vásárol.  A hétfői optimizmust a legtöbben annak tulajdonítják, hogy a piac kitörő örömmel fogadta az EU-krízisalap felállítását. Politikusok, sajtó, közvélemény végre megkönnyebbülhet: megmenekült az euró!

Ez a végkifejlet méltó módon koronázta meg a görög adósságkrízis menedzselése kapcsán kibontakozó európai tragikomédiát. Olvasni ugyan olyan véleményt is, amely szerint ez a végeredmény mintha valamiféle tudatos, pókerjátszmához hasonló taktikázás eredménye lenne. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy az EU és az EKB vezetői kétségbeesésükben gyorsan improvizáltak valamit a pénteki pánik hatására.

Ezt támasztaná alá a görögök megsegítését megelőző politikai vita jellege és maga a  döntés körülményei is:

• kezdve azzal, hogy az egész ügy kapcsán európaszerte nagyobb figyelmet kapott, hogy most akkor a németek tényleg felmondták-e az európai szolidaritást, mint a görög kilábalás reálgazdasági feltételei;
• folytatva azzal, hogy az EU hosszú hónapok alatt egy tapodtat se haladt előre egy, a fizetésképtelenné váló tagországokra alkalmazható, csődeljárásszerű folyamat jogi kereteinek kialakításában (ami talán választ adhatott volna arra a kérdésre is, hogyan őrizhető meg az európai bankrendszer stabilitása legalább egy kisebb tagállam csődje esetén);
• egészen az európai politikusok által az „euróra törő” spekulánsok ellen gerjesztett hisztérián át (ami figyelmen kívül hagyta, hogy az euró elmúlt hónapokban mutatott gyengülése sem a saját korábbi erősödéséhez, sem pedig az atombiztosnak tartott német márka korábbi ingadozásaihoz képest nem volt jelentős, ahogy reálgazdasági hatásai sem);
• odáig, hogy például a francia parlament mindössze 15 perc „vita” után szavazta meg a görögöknek nyújtandó segítséget.

A Brüsszelben akkor már 11 órája tárgyaló kormány- és államfők végül vasárnap hajnal 2-kor is csak azért álltak elő valamivel, mert mindenképp akartak valami megnyugtatót mondani a piacoknak az ázsiai tőzsdék nyitása előtt.

Az euróbevezetés egyik feltétele bukott el

A krízisalap felállításának lehetősége felmerült ugyan korábban is, az Európai Központi Bank állampapírpiaci beavatkozásáról szóló döntés azonban derült égből villámcsapásként érte a szakmai közvéleményt. Márpedig ez nagyjából annak a pénzpolitikai modellnek a – látszólag mindenféle előzetes szakmai vitát és mérlegelést nélkülöző – kidobását jelenti, amely alapján a német Bundesbank több mint 50 évig sikeresen működött, és amelynek az egy az egyben történő átemelése az Európai Központi Bank működési elveibe annak feltétele volt, hogy a németek lemondjanak a márkáról.

Axel Weber, a Bundesbank jelenlegi elnöke tiltakozott is a döntés ellen. Nagyjából ez minden, amit tehet: az állampapír-vásárlásokról ugyanis az EKB Tanácsa dönt, ott pedig minden eurózóna-tagországnak egyetlen szavazata van, Németországnak is. Hiába telepítették tehát az új Európai Központi Bankot annak idején Frankfurtba, a német közvélemény most tehetetlenül kényszerül tudomásul venni, hogy az bizony mégsem lépett a Bundesbank helyére.

Az is igaz persze, hogy az EKB a mostani intézkedéseivel koránt sem hajózik ismeretlen vizekre, hiszen mind az amerikai, mind a brit jegybank is vásárolt illetve jelenleg is tart saját kormányának állampapírjaiból. Ezeknek a jegybankoknak azonban soha nem is volt elsődleges céljuk az árstabilitás, noha végül ez is egy életképes modellnek bizonyult. Nem csoda, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden már az európai pénzpolitika amerikanizálódásáról írt.

Ugyanakkor kicsit furcsa, ha a követendő monetáris politikai modell kiválasztásáról egy  feltehetően technikai hiba által okozott tőzsdepánik hatására születik döntés. Még akkor is, ha nem zárhatjuk ki teljesen, hogy maga a pánik csak a kifogás volt, és valójában Európa és az EKB vezetői csak kihasználták a kedvező alkalmat, hogy megteremtsék a lehetőséget az állami adóssághegyek infláción keresztüli mérséklésére.

És éppen ez a történet legnagyobb iróniája: bár a döntés inflációs hatása attól függ, hogy az EKB Tanácsa mennyi önmérsékletet gyakorol majd az állampapírpiaci beavatkozásoknál, azt biztos, hogy a Bundesbank-modell feladása alacsonyabb inflációt nem, legfeljebb csak magasabbat hozhat az eurózóna számára. Ami pedig magára az árfolyamra is csak gyengítően hathat. Ez lehet tehát az ára annak, hogy az euró „megmenekült”. Csak most akkor mi elől is?